Másfél órája járok körbe. A levegő jó, hideg van, nem zavar. Egyik kocsmából a másikba - a másokból az egyikbe. Még nem tudom, melyik az igazi. Telik az idő. Térek még egyet, hátha... De nem. Egyik kocsma jobb, mint a másik. Nem tudom eldönteni, melyik a nekem való. Újra megállok a Bisztró előtt. Nézelődöm. Találkozgatok. Lényegtelen emberek vesznek körül. Beszélgetünk, társalgunk. Hallgathatnék is, az eredmény ugyanaz volna. De mégis szükséges. Miért? Lekezelek egyikkel, a másik sem maradhat ki. Egy ideje már azzal is kezet fogok, akit nem ismerek. Hülyeség? Az idő megáll(t)? Gépiesen még egyszer végigkezelek mindenkivel. Most búcsúzóul. Ahol eddig álltam, foltos a járda. Divat a köpködés. Zavart, ezért bementem.
Bent meleg van. Nem zavar. Mindenkivel lekeze-lek, és tovább is lépek. Megkérdem, hogy van. A válasz már nem érdekel. Tegnap is ugyanitt ült(ek). Mondhat bármit, mert mindegy. Ha jól van, ha rosszul van, nekem mindegy. Neki is mindegy, hogy én hogy vagyok. Akkor minek ez a ceremónia? Alakoskodás. Ismerjük egymást (?). Ez a lényeg. Más nem számít. Sok embert ismerek ilyenformán, sajnos. Engem is sokan ismernek, sajnos. Leülök ide, de ülhetnék ott is. Arrább ülök, mikor itt is, ott is, sőt, amott is ültem. Semmi sem lett másabb, mindenkivel ugyanarról beszéltünk, s mégis semmiről. A füst már rég zavar, de négy év alatt megszoktam. Ülök még, mert meleg van. Nézelődöm. Mindenki a poharát emelgeti és a cigijét húzza. Megundorodom, felállok, elkiáltom magam!? Nincs bátorságom. Bambulok tovább, mindenki együtt van, de senki sincs senkivel. Csak a cigije meg a piája van. A többi(ek) csak cicoma. Ülhetne akárki mellette, úgy is jó volna. Elfogyott a pénzem? Drága minden. A pincér eltanácsol udvariasan. Ha nincs fogyasztás, nem jövedelmező. Érthető. Most valóban felállok, el... el... (elhallgatok)... elmegyek.
Kint ugyanazok a semmiségek. Továbbmegyek. Útközben. Valahol útközben. Mindenütt és sehol. Lehetnék más városban, más országban. Semmi sem köt ebben a percben sehova! Hová menjek? A következő kocsma. Ugyanaz, mint az előbbi, csak kávézó. Mások ,,elit?-nek tartják. Valóban ízléses a berendezés. Az emberek ugyanazok. Köpködő suhancok, sznob púderbabák, bőgatyások. Van itt minden. Lehet, ez a baj! Boldog, boldogtalan egy helyen. Nincs rétegződés. Akinek pénze van, de egyebe sincs, ott szívja a cigit, ahol a másik verset szeretne írni. Itt is lekezelek mindenkivel, igaz, kevesebb az ismerős. Leülök valakihez. Ismerem őket (?), legalábbis úgy hiszem. Beszélnek valamiről. De ez csak tejszínhab a kávén. A nyaláson van a lényeg. A nyelvek mozognak. Nem érzem jól magam. Hangos! Gusztustalan? Kívánom!? Nem tudom. Végignézek a tömegen. Cigi, pia, nyalás, csámcsogás kávéval-zenével aláfestve. Nem fekszik a gyomromnak. Felállok, és félbeszakítanám az egymásban lévőket..., de mindegy. Nem vesznek észre. Elmegyek. A szivarfüst jó minőségû, de zavaró. Kint jólesik a hideg, párás a levegő.
Tovább, tovább, tovább! Lehet, hogy velem van a baj? A társaság hiányzik? Nem tudom. A kö-vetkező hely ígéretesnek tûnik. Kint nem ácsorognak ismeretlen ismerősök. Bent, illetve kint, de bent csak egy ismeretlen üldögél. Csatlakozom. Megrendelem a kólát. Gyûszûvel méri a szót. Nem erőltetem. Amire a kóla megérkezik, az ismeretlen megitta a sörét, feláll és elmegy. Köszönök neki... Jól kezdtem érezni magam egyedül. De nem! Tévedtem. Benéztem a belső helyiségbe. Leülnék, de a tulaj megszólít. Ez nem bisztró! Elmentem.
