Kovászna megyében a kézdivásárhelyi és a bodzafordulói létesítményt érinti az átszervezés. Közeleg a program megvalósításának határideje, de hitegetésen kívül nem kapott egyebet a megyei önkormányzat, a két gyermekotthonban pedig a felszámolás előtti bizonytalanság lett úrrá, az alkalmazottak nem tudják, mit hoz a jövő, hányan válnak állástalanná.

Biztos kenyér helyett bizonytalanság

A nyertes pályázat egyelőre csak papíron létezik, pénz ellenben nincs — tájékoztatott Szász Katalin megyei gyermekvédelmi igazgató, aki érdeklődésünkre elmondta, a kézdivásárhelyi otthonból négy, a bodzafordulóiból két házba kellene kiköltöztetni a gyermekeket, a tervezett program szerint ennek meg kellett volna történnie tanévkezdésig, az év utolsó három hónapjában pedig a működtetést finanszíroznák a pályázatból. Az igazgató szerint félő, a hatóság a megyét hibáztatja majd, hogy egy év alatt nem készültek el a családi otthonok, de úgy tűnik, akik az elszámoltatást végeznék, nincsenek tisztában azzal, hogy az elnyert összegeket nem folyósították a pályázónak.

A kézdivásárhelyi 2-es elhelyezőközpontban 2000-ben már részben megtörtént az átszervezés, négy lakásotthont alakítottak ki a korábbi mamutintézményben, ahol jelenleg negyvenhét állami gondozott gyermeket nevelnek. Mindenik háznak van főnöke és négy nevelője, ezekben a háztartást önállóan szervezik meg. Szabó Réka igazgató szerint a felszámolás hírére ,,káosz uralkodik, az alkalmazottak nem tudják, mire számíthatnak, lesz-e munkahelyük, hisz az új házaknál minden állást meghirdetnek versenyvizsgára, és aki megfelel a feltételeknek, az vizsgázhat, de nem biztos, hogy megnyeri". Az intézményvezető elmondta, augusztusban kellett volna költözniük, de nem történt semmi, ,,ami talán a gazdasági válsággal magyarázható, de nekünk mindenképpen rossz ez a bizonytalanság, a nevelők lassan csak a házimunkára koncentrálnak, a többit hagyják, mert úgy tudják, elmennek a gyermekek".

A felelősség terhe alatt

Az igazgató talán túloz egy kicsit, mert azt szeretné, ha minden a legnagyobb rendben menne, és munkatársai nem rettegnének attól, hogy állás nélkül maradnak. Hogy valóban rányomja-e e szorongás a bizonytalanság bélyegét a mindennapi munkára, nem tudhattuk meg rövid látogatásunk alatt, de a gyermekek, akikkel találkoztunk, jókedvűek voltak, elégedettnek tűntek.

Szabó Réka: Elsősorban az önállóságra próbáljuk nevelni őket, hogy amikor kikerülnek innen, boldoguljanak. Hogy mennyire sikerül nyomon követni a gyermeket? Hát igyekszünk nagyon odafigyelni, és betartjuk azt az előírást, hogy minden gyermeknek legyen egy felelős nevelője, és jobban odafigyel rá. Ha gond van a gyermekkel, ő az, aki megoldást javasol, mert ő ismeri a legjobban. Minden nevelőre jut négy gyermek, akire ő külön figyel, tartja a kapcsolatot az iskolával, elmegy a szereplésekre, tehát mindent tud a gyermekről.

— Tehát egy nem hivatalos gyámságról van szó?

— Így is lehet mondani, a valóságban ennek így kellene lennie, de ez még gyermekcipőben jár. Bár próbálkozunk ezt megvalósítani, még az elején vagyunk. Ez is, mint minden egyéb a gyermeknevelésben, nagyon emberfüggő. Függ attól, hogy az illető miként értelmezi a felelősségét. Mert az nem egyenlő az elfogultsággal, ezt meg kell értenie. Érzelmileg nem szabad annyira kötődnie a rá bízott gyermekhez, hogy ez személyiségi károsodást okozzon az elváláskor. Természetesen, nehéz megválni a gyermekektől, de van egy érzelmi határ, amit nem kell túllépni, és akkor nem hagy olyan mély nyomot a gyermekben.

Börtön-e ez a ház?

Ezt amiatt kérdezzük, mert nemrég Kocsis Zoltán, az otthon korábbi alkalmazottja arra panaszkodott, hogy ő többféle tevékenységbe kívánja bevonni a gyermekeket, de Török Edit, az egyik házfőnök mindentől eltiltja őket, nem engedi kirándulni, sem vasárnapi iskolába a református egyházhoz, pedig a gyermekek nagyon szeretnének részt venni az ottani foglalkozásokon. ,,Úgy élnek ott a gyermekek, mintha börtönben lennének, nem szerveznek nekik szabadidős tevékenységeket, a kicsiket mindentől eltiltják, de a nagyok néha felügyelet nélkül lógnak késő este az utcán" — mondja Kocsis Zoltán.

Szabó Réka: Én bízom az embereimben, hogy el tudják dönteni, mi a jó a gyermeknek, és érvelni tudnak, ha büntetnek, eltiltanak valamit. Ez előzetes megbeszélés alapján történik, minden kedden tartunk munkamegbeszélést, ott elhangzanak a problémák, a megoldási javaslatok, és megbeszéljük, majd megegyezéssel döntünk az esetről. Úgy érzem, nyitott intézmény vagyunk, van kapcsolatunk a külvilággal, a gyermekek nincsenek elzárva a világtól. Talán furcsa, de a rendőrséggel a legszorosabb a kapcsolatunk, ők járnak be előadásokat tartani a gyermekeknek, csomagot hoznak Mikulásra, gyermeknapra.

Értük és miattuk szigorú

Török Edit tizennégy éve dolgozik a kézdivásárhelyi gyermekotthonban, jelenleg ő vezeti a négy lakásotthon egyikét. Végzettsége szerint pedagógus, egy percig sem tagadja, hogy szigorú és könyörtelen, amikor a gyermekek biztonságáról van szó, emiatt nem tűri, hogy kívülről szóljon bele valaki a ház rendjébe, a nevelés módozatába.

Török Edit: Májustól valóban letiltottam a vasárnapi iskolába járást, mert gyakran késve jöttek haza, és nagyon előtérbe került a vallásórára készülés, kevés idejük maradt a gyermekeknek az iskolai feladatok elvégzésére — válaszol a felvetett bírálatra. — Többnyire harmadik osztályosokról van szó, most mennek negyedikbe, nem maradhatnak le az iskolai tananyaggal más feladatok miatt. Másrészről a viselkedésükkel is baj kezdett lenni, nem a református egyházzal van bajom, nem azt mondom, hogy az a környezet volt rossz hatással rájuk, hanem inkább a kísérő, akivel oda mentek. Én Kocsis Zoltánban nem bízom, megfenyegetett, csúnyán beszélt velem, én ilyen emberben nem bízom. Szerintem nem megfelelő tanácsokkal látja el a kicsiket, nem megfelelő a hozzáállása. Táborba, kirándulásra nem kéreztette őket, ezért ezt nem is tiltottam, csak a vasárnapi iskolába járást függesztettem fel májustól meghatározatlan időre. A napi program változó, igaz, hogy reggeltől estig nem tudjuk mindannyiukat kísérni, de vittük délutáni iskolai programokra is tanév közben. A gyermekek fele 5—18 éves, a többiek nagykorúak, ők szabadabban választhatják meg a szabadidős programjukat, nem is elleneztem, hogy elmentek vacsorázni Kocsis Zoltánhoz, csak az volt a baj, hogy utólag tudtam meg. Úgy gondolom, amíg ezek a gyermekek ránk vannak bízva, addig mi tudjuk a legjobban, hogy mi jó nekik és mi nem, ez főleg a kicsikre vonatkozik, akiknek minden percben felügyelet alatt kell lenniük. Akkor is, amikor velük foglalkozunk, akkor is, amikor a nagyok ügyeit intézzük, mint például a beiratkozást egyetemre, technikumba. Igaz, hogy szigorú vagyok, de szeretem a pontosságot, és amit teszek, értük teszem.

Kicsi gyermek, kicsi gond

Amíg az óvodások és kisiskolások szófogadóan betartanak minden házszabályt, addig a kamaszkorúak és a nagykorúak azt lesik, hogyan lehetnének minél szabadabbak. Ez nem csak egy ilyen gyermekotthonban van így, családban is előfordul, de egy olyan közösségben, ahol negyvenhét gyermek biztonságos felügyelete és nevelése a tét, jóval nehezebb kezelni a problémás gyermekeket, fiatalokat. Jelenleg egy olyan tizennégy éves növendéke van a kézdivásárhelyi otthonnak, aki mindennapos fejfájást okoz nevelőinek, az iskolából kicsapták, és a városban is közismert agresszivitásáról. Mégsem az ő helyzete a legkilátástalanabb, mivel még kiskorú, tehát magatartása ellenére az állami gondozói rendszerben maradhat, ám azok, akik befejezik tanulmányaikat, könnyen az utcára kerülnek.

Korábbi évekhez képest idén nem olyan rossz a helyzet, hárman hagyják el a 2-es elhelyezőközpontot, egy fiatal helyben kapott munkát, egy másik Kézdialmáson fog kántorkodni, egy lány alig töltötte be a tizennyolc évet, és kérelmezte elbocsátását. Ez ritka eset, mivel huszonhat éves korig maradhatnak a fiatalok állami gondozásban, s ezt igyekszenek kihasználni. Többen tanulnak technikumi osztályban a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központban és az Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskolában, illetve Székelyudvarhelyen, egy fiatal idén kezdi az első évet a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemen, hárman a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetemen tanulnak, de ha meg akarnak élni a nagyvárosban, akkor dolgozniuk is kell, mert ingyen bentlakást és csupán napi 8,3 lejes kosztpénzt kapnak, egyebet semmit. Az anyagi megszorítást nem csak ők érzik, a gyermekotthonok idei költségvetése 15 százalékkal kevesebb a tavalyinál, nincs táboroztatás, takarékoskodni kell még a vízzel, villannyal is.

Nem meglepő tehát, ha a megszűnés, átszervezés miatti bizonytalanság és a nadrágszíjszorítás megzavarja a gyermekvédelmi hálózat normális működését, csupán az nem érthető, hogy miért kell ártatlan gyermekeken csattannia a politikai felelőtlenség ostorának.