Márai SándorPeriszkóp: A táj

2005. március 24., csütörtök, Archívum 2003–2007

A táj is homályos, ahol a történetet lejátszották. Mint mindig, amikor az ember szemlélni kezdi ennek a különös cselekménynek színpadát, meghőkölünk, milyen kevés az, amit tudunk. Talán nem is volt ez a vállalkozás abban az időben olyan nagy esemény, mint lett később, amikor a Szó és az Ige új értelmet adott mindennek, ami akkor történt.
Galilea Palesztinában másodrendû tartomány volt. És a római birodalomban kisebb, jelentéktelenebb, mint ma egy nagy országban egy távoli vármegye. Nem volt éppen szegény tartomány: a háborúk dúlása nem pusztított úgy ezen a tájon, mint Júdeában és túl a Jordánon. A pásztorok, földmûvelők és halászok tartománya volt. És mindenki, aki látta, bizonygatta, hogy szép volt Galilea, dús volt, szépséges. Nem voltak nagy városai. De a mezők tele pipaccsal. És a fû selymes volt. Kövér marhák, hízott tulkok és birkák legeltek a selymes réteken. Sok virág illatozott mindenfelé Galileában.
Az utas, aki ebben az időben Názáret felé közeledett, árkádiai tájat látott. Más ez a táj, mint Jeruzsálem körül a kopár hegyek. A föld dús volt, színesség és illat keveredett itt, mint az Énekek Énekének rigmusaiban. A táj, Alsó-Galilea földje és a Kinnereth tavának partja alkalmas díszlet volt arra, hogy egy ember, akinek lelkében és idegzetében hajlam van az egyedüllétre és az álmodozásra, megtalálja itt önmagában mindazt, ami különös feszültséget ad egy léleknek. Mert nem véletlen, milyen tájon indul el egy ember.
Jeruzsálemben talán nem történik meg mindaz, ami Galileában történt. Vagy másképpen történik. Jeruzsálemben talán pártot alakít Jézus, harcol a farizeusok ellen. Vagy összeáll a szadduceusokkal. Vagy rendszeres vitákat kezd a templom előcsarnokában az esszeusokkal, politikai szervezkedést rendez, így akarja megmenteni népét a római hódoltság igájából. Vagy fel akarja szabadítani a zsidókat a sarcoló társuta­sok, a Heródesek rabságából. Talán intézményesen küzd a templomi hatalmasságok kompromisszumos politikája ellen. Mindez megeshetett Jeruzsálemben.
De Galileában nem lehetett politikai pártot alakítani. A pásztorokat és halászokat nem lehetett ,,megszervezni?. Itt minden ősibb volt, a gondolat is. A zeloták, akik számosan éltek Galileában, ezek a szenvedélyes és cselekvő mozgalmi szabadcsapatok, akik a zsidó nép megváltását, a Messiás eljövetelét nem várták álmodozva, nem ,,epedték?, hanem karddal és tőrrel, furkósbottal akarták kiharcolni: szenvedélyességükkel inkább illettek a galileai táj tarkaságába, mint a júdeai városok rendőri és jogi, társadalmi karámjai közé. A nép Galileában még közel élt az ősformákhoz, az ószövetségi élethez, a nomád és pásztor zsidóság szabadabb életérzéséhez. Voltak városok itt is, mint Názáret - de miféle ,,városok? lehettek ezek? Néhány sárkunyhó, egy-egy kőház, ahol a zsinagóga és a papok éltek: és minden körül a selymes fûvel letakart rétek, sok virág, olajfa, gránátalma, szőlő, amely édes bort termett.
És voltak emberek, akik között akadtak harcosok, de a többség még az ősi értelemben élt, az állatok, a növényzet, a vándorok és pásztorok életelemében. Itt kezdődött.
A földrajzi tájat ismerjük. A táj már József idejében békét kötött az emberrel. A bárányok engedelmesen tartották gyapjas hátukat az olló alá, a tó megadta a halász horgának, amit az ember követelt, a föld termett kenyeret, olajat és gyümölcsöt. Bort is adott: Galileában nem éltek aszkétikusan az emberek. Böjtöltek, ahogyan a Törvény megparancsolta, de az élet nem volt jellegzetesen aszkétikus. Mindenestől egészségesebb élet volt ez, mint Júdeában, ahol mindent átfertőzött a politika. Galileában az ember közelebb élt a természethez. Itt nem voltak a zsinagógának híres papjai, mint Jeruzsálemben. A Heródesek közigazgatása nem volt mindig olyan mohó és önkényes, mint másfelé, ahol Antipus és Philippus palotái emelkedtek, a palotához és zsarnoksághoz múlhatatlanul szükséges biztonsági, karhatalmi szervezetekkel.
