A kézdivásárhelyi tanítóképző után elvégezte a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem pszichológia és neveléstudományi karának kézdivásárhelyi hároméves kollégiumát. Tizenkét éven át tanítónőként dolgozott, ebből több évet a kishilibi cigány iskolában. Elöljáróban szeretnénk megjegyezni, hogy Kishilib Ozsdola község cigányság által lakott része, tehát községi cigánytelep, nem különálló település. Azóta már megszűnt a kishilibi cigány iskola, a roma gyerekek a magyar gyerekekkel vegyes, de magyar nyelvű osztályban tanulnak a központi iskolában. Adatközlőnk a harmadik tanévet fogja megkezdeni a központi iskola vegyes etnikumú osztályában. Elmondhatjuk tehát, hogy Ozsdolán megtették az első lépéseket az elképzelt integráció irányában. Erről beszélgettünk Páll Máriával.

— Hogyan történt a váltás? ― kérdeztük.

― Egy PHARE-cigányprogramot céloztak meg 2005-ben, amelynek alapján megszűnt a cigánytelepi iskola ― felelte.

― Hogyan fogadták ezt a magyar gyerekek szülei?

― A kishilibi cigány tanulók az V―VIII. osztályban azelőtt is együtt tanultak a magyar gyerekekkel a központi iskolában. Talán úgy fogalmaznék helyesen, hogy vegyes érzelmekkel fogadták. A cigány szülők véleményét igazából nem tudjuk, nem kérdezték erről őket. A cigány telep két kilométernyire van a központi iskolától, elég nagy távolság, s a cigány gyerek, bármennyire is szorgalmas és felkészült, magyar osztálytársaival mégsem tudja felvenni a versenyt, s ez talán egyfajta kisebbségi érzést válthat ki benne. Lehet, hogy ők ott, fenn, a hilibi iskolában jobban bíztak önerejükben. Mindegy, ez a változtatás most már több éve lecsengett, az integrálódás folyamata megkezdődött.

― Ez a jelen. Ez a valóság. A cigány tanuló akaratán, tehetségén, a szülők és a pedagógusok melléállásán, de az anyagiakon is múlik, hogy ezek a fiatalok miként illeszkednek be a közeljövő és a jövő társadalmába. Kérem, szóljon az ozsdolai cigányok múltjáról, letelepedéséről. Olyan téma ez, ami kutatómunkát igényelt, demográfiai, hely- és oktatástörténetünknek része.

― A cigányságról hiteles képpel csak kevés ember rendelkezik. Mint cigány gyermekekkel is foglalkozó pedagógus, szükségét éreztem annak, hogy megismerjem ennek a népnek a lelkivilágát, a világról alkotott képét, feltárjam viselkedésüknek indítékait, belopózhassak gondolataikba. Nem volt könnyű, csak velük együtt élve kerülhettem hozzájuk közelebb.

A felső-háromszéki cigányság egyik legalaposabbnak tűnő összeírását 1787-ben készítették el Kézdivásárhelyen. Ekkor Karatnában tizenkettő, Felsőtorján három, Kézdiszentléleken hat, Ikafalván három, Kézdivásárhelyen tizenegy, Kantafalván egy, Peselneken (ma Kézdikővár ― a szerző megjegyzése) négy családot jegyeztek be. Az akkor feljegyezett mintegy negyven felső-háromszéki cigány család letelepedése a XVIII. század elejére tehető, ez megközelítőleg kétszáz személyt jelent. A nevek többsége után beírták az évet is, amikor azok a faluba letelepedtek. Ez a periódus 1740 és 1776 közé tevődik (Szárazpatakon 1756, Csomortánban 1757). Elmondhatjuk tehát, hogy a XVIII. században Felső-Háromszéken már viszonylag nagy számban éltek cigányok. Feltételezzük, hogy az ozsdolai cigányok letelepedése is ebben az időben történt. A helyi tanács irattárának adatai alapján az első születési bejegyzés 1897-ből való. Ekkor született Majláth Mihály. Az első házasságkötést a polgári anyakönyv szerint (és nem az egyháziak alapján, amelyek régebbiek ― a szerző megjegyzése) 1904-ben jegyezték fel, amikor a vőlegény Kalányos József volt, a menyasszony Ityim Virág. A meglévő adatok alapján valószínű, hogy Ozsdolán 1813-ban jegyezték be az első szülést, miként majdnem bizonyos az is, hogy az ide betelepedett első család a Kalányos Gáboré volt. Az idős magyar és cigány emberek is úgy emlékeznek, hogy az első letelepedett Kalányos Gábor fiának, Iliának a családja volt. Az első ozsdolai cigányok születési helye nem Ozsdola, tehát más falvakból érkeztek ide: Szentkatolnáról, Lemhényből, Gelencé­ről, Esztelnekről, Csomortánból. Megjegyezzük, hogy ez a vándorlás a mai időkre is jellemző, azonban közel sem olyan gyakori, mint a korábbi századokban.

Azt már csak feltételezzük, nevük alapján (Ityim, Ilia), hogy az ide letelepedett cigányok egy csoportja a környezet és a katolikus egyház révén hamar magyar cigánnyá vált. Hogy miképpen ment és megy végbe ennek az etnikumnak a szocializációja ebben a községben, miként alakult demográfiai és anyagi helyzete, és miként lett sokszínűbbé vallási hovatartozása? Nos, erre még visszatérünk.