Gyarapodó magyarokRiport: Óvjuk meg a regionális termelést!

2005. április 21., csütörtök, Archívum 2003–2007

Gazdaságtörténetileg is érdekes, ahogy a székelyföldi mezőgazdálkodás szerkezetváltását segítő, külföldiek támogatta intézmény, a LAM Alapítvány saját belső reformját végrehajtotta. Külföldi mentorai elérkezettnek látták az időt, hogy olyan önállóságot bízzanak rá, melyet korábban nem bírt volna meg. A mások várható jövedelmezőségét felbecsülő intézmény, mely arra biztatott, hogy saját lábukon próbáljanak megállni az általa segélyben részesítettek, és melynek hitelnyújtása mások gazdasági függetlenedését volt hivatott előmozdítani, időközben maga is az önerőre támaszkodás példája lett. Hitelezői akarták így.
Saját lábra állás
Kotró Adél ügyvezető igazgató előbb dióhéjban összefoglalja az előzményeket:
- Az alapítványt 1992-ben jegyezték be, 1993-ban kezdtük meg a tevékenységünket, kezdetben a svájci HEKS, az evangélikus egyházak segélyszervezete támogatott, mai forgótőkénk egy része tőlük származik. 1996-ban lépett be a svájci állam, és 2002-ig a hitelezés célját szolgáló pénzalapok, tehát a forgótőke e két forrás adományaiból származott. Az összeg évről évre nőtt, de tisztában voltunk vele, hogy az ingyenforrások egyszer elapadnak, erre pedig fel kell készülnünk. Arra nevezetesen, hogy az alapítvány önerejéből is képes legyen magát fenntartani. Pénzügyileg ez azt jelenti, hogy legalább annyi jövedelmet kell tudnunk előállítani, hogy abból fedezni lehessen a költségeket, fussa valamelyes beruházásra is, és alaptőkénket ne veszítsük el.
- No, de hol tartanak most? Hogyan vált 2004-re az alapítvány önfinanszírozóvá?
- Alapvetően abban különbözünk a gazdálkodó szervezetektől, egy kft.-től, rt.-től vagy banktól, hogy célunk nem a lehető legnagyobb profit elérése. Fő sajátosságunk, hogy annyi jövedelmet kívánunk előállítani, amennyi sajátos céljaink megvalósításához elegendő, fedezni tudjuk költségeinket, és egy olyan amortizációs alapot képezhessünk, mely időszakonkénti megújulásunkat lehetővé teszi. 2002-ben kitûzött célunkat, az önfinanszírozást 2004-re megvalósítottuk, azaz jövedelmünkből tudunk iskoláztatni, ami eléggé sokba kerül, és ezt kizárólag saját forrásainkból kell fenntartanunk. Gazda-, animátor- és gazdasszonyképző tanfolyamainkról van szó. Az oktatás mindig a legköltségesebb tevékenység, s az eredmény csak hosszú távon jelentkezik. Fedezni tudjuk hitelezési programunk költségeit. Tartalékolni tudunk annyit, hogy elavult istállóinkat iskolafarmunkon vagy számítógépparkunkat felújíthassuk.
- No de akkor honnan a pénz?
- 2002-től nem kapunk támogatást a forgótőke növelésére. Ehelyett mi mint alapítvány hiteleket veszünk fel külföldi szervezetektől, például a HEKS-től, a svájci államtól vagy mástól, ezekért kamatot fizetünk. Megállapodásunk van pl. a HEKS-szel, hogy ezeket a kamatokat ők visszahozzák Romániába, és ebből szociális projekteket támogatunk. Ezzel alapítványunk fejlődése új stádiumába lépett, például ily módon finanszírozzuk azt a házi beteggondozó szolgálatot, a Diakóniai Alapítványt, melynek Sepsiszentgyörgyön van a székhelye, és amelynek már a megye 56 helységében vannak fiókjai. E beteggondozó projekteket abból a pénzből tartják fenn, melyet a LAM által hitelben részesítettek kamatként befizetnek. Itt nem állunk meg. Hároméves projektről van szó, tovább bővítjük e tevékenységet, ezúttal más források bevonásával is, viszont kizárólag szociális jellegû segélyprogramokra használhatjuk fel őket.
Egyfajta csőd - az uniós kihívás
A LAM tehát a szociális védőháló hiányzó szemei pótlásából is kiveszi részét az utóbbi időben, tevékenysége újabb ágazattal gyarapodik. Ami korántsem jelenti azt, hogy jövedelemtermelő taktikáját nem kénytelen átértékelni. Az európai integráció és annak várható romániai bekövetkezte ugyanis egészen rendkívüli kihívás elé állított. Mint Kató Béla alapítványi elnök fogalmaz: ellenőrök ,,inkvizítorok? gyanánt járták végig segítségünkkel alapított tizenvalahány háromszéki tejgyárat és húsgyárat, és kiderült, szinte valamennyit be kell zárni 2007-ig, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve egy sem felel meg az uniós előírásoknak. Logikus, mondhatnók: kiszuperált svájci stb. gépekkel vannak felszerelve, s az ,,uraságoktól levetett? technológia már eleve azért minősülhetett elavultnak, mert az uniónak nem felelt meg. Vélhetően nem is történhetett másként.
- Svájc ugyan nem tagja az uniónak, de nyilván igazodnia kell hozzá. Nem volt eleve elhibázott az elavult berendezés behozatala, nem egy tragikus tévedésről van-e szó? - kérdeztük Kató Béla egyházkerületi püspökhelyettestől, alapítványi elnöktől.
- Svájcban nem azért szerelték le ezeket, mert nem feleltek volna meg. Ott is tőkekoncentráció zajlik, bezárják a megfelelő és a nem megfelelő gyárakat egyaránt, sok régi leépül. Számunkra viszont ez akkor lehetőséget jelentett az itthoni fejlesztésre, mást nem is hozhattunk volna be, az új tízszer annyiba került volna, s annak a megvásárlását akkor senki meg nem engedhette magának, ráadásul a behozott technológia az itthoni igények kielégítésére megfelelő volt. Másfelől el kell mondani, hogy a mostani uniós előírások oly szigorúak, hogy azok alapján az EU számos helyén is be kellene zárni a gyárakat.
Új cél: a regionális, kistáji termelés védelme
- Románia afféle kísérleti nyúl szerepre kárhoztatottan vergődne hát? Itt fogják e szigort először alkalmazni? Rajtunk, a legfelkészületlenebbeken kezdik a számonkérést?
- Így van. A szomorú az, hogy a belépési vágy akkora, hogy képviselőink nem gondolnak arra: kőkeményen kellene harcolniuk azért, hogy a regionális termelést megmenthessük. A regionális termelés azt jelenti, hogy tíz falut, egy megyét látok el - ezzel még az unió egyensúlyát nem borítom fel. Ezek a mi termékeink, a sajtunk, tejünk stb. higiéniailag megfelelnek, ezektől nem hal meg senki, ez nyugodtan fogyasztható. A nagyok által felállított uniós mércét nem ütik meg, de attól, hogy nem jutunk be a Metro üzletlánc hálózatába vagy az amszterdami piacra stb., attól ez még helyileg forgalmazható. A regionális termelés létjogosult, ki kellene harcolni, hogy kapjunk 10-20 átmeneti évet a felzárkózáshoz, s ha nem mindenki, de megyénként az a pár maradhasson meg, pont azok, melyek a specialitásokat is gyártják.
- Úgy látja, ilyen irányban nem történtek erőfeszítések?
- Annyira törekedtek a fejezetek lezárására, hogy ez elmaradt, Magyarországon hasonló dolog történt, olyan húsfeldolgozót láttam nemrég, melyet bezártak, holott olyan, mint a patika. Viszont nem teljesítette ama előírást például, hogy lakott területtől ilyen és ilyen távolságra feküdjék, vagy hogy dupla kerítéssel övezzék, az új elvárásoknak tehát, hogy csak kettőt említsek. Csak ne tapasztaltam volna, Párizsban mennyire messze vannak pl. a vendéglátó­-ipari egységek, egy görög vendéglő, ahol vacsoráztunk például, az elemi higiéniai előírások teljesítésétől! Erdélyben, lehet, előbbre vagyunk sok helyen, mint például Szicíliában vagy másutt. Az egész szigor velünk szemben fölöttébb meggondolkodtató: ha itt a kicsik bezárnak, jöhet helyettük a belföldi vagy nyugati nagy, aki új piachoz jut. A hírekben szerepelt, hogy Romániában 28 tejfeldolgozó marad, az megkapja az EU-s támogatást, a többi bezár. Akinek nő a piaca, az megengedheti magának, hogy olcsóbb áron adjon el kezdetben, aztán vásárolni fog alacsonyabb áron, mert nem lesz más felvásárló. Egy huncut dolog! Olyan munkahelyek százai-ezrei fognak megszûnni ráadásul, melyeket mi ?90-től errefelé teremtettünk. Ezért mondom, hogy két halál van. Az egyik: nem belépni az unióba. Mert a belépést elkerülni lehetetlen. A mi hedonista gondolkodású világunk nem tolerálja, hogy ne szerezzük meg azokat a civilizációs javakat, melyekkel mások már rendelkeznek. Ceau?escu, Milosevic is részben ebbe bukott bele. A másik halál a belépés, mégpedig azért, mert azt az ötven évet, amit elveszítettünk, soha nem fogjuk tudni behozni. Az uniónak nem is lehet olyan célja, hogy nekünk minél jobb legyen, ő a saját gondjait akarja megoldani, bővíteni kívánja piacait például, és számára ez a fő.
- A nemrég, áprilisban Csíkban megtartott szimpóziumon éppen hogy gyarmatosításnak nem minősítették e bővítést, de hasonlóan borús színekben festették le a kilátásokat, különös tekintettel integrációs felkészületlenségünkre. A LAM-ra visszatérve: azt jelentené mindez, hogy amit az alapítvány épített, most mind halomra dől?
- Nem dől össze minden. A tíz sajtgyár közül három már korábban leállt a rossz irányítás és a piaci bajok miatt, a többiek közt van gyengébben és van jobban mûködő is. De mi a LAM hitelportfóliójából a kis tej- és húsgyárakat kivettük, ami veszteséges, ilyenkor másként szokás ugyanis kezelni. Én azt látnám megoldásnak, ha a szülőföldprogram segítene itt be egyes gyárak megmentésébe, amelyeknek már nevük van, és minőségi terméket állítanak elő. A Sapard segítene, de az egy huncut program, csak a gazdagoknak nyújt támaszt, előbb be kell fektetned a pénzt, hogy utóbb visszakapd. Két-három egységet lehetne rehabilitálni, egyenként 45 000 euró kellene hozzá a szülőföldalapból például. Persze, attól tartok, e pénz úgy fog elfogyni, ahogy a magyar segélyek általában. Eddig azt láttam, nem egy cél érdekében hozták létre eme alapokat, hanem inkább azért, hogy azt bizonyítsák: ők is tesznek valamit?
- Ráadásul úgy elaprózódnak a segélyek, hogy tőkeként való mûködésükről szó sem lehet!
- Visszatérve: a történetben van, ami valóban kudarcra vall, de a tizenöt év alatt emberek éltek e termelésből, s ez is valami. A mi világunkban, ha kifogtál tíz jobb évet, már elértél valamit. Bethlen Gábor uralkodása is hány évet tartott?
A LAM évtizedes mérlegében tehát az elnök szerint a fenti próbálkozások inkább veszteségként könyvelhetők el, nyereséges, sikeres ágazatnak a növénytermesztési támogatások - ezekről korábban volt már szó sorozatunkban - és újabban a fafeldolgozásnak, szolgáltatásoknak nyújtott hitelek számítanak. A regionális termelés életrevalóbb részének megmentése viszont létkérdése lehet az elkövetkező egy-két évtizednek, felhívnók hát a figyelmet a beszélgetés e gondolatára: átmeneti kedvezményeket kell kialkudniuk politikusainknak ahhoz, hogy ne semmisüljön meg az, ami jobb sorsra érdemes, ami egzisztenciát és ellátást nyújtott sokaknak, reményt a megkapaszkodásra. Különben csak megismétlődhet, aminek Kelet-Európa nem először esik áldozatul: idegen hatalom, idegen szellem martalékául vettetik, saját erői kibontakoztatásáról mások üdvéért ismét le kell mondania. Nem feláldozni kellene minket az unió oltárán, a belépésben csatlakozásunk fejében saját számításainkat is meg szeretnők találni.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép