
Az alszegen lakó Kiss Ferenc tekintélyes gazdának számít Sepsiszentkirályban, választott tanácstag és földosztó bizottsági tag is volt a fordulat után. Az idős, ám jó erőben lévő férfiember töretlen kedvvel gazdálkodik ma is, bővítésre azonban már nem gondol. Mindenesetre hatvanadik és hetvenedik életéve közt alighanem a legtöbb sikerült neki, amit helybeli csak elérhetett: gazdaságát olyan gépparkkal látta el, mely reményt nyújt nemcsak a megkapaszkodásra, de a korszerûséghez való felzárkózásra is. Feltéve, hogy lesz, aki nyomdokaiba lépjen, s nyakába vegye a gazdálkodás terhét. Kamionsofőr, külföldet járó fia pályaváltása még nem került napirendre, az édesapa konok kitartással csinálja, amit egész életében tett: szánt és vet, arat és állatot tart. A harcias kedvû kakas, mely a kapun belépő riporternek is amolyan önkéntes házőrzőként nekiugrott, egy kicsit a gazda makacs ragaszkodásának is jelképe, a kitartásának amellett, amiben felnőtt és amit elhagyni már sosem fog: saját kis világa féltő gyarapításának. Hasonlóképpen a hajdaniból maiba átváltó jómód jelének és foglalatának tekinthető a nagy udvar és a rajta álló tágas ház, melyre a fiatalok szép manzárdot húztak és szereltek fel olyan komforttal, hogy ne kelljen, ne legyen érdemes városi lakásra elcserélni.
A régi kerékvágásba való ?89 utáni történelmi visszazökkenés mindazonáltal nem volt merő diadal Kiss Ferenc életében sem. Édesapja valamikori 14 hektárjából minden befolyása és tekintélye, hogy ne mondjuk: bizottsági tagsága ellenére is mindössze hetet tudott visszaszerezni.
Az apai levél
A falu önmagából való kiforgatására készülő hatalom bûnbakképző mechanizmusának Sepsiszentkirályban öt család esett áldozatul az ötvenes évek elején. Kiss Ferenc ezt már felserdült ifjúként élte meg.
- A legnagyobbakat összeszedték és kuláknak tették, mi a 14 hektárral kerültünk közéjük. Megnyomorítottak teljesen a sok beszogáltatással. Amikor 1954-ben elvittek a hároméves munkaszolgálatra, édesapám azt írta nekem levélben: ,,A földeket ne búsuld, fiam, mert a földeket elvették.? A néptanácstól kapott egy átiratot, melyben azt közölték vele, hogy a 4 hektár 45 árat - nehogy az ötöt elérje - azonnali hatállyal adja le. Hogy jutottunk ide: meg voltunk azelőtt fenyítve, a gabonánkat elvették az utolsó szemig. A tehénből a bornyú kiesett, s azt is elvitték, anyámnak a drága bútorát, amit nászajándékba kapott az apjáéktól, azt is elvették. Drága falióránkat, ami a nagyanyámé volt, azt is. Adósság fejében. Felrakták egy szekérre, és mindent elvittek. Mert olyan adót vetettek ki ránk, hogy azt kifizetni nem lehetett. Vetni való gabonánk sem maradt. Úgyhogy mikor azzal jöttek, a földet elveszik, bizony megkönnyebbültünk! Édesapámat korábban többször be akarták zárni, mert a húspontot, a tejbeszolgáltatást nem tudta rendezni? Így történt, hogy mi ,,odaajándékoztuk? a néptanácsnak kötelezően a földünk egy részét. Ami a néptanácshoz került, aztán kiosztották olyanoknak, akik ugyan nem voltak kevésbé jómódúak, mint mi, de szegényparasztnak számítottak, és azt mondták, meg tudják munkálni. A ,,szegényparaszt? és a ,,kulák? között óriási volt a különbség! Mibelénk mindenki belénk rúghatott. Mert azt nem fenyítették.
- Akik akkor a földet átvették, bevitték a kollektívbe, és a ?89-es változáskor mint sajátjukat visszakapták. Tehát a kormány és a törvény nemhogy visszaszármaztatta volna, hanem végleg nekik ítélte, és még birtoklevéllel is szentesítette.
Kiss Sándor tiszteletteljes kérése
A következő időszakra vonatkozóan előkerül családi okmányként őrzött kérvény 1959-ből, melyben az édesapa, Kiss Sándor a hatóságokhoz fordul: mivel a kulákbélyeget már levették róla, fogadják be a többi, ,,szalonképesnek? számító földmûves közé:
,,A néptanácsi végrehajtó bizottságnak,
Illyefalva
Alulírott Kiss Sándor sepsiszentkirályi lakos tisztelettel kérem a tanács végrehajtó bizottságát, hogy a jelenleg meglevő 5,57 ha földemmel beléphessek a sepsiszentkirályi társas gazdaság tagjai közé. Megjegyzem, hogy régebben adtam 7 ha 5 árat az 595-ös alapján, s úgy a megmaradt 5,57 ha-t háromtagú családommal meg bírom mûvelni. A beadott földdel a felek (ti. akik részesedtek K. S. korábbi birtokából) beléptek a társas gazdaságba.
Sepsiszentkirály, 1959. április 4.
Aláírás: Kiss Sándor?
Alatta a bejegyzés:
,,Az illyefalvi néptanács mellett mûködő komisszió Kiss Sándor sepsiszentkirályi lakost a kulákság alól felmentette a Nagy Nemzetgyûlés Elnöki Tanácsának 1959. március 28-i dekrétje alapján, és javasoljuk a felvételét a társas gazdaságba.?
Az aláírások olvashatatlanok.
- Egyik még él - mondja a gazda.
Az első téeszesküvő
Kiss Ferencnek mindamellett részlegesen igazságot szolgáltatott a sors, a hatvanas év megváltozott légkörében hirtelen olyan kedvezményezett szerepben találta magát, mellyel a kíméletlen elnyomás korábbi évei nem kényeztették el.
1957-ben szereltem le a munkaszolgálatból, Békásban voltam vízi erőmûvet építeni, s 1960-ban megházasodtam. Akkor alakították nálunk a kollektív gazdaságot. Úgy történt, hogy a kollektív gazdaság a nevemre íratott három hektárt abból, amit apám korábban béadott a néptanácsnak. Persze csak papíron, mert mi voltunk az első kollektivista pár - s hogy tudjak bélépni és kaphassam ki a 25 ár háztájit.
- Itt tehát valahol a falu igazságérzete is szóhoz jutott. Másnak, lehet, nem tették volna meg?
- Megtették! Mert a miénk volt a legelső házasság a kollektívben. Kollektívavatást tartottak, nagy ünnepség, minden, ez-az! S ha föld nélkül lépek be, nem járt volna a 25 ár sem. Igaz, utána aztán mégis adtak mindenkinek?
A reformot nem lehet befejezni
Nos, így történt, hogy a birtok fele visszaszállt, s hogy a feleség örökségével együtt a gazda ma tíz körüli hektárt mûvel. Mielőtt erről kérdezhetném, kiháborogja magát a földosztás adósságai miatt:
- Földosztó bizottsági tagként úgy tudom, még van kiosztatlan föld, azt mind vissza kellene rendezni. Erről ma nem beszélünk, és számomra érthetetlen. Benedek-mezején kaszáló van szabad. Hallom, ismét felmérni készülnek. Én a másodszori felmérésnél, mikor a legutolsó parcelláig mindent felleltároztunk, ott voltam, Bartha mérnökkel együtt csináltuk, egy hónapig dolgoztunk reggeltől estig. Folytatni kellene. Tisztáznivaló is akad. Volt, aki többet kért vissza, mint amennyi jár. Például egy bírónak 7 hektár földje volt, fia megházasododott, kapott apjától 3 hektárt, amit a fiú beadott a kollektívbe. Az öreg nem vonta le a magáéból a hármat, hanem hetet íratott be. Most pedig hét plusz hármat kértek és kaptak vissza.
- De hát Kiss bácsi tagja volt a bizottságnak!
- Jaj, futtak jobbra, futtak balra: az jár nekik! A polgármester is úgy látta, papíron rendben van. Csakhogy én ismertem a helyzetet.
Nos, van Kiss Ferencnek egy hatalmas nagy regisztere, a század elején készült szentkirályi gazdalajstromról készült másolat, melyet nagyapja menekített volt meg a valamikori szotyori községházáról. A falu annak idején oda tartozott. Abban benne a korabeli gazdalajstrom, pontosan feltüntetve, helyrajzi számmal együtt, kinek hány hektár és hány négyszögöl földje van. Ma is hozzá járnak a falusfelek, ha tisztáznivalójuk akad, s ha számukra a tízes-húszas évek adatai útbaigazításul szolgálhatnak.
Kiss Ferenc földjei 14 parcellában fekszenek szanaszéjjel. Nem volna tanácsos tagosítani? - kérdezzük, mire tûzbe jön.
- Hallottam, az új polgármester mit akar. De ő nem itt született, s nincs, aki felvilágosítsa: Szentkirályban tagosítani nem lehet! Megpróbálták az első világháború előtt, apám mesélte, és nem sikerült. Szentkirályban olyanok a területek, hogy egy parcella háromféle föld is lehet. De nem lehet a szotyori határhoz tenni. Itt, az Olt mentén vannak termékenyebbek. És úgy van beosztva, hogy mindenkinek jusson jó is, közepes is, rossz is. A tagosításon nincs, mit gondolkozni! Ebbe nem megyen bele senki, hogy tagosítsunk!
