FelsőoktatásHáromszéken beteltek a helyek — Fekete Réka

2009. augusztus 25., kedd, Közélet

Több mint háromezer bejutó magyar diákból ezerszázan kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat ingyenes oktatásban a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem magyar tanulmányi vonalán, a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozaton a felkínált ötszáz helyből hatvannégyet támogat az állam a magyar tannyelvű csoportokban, a kézdivásárhelyi tanítóképzőben a negyvenből csak tíz hely ingyenes.

Idén a tizenhatezer elsőéves hallgatóból ötezren tanulhatnak tandíjmentesen a legnagyobb erdélyi egyetemen, ebből 23,3 százalék a magyar tagozat hetvenegy szakán. Túljelentkezés volt a tanítóképzőkben, a testnevelés és mozgásterápia szakon, a reál vonalon továbbra is az informatika a legkeresettebb, de nagy az érdeklődés az újságírói, kommunikáció és politológia szak iránt is — derül ki az egyetem tájékoztatójából.

Érdeklődésünkre Magyari Tivadar rektorhelyettes elmondta, a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat nem jelezte, hogy maradtak volna államilag támogatott helyek a júliusi felvételin, a közigazgatási szakon pedig évente túljelentkezés mutatkozik, mert az országban csak Szentgyörgyön és Szatmáron tanítanak magyarul is, azt pedig tanévkezdésig nem lehet tudni biztosan, hogy a fizetéses helyekre bejutottak milyen arányban iratkoznak be.

Ha az egyetem bármely karán helyek maradnának, karon belül átcsoportosítják azokat, elsősorban a magyar tannyelvű vonalon, de tekintve, hogy csak a néprajz, filozófia, kémia, fizika és római katolikus hittudományi szakon maradt még néhány támogatott hely, az őszi felvételin ezeket betöltik, és összeáll a teljes keret — hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2009-08-25: Belföld - x:

Belföldi hírek — Ferencz Csaba

Csíkszeredában is lesz nagygyűlés
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum legutóbbi ülésén született megállapodás értelmében, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székelyföldi önkormányzati nagygyűlést tart szeptember 4-én 13 órai kezdettel a csíkszeredai sportcsarnokban — áll a tegnap közzétett, Markó Béla és Tőkés László által aláírt meghívóban.
2009-08-25: Közélet - x:

A jegyző összeférhetetlenséget állapított meg (Kovászna) — Bodor János

A kovásznai önkormányzatban összeférhetetlenségi kérdés merült fel Dorel Lungu demokrata-liberális párti tanácstag esetében. Erről Vasilica Enea jegyző írásban értesítette az érintettet, valamint Lőrincz Zsigmond polgármestert és az önkormányzat döntéshozó testületének képviselőit.