Rendőrmorgolódás, csendőrmozgolódás - Sylvester Lajos

2009. augusztus 18., kedd, Máról holnapra

Hónapok óta hozzánk csapódnak a hírek, hogy a rendőrök is civil küzdelmek fegyvereihez folyamodnak, és életszínvonaluk javításáért, munkakörülményeik jobbításáért rendszerint a prefektúrák elé vonulnak.

A követeléslistákon a túlórák fizetése, egyenruhapénz és ehhez hasonlók szerepelnek, újsághírek szerint vannak olyan rendőrparancsnokságok, amelyeknél a rendőrkocsik üzemanyag-beszerzési gondjait rendőrzsebből oldják meg, előfordul, hogy a zsaru saját pénzéből vásárol papírt, hogy a büntetést jegyzőkönyvben rögzíthesse.

A civil lakosság, legalábbis a mi térségünkben, mondhatni, közömbös az ilyen irányú rendőri mozgolódásokat illetően, az ,,átkosban" ugyanis teljes mértékben lejáratták a rendőrség elődjét, a milícia intézményét, a politikai elnyomás eme eszközén némileg a milicistaviccekkel álltak bosszút. Ezt az örökséget a minden kétséget kizáróan tapasztalható rendőri intézkedést javító programok és a gyakorlat sem tudja ellensúlyozni, pedig ma már előfordul, hogy vidékünkön a rendőr is megszólal magyarul. Mára visszaszorult az egykori, gyakran brutalitásba torkolló rendőri macera, a bárdolatlan, útszéli viselkedés, de magyar rendőr alig van. Arról viszont még messze nem beszélhetünk, hogy a rendőrséget olyan társadalmi szimpátia övezi, amely lehetővé tenné a lakossággal való hatékony együttműködést, és hogy a rendőrkarrier tágabb társadalmi rétegek, a magyarok számára is vonzóvá váljék.

Az állapotok felemásságát jelzi, hogy a rendőrök jövedelemkiegészítő és munkakörülmény-javító követeléseit maga az országos rendőrfőparancsnok, Dan Fătuloiu utasítja vissza, mondván, hogy a rendőröket tisztességesen megfizetik. A Pro Lex rendőrszakszervezet viszont azzal érvel többek között, hogy országos szinten hatezer rendőrállás betöltetlen, és a mintegy ötvenezer rendőrségi alkalmazottat érintő, a gazdasági recesszióra hivatkozó megszorítások további rendőrelvándorlást idéznek elő.

Mifelénk inkább a csendőrség székelyföldi túlméretezettsége támaszt a lakosságban komoly aggályokat. Sepsiszentgyörgyön városnegyednyi laktanyaegyüttes, csendőrparancsnokság épül. A grandiózus építkezések krőzusi gazdagságra utalnak, azsúrban az ortodox templomépítések tömegességével, gigantomániás nagyzolásával. A nélkülöző lakosság körében ellenérzést váltanak ki, amelyet aztán tetéznek a csendőrség lakásvásárlási igényei, és elszörnyülködtetve rontanak a csendőrség megítélésén az olyan honlapok, amelyek a helyi lakosság kulturális értékeit semmibe véve gúny tárgyává teszik a magyar nyelvet.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 668
szavazógép
2009-08-17: Sport - x:

I. liga (Labdarúgás)

A III. forduló
Rangadót nyert a Temesvári FC, javított a Dinamo Piatra Neamţon — íme röviden a III. forduló első felének krónikája.
2009-08-18: Közélet - x:

Tüntetnek a rendfenntartók - Szekeres Attila

A háromszéki rendőrök csatlakoztak az országos megmozduláshoz. Tüntető rendőrö­ket látni 10—12 óráig a prefektúra előtt.