Diákhúsvét, A kovakő különkiadása: Várakozás

2005. március 26., szombat, Archívum 2003–2007

Kinyitom a szemem. Az ablakon halvány napsütés szûrődik be. A falat bámulom, és még érzem a takaró melegét, amikor hirtelen nagyot dobban a szívem. Eszembe jut a múlt esti lelkesedésem, és az izgalom, amivel lefeküdtem, hisz a mai reggel húsvét reggele. Ugyanúgy, ahogy a Mikulás vagy az angyalka, ma a húsvéti nyúl fog ajándékokkal elhalmozni.
Micsoda? Ezt hogy képzeltem el? Hogy majd egy közönséges házinyúl besétál a házamba, egyenesen a szobámba, leteszi az édességeket, majd szép csendben továbbmegy, és én még csak véletlenül sem fogok felébredni? Arra gondolok, ha az angyalnak és a Mikulásnak eddig sikerült, akkor a nyuszinak is fog.
Erőt veszek magamon, és nagy izgalmak közepette lenézek az ágyam mellé. Felpattanok. Igazam volt. Halványan megcsillan a csokispapír, Joe nápolyi szelet, valami zokniféleség, és még számtalan cukorkásdoboz. Boldog voltam. Bizonyára az ünnep ekkor még csak ennyit jelentett. Persze, ezután következett a templom. Ülök az ünneplőbe öltözött emberek között. Talán ők értik, érzik, miért vannak itt. Hallgatom, ahogy a pap prédikál, a lábam már fázik a pad alatt. Jézus feltámadt. De hát ez unalmas - gondolom -, mi köze van ennek az édességekhez, a tojáshoz és a sok locsolóhoz?
A locsolók, hát persze! Nagyon jó ez a húsvét. Bárcsak mindennap lenne! Reggel korán szépen felöltözöm, a házban rend van. Piros tojás az asztalon. Várok, csak várok. Egész életünk egy nagy várakozás. Ezen a földön minden ember vár valamire. Várja a csodát, várja a gyógyulást, várja az eredményt, vagy esetleg a barátját, barátnőjét. Ha nem várnánk semmit, akkor minden olyan unalmas és sivár lenne. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejemben.
Csengetnek. Megdobban a szívem. Rohanok. Csak a szomszéd kisfiú. De azért örvendek neki. Meghallgatom a versecskéjét. Nagyon humoros. Kacagok, vagy talán csak próbálok. Nehogy megsértődjön. Behívom, és elbeszélgetünk. Megkínálom tésztával, hûsítővel, ahogy ilyenkor szokás. Azt mondja, mennie kell. Hát menjen. Aztán várok. Rohanok. Hallgatok. Tojás, tészta? hû, de jó! Várok, csak várok. Keresztapa, osztálytárs, Jancsi bácsi, a cigány a szomszédból, egy lány?, a barátaim, a szomszéd fiú és ?. A listámon már negyven ember. Elégedett vagyok. Biztos, még senkit sem locsoltak meg ilyen sokan - mosolygok magamban. Majd holnap az iskolában mindenki tudni fogja. Fáradtan és büdösen indulok lefeküdni. Hát ez a húsvét is eltelt. Jó volt. Nagyon! Már alig várom a következőt!
Talán ez a húsvét? Ezt jelenti? Ma már tudom.
Mikó Zsuzsa
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép