Nemzet-nemzetiség: Fekete vasárnap

2005. március 3., csütörtök, Archívum 2003–2007

2004. december 5.
E dolgozat közlésére azért vállalkozom, mert a nagyszámú, villámpostán érkezett levél arról győzött meg, hogy a magyar történelem egyik leggyászosabb mélypontja, a 2004. december 5-i népszavazás alaposabb elemzést érdemel, hiszen egy olyan lelkiállapot alakult ki, melynek felelőse a történelem ítélőszéke előtt a ma hatalmon lévő nemzetellenes magyar kormányzat, amely a világtörténelemben páratlan módon a nemzet egyik részét idegengyûlöletre uszította a másik ellen. A népszavazás során teljes egészében megmutatkozott az, amit az elmúlt évtizedekben, főképp az elmúlt tizenöt évben tapasztaltunk. Eddig minden határon túli úgy érzékelte a románozást, szerbezést, szlovákozást, ukránozást, mint a tájékozatlanság, a butaság tetőfokát, és sértésként, megaláztatásként élte meg.
E népszavazás megvonta a nemzetellenes kormányzatok politikájának mérlegét. Fehéren-feketén megmutatkozott az elmúlt évtizedek tudatos agymosása, mely eltorzította a maradék Magyarország területén élő magyarság többségének nemzettudatát. Tudatosult az is, hogy az önpusztító, a nemzeti érzést lejárató, a nemzeti kultúrát lebecsülő tudattal szemben közösen kell fellépni határon túl és határon belül.
E sorok írója úgy érzékeli, hogy e népszavazásra mindenképp szükség volt, mert egy olyan lelki katarzis, megtisztulás elindítója, mely révén ismét fel lehet építeni az egységes magyar nemzetet. Ehhez azonban az kell, hogy mindig Kárpát-medencében gondolkozzunk, mindig a nemzet fogalmát használjuk, és ne a maradék országét, mert abból a történelmi területen élő magyarság egyharmada ki van zárva. A magyar szellemi haza nem lehet az a 29 százaléknyi terület, melyet az igazságtalan diktátumok meghagytak. A magyar nemzet történelme, kultúrája az egész nemzet területén alakult ki. Ebből kizárni Rákóczit, Zrínyit, Bethlen Gábort, Kölcsey Ferencet, Apáczait, Mikes Kelement? és az elszakított területek magyarságát, mûemlékeit, kulturális értékeit sem szabad, mivel nélkülük a történelem és kultúra nem teljes, csak csonka.
Ahhoz, hogy nemzetben, a Kárpát-medencére kiterjedő hazában gondolkozzunk, nincs szükség a mesterséges politikai határok újraszabására. A haza a lelkünkben van, mert abban megtalálható az egész magyar történelem, kultúra, melyet a magyar nyelvközösség kapcsol egybe. Csupán olyan apróságokra kell figyelni, mint például egy időjárás-jelentés, ahol az egész Kárpát-medencét be lehet mutatni úgy, ahogy a Duna Tévében is látható. A szóhasználatban sincs miért, ha kell, ha nem, Ukrajnát mondani Kárpátalja, Szlovákiát Felvidék, Szerbiát Délvidék, Romániát Erdély helyett, illetve nem szabad a történelmi Magyarország területén élő magyart románnak, szerbnek, szlováknak, horvátnak nevezni. Nos, ehhez hasonló apróságokon múlik egy nemzeti közösség tudatának egységesítése.
A nemzeti szolidaritás érzésének fenntartása, erősítése, illetve gyengítése a mindenkori politikai vezetőktől is függ. A múlt lezárásának emlegetése mögött a határon túliakról való lemondás gondolata húzódik meg. Ezt azért sugallják bizonyos kozmopolita körök, mert úgy érzik, a törvényesen, de ügyeskedéssel szerzett vagyonukat nem tudják nyugalomban, gond nélkül élvezni, ha a határon túl rekedt magyarokkal gondok támadnak. Ebből tehát az következik: jobb, ha nincsenek! Talán ezzel magyarázható a magyar kormányok állandó jószomszédi kapcsolatépítése, még akkor is, ha ez néha az ott élő magyar közösség rovására megy.
Ha történelmünk során a magyar politikai vezetők hasonlóan gondolkoztak volna, akkor ma már nem lenne magyar nép. A levelek és állásfoglalások, melyek az elmúlt hetekben nyilvánosságra jutottak, mutatják, hogy e nemzet élni akar, és rá fogja kényszeríteni akaratát azokra a nemzetellenes erőkre, amelyek eddig sikerrel fordították egymással szembe a határon túli és a megmaradt országrész magyar lakosságát.