A rómaiak közömbösen szemlélték ezt a tartományt. Az emberek itt olyanok - így hitték -, mint a birkák, amelyeket őriztek. A rómaiak beérték az adóval, mint a pásztorok a birkák gyapjával. Önfeledtség, a szûzi természet bősége, paradicsomkerti illat és színesség, ez jellemzi a földrajzi tájat.
Az emberi táj, amely a képből előválik, homályosabb. Galileában éltek pogányok, éltek hellénizált zsidók, és aztán élt sok hithû zsidó. Jézus is az volt. Minden, amit tudunk róla, bizonyítja, hogy tragikus holtáig zsidó módra élt - ha nem is mindig olyan törvénytisztelő módra, mint ezt a klasszikus zsidó környezet megkövetelte. Életmódjában soha nem szakadt el a tételes, törvényes zsidóságtól. Egy zsidó ács, József fia volt, a zsinagógában megismerte a Tórát, megtartotta a szokásokat és törvényeket.
Akármit épített a krisztusi szavakra később a vitairodalom, akármennyire a zsidó szellem mélyéből fakadnak ezek a szavak - a Tórából, a Talmudból, a Prófétákból! -, vannak krisztusi szavak, melyeket csak ő mondhatott el, az ács fia. Aki tudja, hogy szava az időbe szól. És azt is tudja - itt kezdődik Jézus, aki már nem ,,egy zsidó?, hanem népi és nemzeti közösségből előváló szellemi tünemény -, hogy szava egy napon több lesz, mint előtte a próféták szava. Ezt tudja az egyszerû zsidó, aki harmincéves koráig senki más, csak az ács fia, Galileában.
Árkádiai táj, ugyanakkor nyugtalan föld Galilea. Ahogy minden föld nyugtalan abban az időben, ahol zsidók élnek. Egy nemzet meg akar maradni, ezért nyugtalan. De másképpen is az: egy nép úgy érzi, egyedül a föld népei közül közvetlen szerződést kötött a Végtelen Istennel, a Névtelennel. Akinek nincs faragott képe. Aki több, mint a barbár, pogány istenek, több, mint Logos és Világszellem. Ennek az Isten-tudatnak, a zsidó Istennek személyisége van. Honnan jön? Kelet milyen szellemi tájairól? Az emberi fajta ebben az időben már megalkotott két nagy civilizációt: Nyugaton a görög, Keleten a kínai civilizációt. Egyiknek sem volt vallása, sem istene. A görögök beérték a mitológiával, emberarcú szellemfigurákkal. A kínaiaknak mitológiára sem volt szükségük, vallás helyett beérték erkölcsi tanítással, a konfucianizmussal és valamilyen ábrándos metafizikával, a taoizmussal, ami azt tanította, az ember iparkodjék összhangban élni a világritmussal. A buddhizmus soha nem tört át a zsidó istentudatig. A görög mitológia képzetei hatottak szellemükkel a zsidóságra is, de az Isten, ahogy a pogány görög vagy római érezte, kifejezte az istenfogalmat, a legegyszerûbb zsidó számára is közömbös volt, és idegen. Ezenfelül bálvány is volt.
Az Isten, aki Platónnak szellem volt, egy zsidó számára nem volt eléggé személyes. Élt egy nép Palesztinában, amely nem hitt totemben, sem tabuban, nem hitt faragott istenképekben, nem hozott Istent magának Egyiptomból, sem Babylonból. Nem érte be a minden földi vonatkozástól megtisztított világszellemmel. Nem tûrte, hogy a Kelet jelképes és vajákos istenképzetei megfertőzzék. Egy nép sorvadott az időben - már nincs is egyebük, mint a keskeny parcella föld a világban, az Atyák földje, Jerec Israel, az Ígéret földje. Ez az Isten, aki csak az övék. Nevét nem mondják ki. Néha ,,Erő?-nek nevezik, szemérmesen. Csak a főpap mondja ki a nevét egyszer az évben. A pásztorok és halászok között élnek kereskedők, üzletemberek, akiket vesztett háborúk tanulságai kioktattak, hogy az ősfoglalkozások mellett szükséges megtanulni a kereskedelem fogásait. Elsőrendûen értenek hozzá, mint a föníciai, mint az arabus: gyorsan érzékelnek és kapcsolnak, érzékeny csápokkal tapogatnak igényt és lehetőséget, hasznot és összefüggéseket. És ez a nép, melyet később sokszor megvádolnak, hogy szenvedélyesen kalmár nép, a pénzüzlet megszállottja: őstörténetében kevesebbet törődött a pénzzel, mint a Közel-Kelet akármely fajzata.
Ezt a földmûves és pásztor népet, amikor városokat kezdett építeni, elsőbbrendûen érdekelte a városban a templom, mint az üzlet. A zsidó város nem a fórum, nem is az agora körül élt, hanem a Templom körül. A nép egyetlen nagy templomba hordotta össze nemzeti léte minden vágyát, gondját és nyugtalanságát. A Templom körül helye volt a pénznek és a pénzváltónak is. Palesztinában Jézus idejében többféle pénznek volt keletje: divatos volt a római pénz a császár, Augustus vagy Tiberius képmásával, keringett a szomszédos népek arany- és ezüstpénze is; a zsidók csak rézpénzt vehettek. A Templom belső területén, ahol az áldozati állatokat árulták, tilos volt a pogány pénz forgalma, ezért kellettek a pénzváltók. De a zsidók, akik később kitanulták a pénzt, ebben az időben mindent fontosabbnak éreztek az életben, mint a pénzt.
Mi volt fontos a zsidók számára Jézus idejében? Az erőfeszítés, hogy a nemzetből megmaradjon az a kevés, amit a háborúk és a megszállások nyomorúságából még menteni lehetett - megmenteni, azonmód, hogy szigorúan a Törvény szellemében élnek. Megmenteni, hogy nem egyeznek bele a megszálló pogányság társadalmi, politikai, vallási és szellemi rendszereibe. Megmenteni viszonyukat az Istenhez, az Egyetlenhez, aki az övék. Aki a világ népeinek összes istene közül egyedül nekik, a zsidóknak, a kiválasztott népnek, Izrael népének megígérte a Megváltót. És ez a zsidó Megváltó nem lesz földöntúli hatalmasság. Már a földön elhoz mindent, ami elégtétel, kárpótlás és igazságtevés. Így hitték. Pásztorok voltak és halászok, a városokban kereskedtek és ipart ûztek, de mindez nem volt életük tartalma és értelme. Betegesen túlzott fajvédő hajlamok és a tudat, hogy közük van, és csak nekik van közük az igaz Istenhez, ez volt életük tartalma.
Ilyen volt az emberi táj. Vagy ilyesféle. És még sokféle volt, zavarosabb. Palesztina ebben az időben már nem egy nemzet hazája, hanem megszállott ország, vidéki tartomány: a nagy római hatalom pajzsa alatt sötét, kemény, erőszakos helyi hatalmasságok sarjadtak és sarcoltak. Néha vérszomjasak, mint mindig a korrupt basák és bégek, kényurak, mint Heródes és pereputtya. A hatalom kaftánjába beöltözött plebejusok, akik a megszállók akaratából nekik ajándékozott árnyékkirályságot néha vérrel locsolták, mindig sápokkal hizlalták. Senki nem veszélyesebb, mint a kollaboráns kalandor, aki tudja, hogy hatalma nem a nép akaratából való, hanem idegen hatalom megvetéssel párosult számításából.
A makkabeus uralkodók, akik a perzsa gyarmatból országot építettek és nemzetet alkottak, néha kegyetlen áldozatot követeltek a zsidóságtól. A hasmoneus királyok, akik iparkodtak megmenteni a rómaiak elől azt, ami a nemzetből megmaradt, nem voltak önzetlen hősök. De túl az önkényen egy izgatott, szenvedélyes, túlzásra hajlamos fajzat nevelői és bírái voltak. És a népből jöttek, a családból származtak, hibáikkal, hajlamaikkal, igen, bûneikkel együtt a néphez tartoztak. És szándékaik is a nép titkos, ősi szándékai voltak. Mind az idegen rabtartók, a Gabinusok, Pompeiusok, Pontius Pilatusok lehettek gyûlöletesek - de az idegen önkény másképpen volt gyûlöletes, mint a megszálló hatalom által a nemzeti uralkodók palástjába öltöztetett kitartottak. A sarc, melyet a római helytartó hajtott be a leigázott népen - egy távoli hatalom, a római világbirodalom gyarmati politikájának ürügyén -, nem fájt úgy, mint amit az ,,edomita rabszolga? és leszármazottjai sajtoltak ki a zsidóságból, hogy aranyon és véren megvegyék a római kegyet, a kitartottak uralmának pompáját és biztonságát, a megszálló idegen hatalom védőpajzsa mögött lebzselhessenek. Az első szentély és a második szentély pusztulásának időpontja között, Jézus felléptét megelőző és követő történelmi időben a zsidóság állandósult szabadságharcában nemcsak vért és anyagi javakat vesztett: egy nemzet, egy történelmi képlet szétesett alkotóelemeire. Maradt a megfogyatkozott nép és a Törvény. És maradt egy gyarmat, amelyet a megszálló hatalom kormányzott, és alkalmi kalandorok, megvetett ,,negyedfejedelmek?, tetrarchák és epitropusok szipolyoztak - néha cinikusabb kapzsisággal, mint a megszállók.
Ilyesféle volt az emberi táj, amikor az ács fia megszólalt Galileában.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép