Az asszonynak azért van köze a dologhoz, mert ő találta az égi jövevényt hétvégi házának kertjében egy répaágyásban Adigeföldön, amikor répát szedett, hogy borscsot főzzön. (A sűrű leves főleg céklából és káposztából készül, de kell bele némi sárgarépa is.) A répaágyásban az asszony meglátott egy kis krátert, a közepén hamut, aztán a földből egy szurokfekete követ forgatott ki.

A lelet felkeltette a tudósok érdeklődését is. A kő előbb a közeli egyetem asztrofizikusaihoz került, akik 90 százalékig biztosak abban, hogy valóban meteoritról van szó, de a végső ítéletet egy moszkvai székhelyű tudósbizottság mondja majd ki. Az egyetemi kutatók egyébként elmondták: évente 100—150, meteoritnak tartott lelet kerül hozzájuk, de legfeljebb egy-kettőről igazolódik be a feltételezés, hogy az űrből érkezett. Az asszony készséggel átadta a követ, viszont elnevezéséről vitába keveredett a tudósokkal. A meteoritokat hagyományosan fellelési helyükről nevezik el, ennek alapján a répák közé esőt Adigejszknek vagy a dácsa helye után Csetuknak akarják elnevezni a tudósok. Atasi asszony azonban ellenvéleményt jelentett be: szerinte Borscsnak kéne hívni, hiszen a leves végett ment répát szedni, és ha pár napot késik, már eltűnhetett volna a kráter és a hamu, a 987 grammos űrbeli követ pedig talán soha nem találták volna meg.