***
A szavazás utáni döbbenet hangulatában, a határon túli magyarságnál, köztük a legmagyarabb népcsoportnál, a Románia kellős közepébe szakadt székelymagyarságnál vált a nemzetmegtagadás miatti elkeseredés a legnagyobb méretûvé. A kiábrándulás azért volt jelentősebb a tömbben élő székelységnél, mert ők mindig büszkén vállalták magyarságukat. Természetes tehát, hogy e magyar népcsoport szenvedte meg legjobban a nemzetárulással felérő hangulatkeltést, a népszavazás abszurd eredményét. A Keleti-Kárpátok délkeleti medencéiben élő székely népcsoport nyolcszáz éven keresztül úgy védte a magyarok egész Kárpát-medencére kiterjedő hazáját a keletről rázúduló úz-kun-besenyő-tatár-török és vlach-román betörésekkel szemben, hogy soha nem kérdezte, megéri-e neki másokért vérezni, másokat védeni?
E népben eddig volt erő és erős nemzettudat, tartás, melynek forrása az ősiség, az őshonosság, a magyarságtudat, a szabad emberi státus. Mint köztudott, a székelység többsége határőrként s szabad emberként érte meg a jobbágyfelszabadítást. A mai, még tömbben való létének gyökerei is a messzi múltba nyúlnak, mely a székelység sajátos jogrendszerében, területi autonómiájában, közösségi életfelfogásában kereshető.
Erdély magyar és székely lakossága, politikai vezetői mindig egységes magyar nemzetben gondolkodtak. Erdély magyar népe mentette át a független magyar államiság eszmerendszerét, intézményrendszerét a török uralom utáni korba. Erdély vállalta fel a nemzeti kultúra folytonosságát is. Abban az időben Erdély népe, fejedelmei irányításával gyakran fogott fegyvert magyar testvérei oltalmazására, a vallásszabadság biztosítására. Gondoljunk csak Bocskai Istvánra, Bethlen Gáborra és más erdélyi fejedelmekre, kiknek seregét zömmel a székelyek alkották. Az egységes magyar nemzetben, a magyar Szent Korona Országában való gondolkodás az erdélyi önálló magyar államiság korában is a legfőbb állampolitikai cél volt, pedig akkor még nem létezett a modern nemzet fogalma.
Bocskai István erdélyi fejedelem végrendeletében, több mint négyszáz évvel ezelőtt így írt az egymásrautaltság és a magyar szolidaritás szükségességéről: ,,meghagyom, s írom, szeretettel intvén mind az Erdélyi és Magyar Országi Híveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az Erdélyiekért, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A Magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőllök el ne taszítsák, tartsák ő atyjokfiainak, és véreknek, tagoknak.?
Néhány évszázaddal később, 1848. november 28-án, amikor Székelyföld nagyobb része, Erdély, a Bánság és a Partium az ellenforradalom erői, a román felkelők és az osztrák hadsereg ellenőrzése alá került, amikor úgy tûnt, a magyar forradalmat és szabadságharcot leverték, akkor Székelyföld déli csücskében Háromszék népe felvállalta a magyar szabadságért folyó küzdelmet. Megvédte szülőföldjét, lekötötte az erdélyi osztrák hadsereg felét, így az nem tudta kelepcébe zárni a nyugat felől Debrecen irányába visszaszorított magyar honvédséget.
?k voltak azok, akik az első világháború végén, amikor a magyar hadügyminiszter nem akart katonát látni, amikor a határokon idegenek ólálkodtak, lesték a pillanatot a történelmi Magyarország területeinek elrablására, akkor létrehozták a székely hadosztályt. Egy maréknyi, mindössze 12 000 főnyi székely fiatal, mindenkitől elárulva, a budapesti kormányzat nemtörődömsége, sőt ellenséges magatartása ellenére is felvette a harcot. Igyekezett megvédeni hazáját, szülőföldjét a sokszoros, a több százezres román hadsereggel szemben. Tették mindezt oly körülmények közt, amikor az alföldi ifjúság örömteli bálozásokon ünnepelte a háború végét. Amikor a kényszerû sorozások sem tudták őket fegyverbe állítani.
Hihetetlen, de igaz, hogy e maroknyi székelység megmaradását egy tömbben a Kárpát-medence legtávolabbi sarkában, 900 kilométer távolságra a magyar fővárostól mély, őszinte magyarságának köszönheti. Kellett hogy legyen a kollektív nemzettudatnak egy olyan ereje, amely lehetővé tette ezt. Csak rá kell nézni a történelmi Magyarország, a Kárpát-medence mai etnikai térképére, és látni lehet, hogy Székelyföldtől nyugatabbra, a mai magyar határ felé haladva a magyarság több száz kilométeren keresztül, több tízezer négyzetkilométer területen kisebbségben maradt, és jelentéktelen szórvánnyá vált. És a magyarságára büszke székelymagyarság megmaradt, ma is létezik.
