
Éve sincs annak, hogy Dálnok 36 évnyi sorvadó falusors után ,,leszakadt? Maksáról - ahogy Márton László polgármester mondja -, s községközponttá vált. A tengelytörő bekötőút, a főút mellett lévő szégyenmegálló és a községben látható romos épületek mellett a település képén azért már látni darvadozás helyett az ébredésre valló jeleket. Építenek, házakat tataroznak és újítanak fel, amelyek jó irányban alakítják a község arculatát. Az új polgármester maga is gazdaember. A tanácshoz toborzott fiatal csapatával és falusfeleivel elsősorban a község gazdasági erejének megalapozásával foglalkoznak, de nem idegen tőlük a közmûvelődési élet serkentésének kísérlete sem.
Márton László polgármesterrel és Aczél Cecília községi jegyzővel egy előző beszélgetés folytatásaként főleg a kulturális feltápászkodás lehetőségeiről beszéltünk.
Siralmas örökség
- Polgármester úr, a tanácsépület példás felújítása után a községi könyvtár itt nem kaphatott helyet. Hová telepítették át, és hogy néz ki?
- Siralmasan. Fenn, a kultúrotthon mellett vannak mellékszobák. Oda van bedugva. A kultúrotthon állapota is olyan rettenetes, hogy szégyen. Egy érzékeny ember, ha belépne s meglátná, sírni kezdene.
- Van-e lehetőség az épület rendbe rakására?
- Van. Éppen ma jártam a megyei tanácsnál. Bevittem a költségvetésünket, a saját jövedelemből származó bevételi tervet. 1,7 milliárd lej körüli az összeg. Épületadó, iparosengedélyek adója, területadó. A földre még nincs adó. A tanács még nem folytat gazdasági tevékenységet. Vannak valami famegmunkáló gépeink, s egy csernátoni csoportnak úgy adtuk bérbe a gépeket, hogy ellenértékben megjavítják a kultúrotthon fedélzetét. Vannak ehhez szakembereik: kőmûvesek, ácsok, mindenféle más mesterséget ismernek, ami az építkezéshez kell. A plafont meg kell bontani, mert olyan szakadás van az ajtó fölött, hogy félő, valakit odaüt. Volt egy kosarasbál. Három nap tüzeltünk előtte benne. Csempekályha van, az füstöl. A felújítást nem lehet sokáig halogatni.
- Kié az épület? Ki a tulajdonos?
- Na, erről lehetne írni! Federalcoopnak hívják most a volt szövetkezeti uniót. Semmit nem csinálnak. Kiadták az épület egy részét a bodegának. Ötmilliót bevesznek, de az égadta világon semmit sem tesznek ennek ellenében. A homlokzat is veszélyes, meg van dőlve. Akármikor leomolhat. A polgármesterek minden hét szerdáján találkoznak a megyei tanácsnál. Javasoltam, hogy a következő héten a szövetkezeti épületek helyzetét tárgyaljuk meg. Ebben benne van Kiss József is, a zágoni polgármester. Náluk is van egy emeletes épület. A dálnoki épületet a Hangya Szövetkezet építette. A nép összepótolt, s ebből épült. Ez volt a legelső ilyen szövetkezet Háromszék vármegyében. A Hadnagy család volt az alapító, az ő birtokukból szakították ki azt a területet, ahol a szövetkezeti épület áll.
- Milyen építkezési terveik vannak ezenkívül?
- Nekem sokat segített Boér Zoltán vállalkozása Sepsiszentgyörgyről. Volt 290 000 lejünk javításra. Kértem, hogy segítsen. Nem is ismertem azelőtt. Azt mondja: rendben, én segítek, de mi a garancia arra, hogy három hónap múlva lesz pénz? Mondtam, hogy én vagyok a garancia, ha nem lesz pénz, adok az enyémből, vagy kérek kölcsön. És ez az ember nekem, tiszta idegennek négy hónapra meghitelezte az anyagot. Falusi ismerősökkel, baráti alapon el tudtuk végeztetni a munkát. Rendbe raktuk a tanács épületét. A tanács székháza mögötti gazdasági épületet átalakítjuk lakóházzá. A községben szolgáló rendőröknek lesz benne lakásuk. Két rendőr van. Románok, de az egyik Szentgyörgyön született, és jól beszél magyarul.
