Nemzet-nemzetiség: A múlt ragozása jelen időben

2005. február 5., szombat, Archívum 2003–2007

Az autonómia a közép-kelet-európai társadalmakban afféle varázsszóként mûködik. Megoldja a nyelveket, vagy sötét árnyat vet a tekintetekre. Téma a sarki kocsmától a parlamentig. A viták kereszttüzében pedig olykor felbukkan a Kárpát-medence egykori történelmi autonómiáinak kérdése is. Némelyek retorikai eszközként használták és használják a közéleti disputák során. Retorikai eszközként, mert azoknak, akik a mában gondolkoznak, esetenként igencsak vázlatosak az ismereteik e valamikori önkormányzati szerveződések tényleges mibenlétéről, mûködéséről.
Mi volna hát a dióhéjba foglalható minimum, amit tudniuk kellene? Mindenekelőtt, hogy e szerveződések a térség feudális társadalmának korai századaiban jöttek létre, majd hosszabb-rövidebb ideig éltek, utóhatásuk viszont - a közösségi mentalitás szintjén - olykor ma is érvényesül. Sajátos katonai-rendi ,,demokrácia? szabályai szerint mûködő közösségekről van szó, melyek konkrét szolgálatokért cserébe kapott kiváltságok értelmében gyakorolhatták autonóm jogaikat. Mihelyt megbomlott az adok-kapok dialektikája, mihelyt valamelyik fél - gyakran tőle független okok miatt - nem tudott eleget tenni az írott vagy íratlan szerződésben vállalt kötelezettségeinek, e szerveződések válságos helyzetbe kerülnek. A válság viszont általában hosszúra nyúlik, évtizedekre, századokra állandósul. Közben a kiváltságok jogos voltának igazolására mítoszok egész sora bukkan fel, és olykor napjainkig hat.
Ez volna tehát az általános képlet. Érdekes viszont, hogy a Kárpát-medencében valaha létező, több mint féltucatnyi, történelminek nevezhető területi önkormányzati modell közül - már a XIX. század közepének szabadságvágyó magyar közélete - csupán a székely társadalmat és közigazgatást emlegeti, olykor egyenesen mitizálva azt, követendő példaként. E tekintetben sokatmondóak Kossuth szavai, aki szerint a székelység ,,?az egész keresztény Európában (legföljebb tán a Baskokat kivéve) egyedül volt képes eredeti szabadnép typusát minden feudalizmusi fertéztetéstől tisztán tartani?. Majd Orbán Balázs is megnyilatkozik e kérdésben, hazafiúi pátosszal, ahogyan azt tőle megszoktuk: ,,A népvándorlás zûrjéből - mely másfél ezred év előtt mindent elsodort - egy néptörzs emelkedett ki, számban ugyan csekély, de azért mégis nagy tényező az új alakot ölteni indult Európában; egy hősies néptöredék, mely Ázsia legnemesebb gyarmatának örökségét védve, bámulatosképpen tartá fenn magát a költözködő népek vészes hullámzata közt, mely sajátszerû hadi szervezetével s democraticus intézményeivel a középkori Európának legelőbb megtelepült s legclassicusabb népeként tûnik elő. Ez a székely nép.? Pedig akkor még a hajdúk, illetve a jászkun kerület lakói is a székelyekhez hasonló érveléssel, csaknem azonos közösségi követelésekkel léptek fel? És az is szinte teljesen feledésbe merült - leszámítva a szakma szûk köreit -, hogy a székelyekével közeli rokonságot mutató, katonai szolgáltatásokon alapuló autonómiával rendelkeztek egykor - a magyar királyság, majd részben az erdélyi fejedelmség keretében -a fogarasi, bánáti, kővárvidéki románok is.
Ma viszont - az egykor létező autonóm szerveződések közül - az aktualizáló viták kereszttüzében egyedül a székely önkormányzat áll. Ugyanis a székelység az egyetlen a néhai területi önkormányzatok utódközösségei sorában, amely jelenleg is közélete önszervezésének igényével lép fel. Lássuk hát, félretéve érzelmet és előítéletet, miképpen ragozható a székely múlt - jelen időben.
Ha arra próbálunk választ keresni, milyen összetartó kapocs létezik a mai székelység különböző csoportjai között, rádöbbenünk: ha egyáltalán beszélhetünk valamiféle ,,pánszékely? belső kohézióról, ez szinte kizárólag tudati alapú. Jóllehet a Székelyföld tájadottságairól szólva mindenkinek a Hargita, a Szent Anna-tó, a Gyilkos-tó jut eszébe (egyszóval: egy döntően hegyvidéki környezet), a régió természet- és gazdaságföldrajzi szerkezete ennél színesebb. A kellemes éghajlatú, termékeny folyóvölgyektől (ahol bizony a nemes szőlő is megterem) egészen a zord hegyközi medencékig, a közel 1000 méterrel tengerszint fölé emelkedő fennsíkokon kialakult lakott területekig mindenféle táj megtalálható itt a maga sajátos megélhetési forrásaival. Érthető hát, hogy - a rendiség felszámolását követően - a közös származás és történelem, a jellegzetes néprajzi elemek, az oly sokat emlegett ,,székely virtus? játszotta és játssza a fő szerepet a csoport tudati összetartozásában.