Sajnos, a székelység nemcsak december 5-én kapott lelki sebet, hanem a határok megnyitása utáni másfél évtized alatt is. Gondoljunk csak a státustörvény megalkotása idején elhangzottakra! A székely ember magyarországi utazásai során, a személyes kapcsolatokban is gyakran tapasztalhatta a politikában megnyilvánuló magyartalan gondolkodást. A torz nemzeti érzést tükröző tévécsatornák meggyőzték arról, hogy az anyaországiak egy részének nem érték a nemzeti történelem, kultúra. Nem nemzetben gondolkodnak. A nemzetből kizárják a magyarság egyharmadát. A médiából ömlik a kozmopolitizmus. Gyakran leoláhozzák, lerománozzák a magyarságára büszke székelyt, melynél nagyobb sérelmet székely ember csak akkor érez, ha parasztnak nevezik, mert náluk évszázadokon át a paraszt szó nem a földmûvest, gazdálkodót jelentette, hanem a jövevényt, a zsellért, a jobbágyot. A székely név nemcsak a legmagyarabb magyart jelentette, hanem a szabad emberi státust is. A 14. században elég volt, ha valaki igazolta székely származását, ahhoz, hogy elismerjék nemességét. A székelység nagyobb romlásának kezdete az 1876-os közigazgatási átszervezés, amikor felszámolták különálló közigazgatását, autonómiáját. A pusztulás, a romlás az 1920-as trianoni döntéssel fokozódott, s tart változatlan hevességgel mind a mai napig. Szemmel látható a román nacionalisták törekvése a székelymagyar tömb fellazítására, az itteni magyarság háttérbe szorítására. Mindezt csak tetézi az anyaországi magyarság nagyobb részének közönye. Amikor a kényszer, a nyomorúság arra kényszerítette a székelység bizonyos társadalmi csoportjait, hogy az anyaországban keressék kenyerüket, akkor nemzeti szolidaritás helyett lekezelték, leoláhozták, kihasználták őket.
A politikai porondon elhangzó olyan kijelentések, mint például Kovács László riogatása a státustörvény ellen a 23 millió románnal, akárcsak Gyurcsány Ferenc 800 000 főnyi határon túli magyar nyugdíjas, szociális segélyt követelő rémképével való ijesztgetése, mind-mind élő sebként fáj, sajog a székely ember lelkében. A Gyurcsány-féle xenofóbia kimeríti a gyûlöletre uszítás fogalmát!
Sajnos, nem véletlen, nem elszigetelt elszólásokról van szó, hanem arról, hogy olyan magyarnak mondott, magyarul beszélő emberek kerültek a mai (csonkolt, szétfaricskált, maradék) Magyarország élére, kiknek hiányos, illetve teljesen kozmopolita a magyar történelmi-kulturális beállítottságuk és ismeretrendszerük. Nem lehet elfelejteni Gyurcsány miniszterelnök örömteljes vigyorgását, amikor bejelentette a népszavazás eredményét. Azt az arcátlanságot, gátlástalanságot, ahogy ,,a nemzet felelős döntéséről? beszélt, és ahogy beállította e gyalázatosra sikerített népszavazást, nehéz elfelejteni. Ez még Kovács László ,,történészkedésénél? is rosszabb volt. Mindenki emlékszik arra a felhőtlen, atyáskodó kioktatásra, mely szerint a románságnak 1848. március 15-e olyan nap, mint a magyaroknak 1920. június 4-e, Trianon napja. Nos, e torz ismeret beillik a ,,kicsik vagyunk? teóriába, de nem a történelmi valóságba. A Kempinszky Szállóban lezajlott emlékezetes december elsejei ünnepség már előrevetítette e kormányzat felelőtlenségét a határon túl élőkkel szemben. Megbocsáthatatlan bûn egy magyar államvezetésnek együtt örvendezni a román nacionalista vezetőkkel Kelet-Magyarország román uralom alá jutásának ünnepén. Ezt a Júdás-koccintgatást a román nacionalistákkal sem könnyû felednie egy román uralom alatt élő magyarnak.
A december 5-e utáni elkeseredést jelző gesztusok - így például a fekete szalag kitûzése a magyar nemzeti színek mellé, a szilveszteréjszakán elmaradó magyar himnuszéneklés - nemcsak a népszavazás eredménye, hanem a fentiekhez hasonló nemzetellenes gondolkodásmód elleni tiltakozásé is. A december 5-i nemzetellenes népszavazást követő határon túli megnyilvánulásokban a magyar médiából áradó nemzetellenes gondolkodásmód elleni tiltakozást is ki lehet érezni.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-03-03: Archívum 2003–2007 - :

Család: Tiltott zóna