Jókai MórIrodalom: A régi Magyarországot bejárta a fantáziám!

2005. február 24., csütörtök, Archívum 2003–2007

A legelső regény, melyet olvastam, Scott Walter Ivanhoe-ja volt magyar fordításban. Németül már akkor tudtam jól: Pozsonyban tanultam meg mint cseregyerek. (Az a szép szokás volt akkor, hogy a pozsonyi német családok komáromi magyar családokkal kicserélték a gyerekeket, fiút fiúért, lányt lányért egypár esztendőre: ez volt a legjobb tanrendszer a nyelvtanulásra.) Én azonban előszeretettel viseltettem az angol és a francia költők iránt. Tizenöt-tizenhat éves koromban megtanultam angolul és franciául grammatikából nyelvmester nélkül - hogy Boz Dickenst és Coopert olvashassam eredetiben. (?) Amint azonban Shakespeare több mûvét megszerezhettem: Lear királyt, III. Richardot, ez az olvasmány végképp holdkórosává tett a nagy irodalmi planétának. Jogász voltam a kecskeméti kollégiumban, Petőfi pedig színész egy ott letelepült vándortársulatnál. Neki is jelent már meg két verse a lapokban. Együtt álmodoztunk elérhetetlen dicsőségről, és emellett tanultunk angolul, franciául. Megtettük azt, hogy lefordítottuk Lear királyt, és aztán rábírtuk a kecskeméti közönséget, hogy Shakespeare darabjára a színházat megtöltse és tapsoljon Lear királynak! - Az a túlvilági mámor, amit a fölséges szellemóriás ihlete támasztott agyamban, mentheti azt a vakmerőséget, hogy én, a tizenhét éves gyerek egy dráma írására vállalkozzam (mindjárt a legmagasabban kezdve); megírtam a Zsidó fiú címû szomorújátékot, melynek hőse Emericus Fortunatus, II. Lajos kincstárnoka, s azt beküldtem a magyar tudósakadémia drámai pályázatára. És a tudósakadémia ezt az én első mûvemet dicsérettel tüntette ki, sőt a pályabírák kisebbsége (Vörösmarty, Bajza) a százaranyos jutalomra ajánlotta.
Ezzel alá volt írva vérszerződésem annak az édes ördögnek, akit úgy hívnak, hogy ,,poézis?, aki elvisz bennünket abba az örökké égő lángba, amely folyvást éget, de soha el nem hamvaszt. Az ügyvédi diplomámnak soha hasznát nem vettem: egy pöröm volt, azt meg is nyertem; azon időben az ügyvédnek magának kellett exequálni az alperest. Azt már nem követtem el.
Ettől fogva tudtam, nem lesz belőlem más, mint író.
És eközben megírtam 350 kötet költői munkát különböző cím alatt, 3937 ív terjedelemmel, mely most is szaporodik. A lapokban elszórt apróbb munkálataimat nem számítom közé.
Hogy lehetett ennyit összeírni?
Legelőször is az rá a válaszom, hogy ötven év nagy idő!
Aztán micsoda ötven év!
Négy olyan különböző korszak egymásutánja, melynek egész észjárása elüt a másiktól.
Gyermekkorom emlékei visszahatolnak egész a napóleoni világharcok korszakáig, melyben a magyar inszurrekció is szerepelt. Még én ismertem annak a kornak a szereplőit; a nyugalmazott huszár őrnagyoktól kezdve a copfos szenátorokig s a fejedelmi kegytől fölemelt és aztán elejtett szépasszonyokig: azt az egész társadalmat, melyben a ruházatról meg lehetett ismerni mindenkit: ez a nemes, ez a molnár, ez a takács, ez a szekeres gazda, ez magyar, ez német, ez magyar. Costume volt divat helyett. Apám hadnagy volt az inszurrekcióban.
Még én a magyar életet visszatükröző tiltott könyvekből lopkodtam ismereteimet, miket kinyomtatni nem volt szabad, apáink leírva adták tovább; néhányat most is tartogatok belőlük; magáról az országgyûlésről is csak írott lapok útján lehetett értesülni.
Aztán megértem az ébredés, az újjáalakulás korszakát, ahol a lángeszme harcolt a kőkemény valóság ellen: ,,virrad! haladjunk!? jelszó alatt.
És az arra következett szabadságharc is magával sodort, hol felemelt, hol letiport. Vezettem és vitettem benne. Végigéltem egy nemzet újjászületését, a mesés harcokat, a mámorító diadalokat, a kétségbeesett elbukást, a szívós ellenállást, a világháborító reménykedést.
Láttam az ezerféle ellentétes helyzetet, indulatot, fogalmat; a mai nap hőseit, kik holnap földönfutók, a rémület szörnyetegeit a nevetség karikatúráivá torzulva; koldussá lett nagyurakat; rablókat mint népmesék hőseit.
És most ismerem az új korszakot, új jelszavaival, tágult látkörével, felmagasult céljaival, reális eszközeivel, ideáljainak megtartása mellett.