Mi a baj?! A társaság - az a baj. A második kávézóban kényelmes ülni. Hely nem mindig akad. Most van. Emberek is vannak. Jó velük. Egy darabig. Füst. Nem zavar. Kibírom. Álmosít, de minek éjfélkor hazamenni? Unom már. Nem a helyet, az embereket. Lehet, ők is unnak engem. Elmennek. Egyedül maradok a frappé mellett. Nem jó egyedül ülni. Mindenki jól elvan mindenkivel. Én is lehetnék, de kivel? Ülhetnék másokhoz, talán ismerősökhöz. Ismerősök ismerőseihez. De most nem teszem. Inkább térek még egyet. Nincs kedvem bulizni. De azért benézek ide vagy oda.
A zene hangos és torz! Már első perctől sérti a fülem. A tánctéren fetrengő, bevadult, beger-jedt, hosszú hajú emberek. Emberek? Mindegy, milyen zene, csak valami szóljon. A kocsma másik részén fekete szemû, egymásba folyódott párok. Párok? Lehet, hogy a pillanat kedvéért párok. Jól érzik egymást. Én vagy más, hogy érzi magát? Nem fontos. Egyesek, akik köszönnek. Én visszaköszönök. HÍVnak, üljek le. Nem megyek. Lehet, hogy már máshol valaki fontosabb sörözik. Tovább. Egy hellyel. Helyiséggel arrébb, tovább. El!
Itt füst van, izzadt párával feljavítva. Jó zene megy. Ketten táncolnak. A többiek nézik. Nagy a duma. Mindenki beszél. Ide magas sarkú gyöngytyúkok kísértetik magukat általában. Vannak, akik ezért járnak ide. Mármint hosszú fiúk. Vannak, akik szeretik a zenét. Mások idősebbek, de fiatalok. ?k azért járnak ide. Találkozom. Van, akivel már hatodszor. De itt sincs semmi jó. Maradok, de megyek.
Ez a hely tetszik. Jók a fények. A zene is jó. Úgy tíz évvel ezelőtt szerették. Kibírom, ha van, ki-vel? Tömeg. Nem találok senkit. Hol vagyok, még magam sem találom. Lökődnek. Táncolnak. A ,,libák? enyhe ruházatban kelletik magukat. Egy-két, tíz bátor kan akad is horogra. Dörgölőznek egymáshoz. Szeretik, akárki is az. Nekem, nekem, nekem nem jó itt. Nem találok senkit. Habár vannak Oltszemről, Árkosról, Bükszádról. Vannak több százan, de még sincs senki. Megyek innen is.
Ott vagyok, ahol kezdtem, az úton. Két és fél órája járok körbe. A levegő jó, hideg van, nem zavar. Egyik kocsmából a másikba, a másokból az egyikbe. Telik az idő. Még nem tudom, melyik az igazi. Térek még egyet, hátha... De nem. Egyik kocsma jobb, mint a másik. Nem tudom eldönteni, melyik való nekem. Újra megállok a Bisztró előtt. Nézelődöm. Találkozgatok. Lényegtelen emberek vesznek körül. Beszélgetünk, társalgunk. Hallgathatnék is, az eredmény ugyanaz volna. De mégis szükséges. Miért? Lekezelek egyikkel, a másik sem....
A negyedik körömet járom. Nem lelem a helyem a városban. A város nem lel engem. Ezt csak ő tudja. Meguntam. Jó volt, mert eltelt. Semmi sem történt, és mégis, körbe-körbe, újabb éjszaka a városban. Mindenki züllött, ivott, cigizett, smárolt, bulizott. Mindenkinek jól telt. Nekem is a maga(m) módján. Mi a baj? Semmi! De lehetne másképp is! Talán. Máshol. Nyugaton, keleten, délen, mindenütt, ahol a diákok megelégelték a kocsmás életet. Megteremtették a helyet, ahol filmeket néznek, beszélgetnek, házi feladatokat írnak, pinceszínházat mûködtetnek, programokat szerveznek. Egyszóval hasznosan töltik a szabad idejüket. Lehetne úgy is, ha lenne rá igény. De nincs! A füstös, gusztustalan helyek megadnak mindent, amire szüksége van egy diáknak. Szomorú? - lehet, hogy nem érdemlünk egyebet? Jól van így, ahogyan van!?
Többet nem járok körbe. Haszontalan, értelmet-len. Jobban és kellemesebben is el lehet tölteni az időt. Felhívom a párom, hogy nem akar-e sétálni egyet. De sajnos nem tud jönni. Kolozsváron van. Vizsgái vannak - érthető, hogy nem ér rá(m).
Hát elmegyek a parkba, és sétálok egyet egyedül, egymagam.
Hazamegyek. Holnap elölről kezdem...
Sk!r-kan