- Mi van a volt állami gazdasággal?
- Azt megvásárolta a volt Izoterm Kft. Húsfeldolgozója volt, s azt most kitelepítette Dálnokba. A volt prefektus is gyakran jár oda. Járkál, nézegeti a dolgokat?
- A lovakkal mi van?
- Eladták. Pénzt csináltak belőlük.
Dálnok számára szinte kötelezővé kellene tenni a lótartást. Ennek itt van az egész megyében a legértékesebb hagyománya. Európában megugrott a lovas turizmus, s itt, ahol híres lipicai tenyészet volt valamikor, a meglévő állományt is elkótyavetyélték. Hogy milyen híre van még mindig az itteni lótenyésztésnek, arra jó példa, hogy Zöld János keszthelyi agrár szakember, aki serdülőkorát Dálnokban töltötte - apja gazdatiszt volt a Hadnagy-birtokon - éveken át visszajárt ifjúsága színhelyére, hozta a nosztalgiafotókat a negyvenes évekből. Ezek főszereplői a lovak voltak, a dálnoki lovaglások. Emlékmûállításban is felajánlotta a segítségét. Ez a kapcsolat is megszûnt, mikor látta az itteni nagy romlást s a helyi személyeskedő torzsalkodásokat.
- Ez a név, hogy Zöld János, mond-e valamit a polgármester úrnak?
- Ismerem a fiát, Pistát. Megvan a stockholmi címe is. Járt nálunk, aludt is itt. Nagyon kedvesek. Ikerlányai vannak. Minden évben küldi a karácsonyi üdvözletet. Persze én későre válaszolok. Ilyenek vagyunk. Én Zöld urat nem ismerem személyesen. De a nagyobb lányom I-IV. osztályban tanít. Most is Magyarországon van a csapatával egy mesemondóversenyen. Zöld úr meghívta őket a keszthelyi táborba. Azt az osztályt - húsz gyermeket - vendégül látta. Még zsebpénzt is adott nekik.
Dálnoki Napok
A most belépő Aczél Cecília jogász-jegyző is bekapcsolódik beszélgetésünkbe.
- Cecília, mondtam a polgármester úrnak, hogy a Dálnoki Napokról a jegyzővel beszélek, mert úgy vettem észre, neki a fejében fészkel ilyen-olyan terv, s ez sokkal fontosabb, mintha papíron lenne, és nem csinálnának semmit. Mi a helyzet a Dálnoki Napokkal?
- Vissza kell lépnünk időben. A múlt évben volt Dózsa halálának 490. évfordulója. Kerek szám, akkor kellett volna a Dálnoki Napokat megtartani. De ekkor alakult meg az új községi tanács, millió egyéb gondunk volt, mint az ünneplés, s emiatt elmaradt. Ekkor megegyeztünk, hogy nem tudjuk időben összefogni a sok tennivalót, de élünk a lehetőséggel, s évenként megtartjuk a Dálnoki Napokat. Úgy akarjuk, hogy az emberek érezzék: van három nap, amikor ünnepelhetnek. Egész évben megszakítás nélkül dolgoznak, mert az itteni emberek a földmûvelésből és állattenyésztésből élnek, s ott nincs megállás.
- Van-e sok elszármazott? Mert ők is éltetői, részesei lehetnek az ilyen napokra szervezett falutalálkozóknak.
- Vannak. Rájuk is számítunk. A nyáron, az első alkalommal Kicsi Sándort, a falu szülöttét akarjuk díszpolgárrá avatni. Sajnos, post mortem, tavaly meghalt. Az iskolának eddig három nem hivatalos neve is volt. Dálnoki I-VIII. Általános Iskola. Pecséten is szerepel Dózsa Györgyként. Az iskola fenntartja a Darkó Jenő nevet. Lévén, hogy ilyen híres szülötte is van ennek a falunak, mint Darkó Jenő, az ő nevét illenék felvenni. Egyúttal egy táblát is el kellene helyezni.
- Amennyiben évenként megismétlik a Dálnoki Napokat, tartalékolni kell minden alkalomra egy-egy központi témát, ,,húzórendezvényt?. Kicsi Sándor emlékének, életpályájának megidézése, az iskolai névadás ilyen.
- Távlatilag óriási dolog lenne, ha meg tudnók vásárolni azt a telket, ahol Dózsa szülőháza állt. Kellene legalább egy Dózsa-emlékkiállítást fenntartani. Van a falunak egy ilyen neves szülötte, és csak egy szobor meg egy tábla emlékeztet itt rá.
Annyi itt a neves ember, hogy ha minden évre beosztanak egyet-kettőt, akkor is húsz esztendőben folyamatosan rendezhetik a Dálnoki Napokat. Fel kellene újítani a lovas hagyományokat is. Daragus Attila vállalkozó, a faluturizmus érdekeinek országos képviselője és mások is besegíthetnének ebbe. Úgy kellene alakítani az udvarházak, kúriák felújítását, hogy azok turisztikai vonzerejüket visszanyerjék. Dálnok monográfiája mellett más könyveket is kellene kiadni. Barabás Miklós Önéletírásában - legutóbb mi adtuk ki a Háromszéknél - rendkívüli érzékenységgel szól dálnoki gyermekkoráról. Végül is Gaál (Gál) édesanyja, nagyszülei révén inkább kötődik Dálnokhoz, mint Kézdimárkosfalvához. A Gál-, illetve mai nevén a Borbáth-kúria, ahol gyermekkorát töltötte, ma is egyik ékessége a községnek. Hihetetlenül sok az innen elszármazott híresség. Időnként ide kellene szólítani ezek szellemét. Felvenni a kapcsolatot az olyan emberekkel, mint az említett Zöld János, akiket érzelmi szálak fûznek a faluhoz. Ez a Dózsa-múzeum vagy -emlékkiállítás például kiváló ötlet, de megvalósítása legalább Kárpát-medencei összefogást feltételez. Kapásból mondom, hogy csupán azokból az alkotásokból, amelyeket különféle pályázatokon visszautasítottak, vagy valami miatt a kivitelezésük elmaradt, egész szoborparkot lehetne létesíteni. A templomtérre felállított monumentális Dózsa-szobor is 1948-tól a bukaresti Köztársasági Palota alagsorában lévő szobortemetőben kuksolt középméretû gipszmakett formájában. Eredetileg Temesvárra szánták, Dózsa kivégzésének színhelyére, de a román nacionalizmus megerősödésével elálltak a szoborállítási tervtől. 1973-ban véletlenül találtam rá, onnan kapartuk ki, de amire felállítására sor került, engem már el is takarítottak a szobrok mellől. Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy nem mindenik képzőmûvészeti alkotás találja meg azonnal a helyét.
Abban egyezünk meg, hogy Dálnok a legkínosabb időszak után most levegőhöz jutott. Nagyobb lélegzetet vehet. Ebben, természetesen, a megyei illetékeseknek kellene a dálnokiak hóna alá nyúlniuk. Nagyon sürgős tennivaló lenne a falubejárat buszmegállójának eltakarítása és a bekötőút modernizálása. A húgytól kirothadt falumegálló az egész megye szégyene.
A dálnokiak kezdősebességét leginkább az jellemzi, amit Márton László polgármester mondott:
- Mikor Báthori István erdélyi fejedelem vonult be Lengyelországba, azt kérdezte Dálnoki Péter Simon testőrkapitányától: Simon fiam, hogy megyünk be Krakkóba? Trappban, nagyságos uram!
Ebben a trappban kellene őket segíteni. A gyeplő, úgy tûnik, jó kezekben van, de nyereg és kantár, és főleg abrak kellene.
Sylvester Lajos