Egy ily mozgalmas életpálya mellett mennyi alakjával kellett megismerkednem az egymást felváltó korszakoknak! Élők és halottak nekem modellt álltak: hívásomra most is előjönnek, változatosságukban kifogyhatatlanok. (?)
Én jártam a korszak legnagyobb hőseivel együtt diadalútjaikon, s futottam vesztett csaták után, futó betyárok vezetése mellett, úttalan mocsarakon, pusztákon keresztül. Ott voltam Bécs város és Buda ostrománál a bombák tûzijátéka közepett, s láttam egy romba dőlt világot a fejemre szakadni Világosnál. Részt vettem egy elnyomott nemzet halálveszélyes konspirációiban, s részesültem a koronás király legkegyelmesebb kitüntetéseiben; voltam szegény ördög, ki zsidó gyerekeket tanít magyar nyelvre havi két forintért, s voltam komoly vállalatok szerencsés igazgatója. Viseltem a sors minden csapását, s élveztem minden kedvezését; volt a nyakamon kötélhurok és érdemrendszalag; hullott a fejemre a dicsőítés aranyvirágpora s a rágalom assa foetidája. Voltam szeretve és gyûlölve, mint talán senki más. S a saját életem színének keresztül kell rémleni a munkáimon. S amíg ezt a furcsa földglóbust, aminek Magyarország a neve, s mely a külvilág előtt oly ismeretlen, mint a hold túlsó oldala, keresztül-kasul jártam - (hol kergetve, hol hívogatva, hol meg a magam gyönyörûségére) mennyi alakjával kellett megismerkednem a népéletnek; mennyi drámát láttam, ami valóság volt; mennyi különbséget, mely nemzeti sajátosságot képviselt, és mennyire meg kellett győződnöm arról, hogy fajomnak és a civilizált társadalomnak alaplelkülete a becsület, az emberszetetet, az igazság. S ami ezzel ellenkezik, az kivétel. Én is megtalálom a rútat, a rosszat a közéletben, fel is mutatom, de nem csinálok az árnyékból alapszínt, nem használom célnak az eszközt, nem veszem etikának a pesszimizmust. Lehet ezért engem idealistának szidalmazni? A nyomort én is gyógyítandónak hirdetem, de nem híresztelem kétségbeejtően gyógyíthatatlannak. (?)
És akármerre járok az országban, jóakaróim (s mint regényírónak minden párt jóakaróm, még a legtúlzóbb nemzetiségek is) mindenütt elém hozzák azokat a hagyományokat, amik vidékükhöz vannak kötve; régiségbúvárok, történettudósok figyelmeztetnek a históriai emlékek közül kivillanó epizódokra; nyomába igazítanak rejtélyes, titokszerû eseményeknek, rám bízva a lélektani kutatást úgy, hogy mondhatnám, hogy az egész magyar nemzet együtt dolgozik velem. (?)
De hadd emlékezzem meg méltó hálával költői munkásságom legerősebb támaszáról, a könyvtáramról.
Munkáimnak nagyobbik fele magyar tárgyú, s ebből ismét tetemes részt foglalnak le a történelmi regények és elbeszélések, melyek a régi pogány magyarok korszakától kezdve átvonulnak az első keresztyénség, Kálmán király, a tatárpusztítás, a Dózsa-pórlázadás, a török uralom, az erdélyi fejedelmi udvar, a Zrínyiek, a Thököly- és Rákóczi-szabadságharcok, a török kiûzése, Rákóczi fiai, Mária Terézia, II. József, a magyar inszurrekció és a napóleoni hadjárat eseményein keresztül egész az 1848-49-i szabadságharcig.
A régi Magyarországot bejárta a fantáziám a Kárpátokon kezdve, a Székelyföldön, a magyar tengerparton, a pusztákon, a mocsarakon, a várakon keresztül a bányákig és a névtelen Duna-szigetig, s aztán átszáguldozta a kerek földet: elbeszéléseim játszanak a tengereken és azok szigetein, Észak- és Dél-Amerikában, a régi és új Egyiptomban, a cézárok Rómájában s a forradalmi Rómában, Párizsban, Londonban, Szentpéterváron (itt különös előszeretettel), Lengyelországban; azután az orosz sivatagon, Szibériában, Kamcsatkában. Törökország története, kelet meséi, Sztambul nagy tért foglalnak el regényeimben, hozzájárul a Krím, a Kaukázus; továbbá Perzsia, Palmyra, Afganisztán, Kína, az Amur-vidék, Ázsia pompás városai, majd Szíria, a régi Palesztina; visszatérett Szicília, az egész olasz paradicsom, Raguza, Bosznia; aztán Poroszország, megállapodva a régi Bécsben. Azonkívül még szárnyára eresztve uratlan, léttelen régiókba; az elsüllyedt világrészbe, Óceániába, az eltemetett Leaotungba, a hozzájárulhatatlan északi pólus alá s a jövő század álomországába, sőt a pliocén özönvíz előtti világába.
(?)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-02-24: Archívum 2003–2007 - :

Irodalom: Jókai Jókairól