
Vincze Gábor szegedi történész a csonkaországi és erdélyi magyarság múlt századi történelmének sok szempontból legavatottabb kutatója. Eddig egyedül vagy társszerzőkkel tíz könyvet írt, emellett négy egyéb kiadványt szerkesztett, megjelent mintegy kilencven tanulmánya, forráspublikációja, cikke. Ezeknek pusztán a címei is elárulják, a budapesti, valamint a szegedi, debreceni, gyulai, szekszárdi levéltárakban és kézirattárakban kutató ,,faktológus? (a tényfeltárás mûvelője) Erdély számos városa és intézménye hasonló arcélû dokumentum- és iratanyagának áttekintése révén a históriai munkában páratlannak is mondható eredményre jutott.
Az Asszimiláció vagy kivándorlás? címû, legújabb kötetében a moldvai magyar etnikai csoport modern kori történelmének tanulmányozásához válogatta össze az 1860-1989 közötti időszakból a legfontosabb forrásanyagot. A kötet hatvanoldalas előszava a moldvai magyarság egyes csoportjainak kivándorlási-kitelepítési törekvéseit s ennek következményeit taglalja.
Vincze Gábor könyvének közvéleményt felrázó időszerûségét az adja, hogy a moldvai magyar etnikai csoport a magyarság egészén belül egyedül produkál még ma is pozitív népszaporulatot, és ennek ellenére az erdélyi Mezőség elnéptelenedő térségeibe a folyamatosan sorvadó és gyengülő szórványmagyarság megerősítésére nem a moldvai népesség köréből érkeznek a hadak. A magyarországi vendégmunka is beszûkülni látszik. Ehelyett a moldvai magyarok nagy tömegei vállalnak dél-európai országokban vagy Izraelben vendégmunkát.
Vincze Gáborral, aki maga is nyugat-európai ideiglenes kitelepedésre - vendégmunkára - készül, az anyaországban nem lévén státus szerinti munkahelye, a legutóbbi székelyföldi tartózkodása idején beszélgettünk.
Magyar sorskérdések
- Hol jelent meg ez a négyszáz oldalas, testes bevezető tanulmánnyal ,,megfejelt? dokumentumgyûjtemény?
- A kötetet az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Teleki László Alapítvány adta ki Budapesten 2004-ben. Az első dokumentum 1860-as, az utolsó pedig 1985-ös. Utóbbi az illegalitásban mûködő Erdélyi Magyar Hírügynökség jelentése. Moldvának a Bákó környéki részét ekkor zárt övezetté nyilvánították, s aki ott kutatott, azt onnan kitiltották. Nemcsak a magyarországiakat, hanem az erdélyieket is, lásd például a kovásznai Gazda József eseteit.
A lényeg az, hogy az erdélyi magyarság történelmével foglalkoztam tizenöt évig, és valamilyen ,,történelmi baleset? folytán előjött ez a moldvai csángó dolog. Én nem tartom magamat csángószakértőnek, de valahogy ez a téma előjött.
- Mikorra datálhatóak a moldvai csángó kitelepítések, és mindez hogyan történt?
- 1941-ben a bukovinai székelyeket Bácskába telepítették, majd 1944-ben a Dunántúlra menekültek, s akkor a moldvai csángómagyarok közül is sokan szeretnének áttelepedni Magyarországra. 1940-44 között már áttelepedett 120-130 család, 1944-ben is többen akarnak menni, a magyar kormányzat részéről akkor van is fogadókészség erre. Többen be is adják a papírokat. Valószínû, azért nem mennek többen, mert a család férfitagjai kinn vannak a fronton, nélkülük nem akarnak elindulni az otthon lévők.
- Mi a helyzet a háború után?
- 1946-47-ben, több mint valószínû, hogy ugyanezeknek a családoknak vagy családtagoknak, akiknek egy része már kinn volt előbb Bácskában, aztán 1944-ben, amikor a bukovinai székelyeknek menekülniük kellett, a csángók is mentek velük, és átkerültek a Dunántúlra. A moldvai csángókat két faluba telepítették le: Egyházaskozárra és egy mellette lévő pici faluba, Szárászra. Mind a kettő sváb falu volt, a svábokat kitelepítették, s helyükbe kerültek a moldvai csángók, a többi faluba a bukovinai székelyek.
Nekem megfordultak a kezemben a ?46-47-es romániai diplomáciai jelentések. Láttam azt, hogy tömegével szeretnének átmenekülni a moldvai csángómagyarok. Ez részben családegyesítés lett volna.
Igen ám, csakhogy akkor már nem volt meg a fogadókészség magyar részről.
A Horthy-érában, úgymond 1940-44 közt volt egy olyan elképzelés, hogy minél több moldvai csángómagyart áttelepíteni Magyarországra. Ott megmaradnak magyarnak, nem fognak asszimilálódni, s a csángók szerettek volna is átköltözni, sőt, ?44 tavaszán kidolgoznak egy konkrét tervezetet, ennek értelmében Bákó megyéből az összes csángómagyart át kellene hozni Magyarországra, de közbejött az augusztus 23-i átállás, összeomlott a moldvai román front, s a szovjetek túl gyorsan megszállják a térséget, s ez a terv már nem kivitelezhető.