Kiss Ferenc tehát ezért lázong a gondolat ellen, mert úgy véli, a mai földmegoszlásban egyfajta méltányosság is érvényesül. Meggondolkodtató viszont, hogy a 19. század végén a Székelyfölddel igenis sikerült elfogadtatni egy egészen nagyszabású tagosítást és arányosítást. Ami másutt sikerült, itt vajon miért hiúsult meg? Netán az arányosításból mégis lett volna valami? Erről alighanem még sokat fognak vitázni Szentkirályban! Annál is inkább, mert maga is látja, folyik a birtokhatárok átrajzolása és a földkoncentráció. ,,Itt mellettünk a román betelepülő, Vrânceanu vett vagy 15 hektárt ideki, a hegyen. Jót, rosszat, mindent összevásárolt.? Felesége hozzáteszi: az emberek örömmel adták, mert a hegyi földektől szívesen szabadultak, velük pedig cserélt: egy általa vásárolt ,,benti? jobbat adott egy ,,kinti? rosszabbért. Hogy miért tette, s mi a szándéka azóta beltelekké nyilvánított 15 hektárjával, csak találgatják. Különösen, amióta görögkeleti kápolnát is építtetett rajta. Nóvum a több száz éves faluképben. ,,Lehet, parcellánként akarja román családoknak kimérni, ki tudja?? - vonja meg a vállát.
Egy hetvenéves és egy súlyos szívbeteg...
- No de a munka, a földmûvelés hogy folyik?
- Segítség nemigen van, a menyem lenne, de ő kétfelé is könyvel. A fiam nincs itthon, a lányom Szentgyörgyön lakik, nem járhat ki. Itt vagyok én, amíg én bírom a feleségemmel... S még egy betegnyugdíjas falusfelem, akié a cséplőgép, ami itt áll az udvaron... Ennyi. Napszámost? Jaj, azt nem lehet fogadni, mert borzasztó nagy pénzt kérnek, a jövedelem azt nem éri. 150 000-et kérnek, ellátást, pálinkát - ez nem jövedelmező. Ezért most mindenki arra állt rá, beveti gabonával, lecsépeli, s nincs baj vele. A szalmát, gabonát hazahozzuk, s fel a padlásra! Hogy mi lesz a gazdaság sorsa? Hát én biztos nem fogom bírni, míg a világ. Hetvenesztendős vagyok, túl a közepén? A munkahelyemen, az építőtelepen az egyik szememet elveszítettem. Vízszerelő voltam. Tízévi kollektívmunka után, 1970-ben muszáj volt átmenni, mert itthon a mindennapit sem tudtuk megkeresni. ?90-ig oda jártam, utóbb már villanyhegesztőként. És még ez volt a szerencsém, mert most 2 600 000 lej nyugdíjat kapok. Abból s a feleségem 1,2 milliós nyugdíjából élünk. ? a tyúkfarmra járt volt ide, a szomszédba. Meg egy-egy bikaborjút, disznót ha eladunk, s a tejet.
Az állatok:
- Két borjúzó tehénkénk van, egy fiatal üsző, egy ló, tíz juh, volt öt disznó, kettőt eladtunk. Vendéglős vette meg Szentgyörgyön az Újtelepen. A mezei munkával az a baj, hogy a mûtrágyának nagyon felment az ára. Vegyszert, azt muszáj venni, jobb gabonatermést anélkül nem lehet elérni, mert használhatatlanul szemetes lesz, de mûtrágyára nem futja. Nem tudom, miért nem gondolnak arra, hogy csak akkor lesz itt mezőgazdaság, ha kifizetődő. Úgyhogy istállótrágyát használunk, s vesszük a tyúkfarmról a folyékony tyúktrágyát. ?k szórják ki ciszternával. Ahogy fagy egy kicsit, mennek rá a földekre. Megfizethetetlen. Hektárjáért 700 000 lejt kérnek. Mások ennyiért ki sem hordanák nekem. Többet ér a mûtrágyánál. Egy kis takarmányrépát vetettünk, mert kell az állatoknak. Cukorrépát nem érdemes, alig adnak érte valamit, inkább veszünk két zsák cukrot, s kész. Van egy kis pityókánk is, amennyi nekünk kell, 30-40 mázsa. Van három hektár kaszálónk szénának, a többibe gabonát vetünk.
- Még szerencse, hogy a gépeket megtanultam kezelni. Én szántok! Én vetek! Én boronálok! Én hordom a trágyát! A fiam azt mondta: tata, üljön ide mellém! S mentünk. Mikor két nap eltelt, ,,na, fiam, mehetsz utadra!? Azóta én csinálom a segítségemmel. Csak se a kedvem, se a hangulatom nem olyan már, hogy éjjel-nappal dolgozzam. Ha annyi idős lennék, mint maga, nyugodtan neki mernék fogni húsz hektárnak is, de így?
A feleség meséli:
- A gépeket disznóból, borjúból, nyugdíjból vásároltuk. A traktort pedig kertért cseréltük. Itt szemben apósomnak volt egy kertje. A szembeli szomszéd, Molnár Károly, ki villát építtetett ideki, üzent egy nap: azt ő megvenné. Mondja az uram: ha veszen egy traktort, neki adja. Bevitte Brassóba, másnap megvolt a traktor.
Valóban, átellenben tágas, nagy villa áll pirosban, mely egy szentgyörgyi vállalkozó nem minden fényûzést nélkülöző otthona volt tíz évig. Sorozatunk következő történetének színhelye.
B. Kovács András