,,Lezárult a vita az egészségügyi tárca jogszabálytervezete kapcsán. Az új, nyolcórás munkaprogram célja a kórházi tevékenység hatékonyabbá tétele. Jelenleg 13 óra után alig találni a kórházakban műtéteket végző sebészeket és altatóorvosokat. Csak az ügyeletes orvosok vannak még ott" — nyilatkozta tegnap Raed Arafat, az egészségügyi tárca államtitkár-helyettese. Arafat kifejtette, az EU országaiban az orvosok nyolc órát dolgoznak, délben pedig egyórás ebédszünetet tartanak. Ebben az egy órában egy ügyeletes orvos biztosítja a kapcsolatot a sürgősségi eseteket fogadó osztály és a kórházi osztályok között. Az államtitkár-helyettes rámutatott, jelenleg, ha egy beteg 9 óra után ér a kórházba, nem végzik el az orvosi analíziseit csak másnap reggel. „Az új program szerint a laboratórium is 17 óráig fog működni" — tette hozzá Raed Arafat.
Ion Bazac egészségügyi miniszter februárban jelentette be, hogy európai munkaprogramot szeretne a román orvosok számára. A miniszter azt állította, hogy az új ügyeleti rendszeren keresztül az orvosokat jobban lehetne fizetni. A páciensek előnyére válik a kórházban dolgozó orvosok nyolcórás munkaprogramja, mivel ezeknek közvetlenebb kapcsolatuk lehet az orvosokkal — fejtette ki Marius Petcu, a Sanitas Szakszervezeti Föderáció elnöke tegnap. Petcu hozzátette, akik magánrendelőkben akarnak dolgozni, szenteljék munkájukat teljes egészében ennek a rendszernek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.