Legjobb védekezés a támadás - Simó Erzsébet

2009. augusztus 19., szerda, Máról holnapra
Kiderült, Románia parlamentjében törvénytelenül lehallgatják a vizsgálóbizottságok tagjainak beszélgetését, valaki vagy valakik papírra vetik, s eljuttatják a bukaresti sajtónak.

És robban a politikai elit, érdekes módon nem az említett eset miatt, az később ért el a gyakorló politikusok tudatáig, hanem mert egy vegytiszta politikai intézmény, a parlament ugyancsak vegytisztán politikai vizsgálóbizottságának tagjai nem elfogulatlanul beszéltek az Elena Udreát övező furcsaságokról, az általa számolatlanul elköltött eurómilliókról, hanem fogást kerestek rajta.

A demokrata-liberálisok, mint dróton rángatott bábuk, kora délelőttől éjfélig egy szólamban azt fújták, micsoda disznóság történt, milyen aljasak és elvetemültek a bizottság liberális, illetve szociáldemokrata tagjai, akik a párt szőke csodájának körme alá szeretnének nézni. A képviselőház elnöke, a párt másik súlyos egyénisége, Roberta Anastase a legjobb védekezés a támadás logikájába kapaszkodva egyenesen a bizottság felfüggesztését helyezte kilátásba a lehallgatott és írásban rögzített terefere miatt. Estefelé aztán Elena Udrea is szólt a néphez, az ötvenes évek gyakorlatát emlegette, komisszárokról és politikai manipulációról beszélt, perrel fenyegetőzött, s bejelentette: sem ő, sem minisztériumának felelősei nem jelennek meg a parlamenti bizottság előtt, és — koronázta meg vádaskodását — az eddiginél több dokumentumot nem bocsátanak eme elvetemült társaság rendelkezésére. A hölgy, ahogyan már tőle megszoktuk, nevetséges túlzásokba esett, amikor arról szónokolt, hogy ami az őt vizsgáló bizottságban történt, példátlan Románia elmúlt húsz éve történetében, s áldozatként próbálta eladni magát annak tudatában, hogy az istenadta nép általában a meghurcolt, megalázott ember mellé áll. A demokrata-liberáliskórus célja nyilvánvaló volt: meg akarták szabadítani a párt üdvöskéjét a további vizsgálattól a parlamenti bizottság hitelességének és alkalmasságának megkérdőjelezésével, s még kisagyukban sem fordult meg, hogy a román törvényhozás épületéből kikerült hangfelvétel a példátlan botrány. Hisz az állam egyik alapintézményének lejáratásával próbálták a hölgy, pártjuk és elnökük becsületét védeni. Ráadásul minden jel arra mutat, hogy a felvétel elkészítéséhez, annak piacra dobásához is közük van.

Hogy oda áll-e a parlamenti vizsgálóbizottság elé Elena Udrea, csütörtökön derül ki. Bármennyire hadakozik, a törvény erre kötelezi, s Roberta Anastasénak is bele kell nyugodnia abba, hogy a bizottságot a képviselőház plénuma hívta életre, s csak az oszlathatja fel.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 433
szavazógép
2009-08-18: Magazin - x:

A hatvanas évek egy szóban: Woodstock

Negyven éve, 1969. augusztus 15. és 17. között tartották minden idők legemlékezetesebb rockfesztiválját Woodstockban. A legendás esemény, amely miatt egymillió ember kelt útra az Egyesült Államokban, szimbolizálja az összes változást, amelyet a ,,baby boom nemzedéke" váltott ki a hatvanas években.
2009-08-19: Közélet - x:

Takarékoskodik a megyei tanács - Farcádi Botond

Nem megoldás a tíznapos fizetetlen szabadság vagy a munkaidő nyolc óráról hat órára csökkentése — értékelte Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a kormány legújabb szándékait.