?46-47-48-ban nagyrészt a családtagok szeretnének - úgy néz ki, hogy tömegével, valószínû, több ezer ember - áttelepedni Magyarországra. Nagyobbrészt azokból a falvakból, ahonnan egy-két család, vagy ennél több is, már áttelepedett. Azokról a falvakról van szó, amelyekben a két háború között s még az ?50-es években is magyarul beszéltek, a magyar nyelv dominált.
Csakhogy az akkori magyar kormányok - Nagy Ferenc és Dinnyés Lajos kormánya - azt mondák: nem szabad őket befogadni, mert ha felhúzzuk a zsilipet, ha a moldvai csángómagyaroknak lehetővé tesszük az áttelepedést, akkor nem tudjuk megakadályozni a román kormánynak - a Groza-kormányról van szó - azt a törekvését, azt a ki nem mondott igyekezetét, hogy amennyire lehet, Erdélyt magyartalanítsák.
- A román hatóságok ilyen jellegû törekvéseit lehet-e forráskutatások alapján bizonyítani?
- Volt egy olyan törekvés, paragrafusokban és a hatósági szervek cselekedeteiben tetten érhető szándék 1946-47-ben, hogy minél több, főleg észak-erdélyi magyart valamilyen ürüggyel, valamilyen úton-módon kiutasítsanak Romániából. S úgy gondolták, ha a moldvai csángókat beengedjük, akkor nem tudjuk megakadályozni a kitaszítandók átáramlását. Emiatt a szerencsétlen moldvai csángómagyarokat nem engedik be. Hiába szeretnének átmenni Magyarországra. Találtam olyan dokumentumot, amelyben 120 csángó család írja alá a kérvényt. Lészpedről akartak áttelepedni.
Egyéni kiskapukat megkeresve végül is ?46-47-ben áttelepedik még egy olyan 40-50 család. Lábnyikról, Diószénből, Klézséről, Lészpedről. Ezek mind ilyen egyéni akciók voltak. Lábnyikról vannak a legtöbben, azt hiszem, húszan.
Summa summarum, mikor ezt az egész történetet megismertem, akkor kezdett érdekelni, hogy miként is alakult a továbbiakban a csángók története.
Hát így kezdtem a csángókkal foglalkozni, de ettől én még nem vagyok csángószakértő. Csángószakértő a szememben Tánczos Vilmos meg Pozsony Ferenc. ?k ismerik a terepet és a csángókat. Én párszor voltam Moldvában, de nem ismerem a terepet, s nem ismerem annyira, mint ők a csángókat sem. De érdekel a huszadik századi történelmük, 1860-tól a modern kori Románia létrehozása óta eltelt mintegy százötven év históriája.
Így jelent meg ez a könyvem a tavaly nyáron.
Ennek volt a bemutatója Deszken. Amikor a beszélgetésben eljutottunk addig, hogy miért és hogyan foglalkoztam én a romániai magyar kisebbséggel, Erdéllyel, Romániával, ott meséltem el, hogy én egy olyan városban születtem Békésben, ahonnan a református templom tornyából tiszta időben el lehetett látni a Zarándi-hegyekig.
- Angliába készültök. Feleséged orvos, méghozzá igen keresett szakmai képesítéssel: aneszteziológus. Az ő munkavállalása simának tûnik, belefér abba a félezres keretbe, akik magyarországi orvosként Nyugaton akarnak boldogulni. De te mihez kezdesz ott? Onnan nem lehet látni a Zarándi-hegyeket Erdélyben, s a bicaj pedálját is többet kellene taposni, mint a deszki lakásotoktól, amíg átkarikázol Alsó-Háromszékre, Uzonba, ahonnan most hozzám jöttél?Hogyan is lesz ez?
- Említettem, hogy a kilencvenes évek vége felé meghívtak Kolozsvárra vendégelőadónak. Először egy budapesti kollégámmal közösen előadás-sorozatot tartottunk a kolozsvári történelem szakos magyar hallgatóknak a romániai magyar kisebbség 1919-1989 közti történelméről. Két évvel később, 1998-99-ben ugyancsak a történelem szakosoknak tartottunk speciális kollégiumot. Szerencsére sikerült jó néhány diákot ,,megcsípni?, azóta közülük néhányan elindultak a történészkutatóvá válás rögös útján.
A magyar szakosokkal nem volt ilyen szerencsénk. Három éven keresztül tartottunk ugyancsak a Babe?-Bolyai Tudományegyetem elsőéves magyar szakos diákjainak előadás-sorozatot a romániai magyar kisebbség 1919-1989 közti történelméről. Sajnos, akkor azt kellett tapasztalnunk, hogy a leendő magyartanárok nem szeretnek olvasni. Mivel az a meggyőződésünk, hogy nincs szükség olyan magyartanárokra, akik az erdélyi magyarság történelmét nem ismerik, a vizsgákon a hallgatók felét kénytelenek voltunk a pályára alkalmatlannak minősíteni.
- Köszönöm a beszélgetést.
Kérdezett: Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.