Valakinek, aki odafigyel a világ apró dolgaira, eszébe jutott, hogy az év egy napját szenteljünk a kóbor állatoknak. Szép gesztus, hiszen kedvenc háziállataink, díszállataink nemegyszer kikerülnek védelmünk alól, és a nagyvilágban bolyonganak. Ilyenkor nincs, aki ételt, vizet adjon nekik, megóvja a leselkedő veszélyektől őket.
Bár sokszor megsajnálom a kóbor állatokat, mégis inkább a kóborlók világnapjáról, így az emberekre is vonatkoztatva szólnék, mert nagyon sok a hasonlóság, lelki rokonság közöttük.
Hogyan jut valaki a kóborlók sorsára? Leggyakrabban úgy, hogy gazdátlan lesz, azaz elveszíti gazdáját vagy családját. Előfordul az is, hogy a gazdája — családja — szabadul meg tőle, mert már terhes számára a gondoskodás, a gondozás akár fizikai, akár lelki értelemben. Ilyenkor a gazda egyszerűen ledobja magáról a felelősség terhét, elfelejtve, hogy a kapcsolatot valamikor ő vállalta fel.
A kóborlók világnapján egy törött lábú, kis termetű kutya bolyongott a város központjában, meg-megállt egy-egy embercsoport mellett, és szembefordulva panaszosan vonított. Mivel sem ételt, sem segítséget nem kapott, továbbment, másutt keresve oltalmat. Annyira emberi volt a viselkedése, hogy rögtön nyilvánvalóvá vált, emberek közt élt, sőt, talán azt is tudta, hogy az ő napja van, s figyelmet követelt.
Másnap este két gyerek üldögélt a kerítés tövében az egyik belvárosi háznál, ugyancsak gazdátlanul. Dideregve bújtak össze, és éhesen, várták a valahonnan érkező segítséget. A városi roma testvérpárért senki nem aggódott, az előző napot is az állomáson töltötték. Köztudott, hogy sokan szeretik az állatokat és a gyerekeket, de őket nem szerette senki.
Az igazsághoz tartozik az is, hogy vannak, akik azért kóborolnak, mert nem tűrik a bezártságot, a szabályokat, így elszöknek az óvó, féltő, gondoskodó felügyelet elől. Gyakran előfordul, hogy megkeresik és megtalálják őket, de pár napi pihenés után ismét elszöknek, nyakukba veszik a világot. Néha például az állami gondozásba vett gyerekek éppen oda térnek vissza, ahol bántalmazták őket, de szabadon jöhettek-mehettek. Megszokták, hogy csak saját törvényeiknek engedelmeskednek, és az erőszaknak. Ugyanez történik a hajléktalanokkal, csavargókkal is, akik inkább tűrik a fagy és az éhezés kellemetlenségeit, mint hogy lemondjanak az általuk szabadnak vélt életformáról.
Kóborlók voltak és lesznek, s ha önként mondanak le a civilizáció nyújtotta kényelemről a szabadságuk fejében, elfogadom a tényt, de nem sajnálom őket. Más a helyzet azonban a döntésre még nem érett gyerekekkel vagy háziasított állatokkal, mert értük valamilyen szinten mindannyian felelősek vagyunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