A székely történelmi tudat voltaképpen két tartóoszlopon áll: egyfelől a hun-székely eredet hagyománya, másrészt az autonómia emléke, illetve mítosza.
Leszármazásának hitregéjéhez a székelység kitartóan és nagy szeretettel ragaszkodik. Történetileg elemezve a dolgot meg kell állapítanunk, hogy ennek első írásos nyomát III. Béla névtelen jegyzőjének 1210 táján írt krónikájában találjuk, aki szerint ,,a székelyek (?) kezdetben Attila király népe voltak?. Nehéz vagy inkább lehetetlen ma már megmondani, hogy élt-e a kor néprétegeiben a hun-székely-magyar leszármazás hagyománya, vagy az egész egy, netán több krónikaíró utólag folklorizálódott költése. Mindenesetre ezt az álláspontot képviselte az egész középkor, majd a reneszánsz krónikás hagyománya. Az első alternatív feltevés e székely múltkép ellenében 1725-ben fogalmazódott meg Fasching Ferenc jezsuita szerzetes tollából, aki a IV. Béla által Erdélybe telepített jászok utódainak vélte őket. Ezt követően a mai napig felmerült besenyő, kun, kabar, avar, bolgár, román, magyar származásuk lehetősége. Hogy a történeti, oklevéltani és régészeti ellenérvek dacára a hun-székely eredetmítosz oly szívósan tartotta, sőt, tartja magát, abban nagy szerepe volt az 1796-ban felbukkant, majd XVIII. századi hamisítványnak bizonyult csíki székely krónikának. Meglehet, hogy a székely, mert alapvetően racionális gondolkodású embertípus, elfogadja az eredetmítosz cáfolóinak érveit, de érzelmei nem engedik, hogy a székely himnusz Csaba királyfijára másképp tekintsen, mint valós történelmi személyre. Ez a székely ,,virtuális múlt?. Elpusztítani nem lehet, nem is szabad, de kötelességünk a helyére tenni, és csakis úgy kezelni, mint az önbecsülés jelképeinek tárházát.
Ami pedig az autonómiát illeti - amikor igazán életképes volt, azaz a középkori magyar királyság korában -, rendi keretek között mûködött, és a székelység pontosan meghatározott katonai szolgálataiért cserébe kapott, ugyanolyan pontosan leszögezett előjogaiból állt. Mihelyt a székelyek által nyújtott katonai szolgáltatások elévültek (a hadászatban, illetve a térség geopolitikai viszonyaiban bekövetkezett változások nyomán, úgy a XVI. század második felétől kezdődően), azonnal válságba került, lassú sorvadásnak indult az autonómia rendszere is. Utolsó maradványait - a székely székek közigazgatási rendszerét - a Magyar Országgyûlés által megszavazott 1876: XII. törvénycikk szüntette meg.
Azt se feledjük, hogy aligha beszélhetünk, legalábbis belemagyarázás nélkül - sem történetileg, sem jelen időben -, székelyföldi gazdasági kohézióról, belső kulturális értékáramlásról (utóbbiról legfeljebb részben, némely azonos felekezetû területek között). A székely gazdaság komplemetaritása inkább lehetőség volt, mint mûködő valóság. Ebben szerepet játszhattak a székeket elválasztó hegyvonulatok, sugárszerûen szerteágazó vízfolyások is. Éppen ezért az egykori székely autonómia a jelenlegi vitákban érvként szerepelhet - merthogy valaha tényleg mûködött, és amikor mûködött, közösség-összetartó kapocs is volt -, ám modellként legfeljebb egy-egy kiragadott eleme hasznosítható.
Jelen írás nem kíván az autonómia körüli politikai vitákba avatkozni. Kiadványunk csupán térségünk történelmi autonómiamodelljeit vázolja, mindennemû aktualizáló belemagyarázás mellőzésével. Van azonban a székely összetartozásnak egy, a jelenben felértékelődött eleme is: a székelyföldi régió tömbmagyar jellege. Talán e tényállás mentén kellene kiépíteni-erősíteni a ma is hatóképes kohéziós tényezőket (immár a gazdasági és kulturális szférában is), és kerülni a felszínes vagy hiányzó ismeretekre alapozott történelmi okoskodást. Az érzelmi töltetû, igen és nem válaszlehetőségekkel rendelkező problémafelvetés helyett pedig foglalkozzunk többet a hogyan és milyen kérdéseivel.
Hermann Gusztáv Mihály
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép