Ha én lennék a kórház tulajdonosa, belebetegednék abba, hogy én vagyok a tulajdonos.
No, nem azért, mintha a fertőző betegektől elkapnám a ragadályt, hanem azért, mert iszonyatos dolog úgy ülni egy pénzeszsákon, hogy közben az embernek minden egyes ispotályszerért, nélkülözhetetlen patikárius kavarmányokért úgy kell kuncsorognia, mint a koldusmaffia által utcasarokra ültetett látványkéregetőknek.
Mert hát miről is van szó?
Ha egyszer majd egy szakkiadó megjelenteti a Bütyköljünk, kontárkodjunk, barkácsoljunk tervezetlenül címû, az építészet és a telekkihasználás elrettentő példáit tartalmazó albumát, akkor a szentgyörgyi kórház díjesélyesként indulhatna a pályázaton.
Weöres Sándor gyermekversikéje jut eszembe, ha ezt a ,,remek? összevisszaságot látom.
Tetszik emlékezni, nevezett versezetben a kölök előbb megcsinálja a háztetőt, aztán megépíti a falakat, aztán ablakokat és ajtókat vág rá?
Nem akarom tovább kavarni a mondandómat, mert még olyan rendszertelenné válhat, mint amilyen toldott-foldott a kórházi gazdasági és kiszolgáló épületek sora. Én azt hiszem, hogy a tervezőintézetet éppen azért építették a szomszédságba, hogy az architektus süvölvények számára itt legyen az elrettentő példa.
És mindez a Város legdrágább telkén.
Ahogy nézegetem a terepet, egy telkesítés után is, ésszerû területkihasználással még mindig akkora parkja maradna a kórháznak, hogy száját nyalná tőle bármelyik fővárosi szanatórium.
Parkja! Mondom, hogy parkja, mert nincs az az egészségügyre szánt pénz, amiből ezt az elgazosodó hatalmas területet rendben lehetne tartani. Ha valaki ide parkot álmodna, minden orvosra, szakápolóra juthatna egy virágmintás ruhát viselő kórházi gruppoló.
Minden pályázathoz pénz kell.
Így igaz. Csak az indulhat az esetek többségében, akinek van saját tőkéje.
A kórház ésszerû fejlesztéséhez ott fekszik tessék-lássék gondozottságában az önrész egy olyan telek formájában, amelyet, ha én lennék a tulajdonos, akkor a telkemmel határos, de gondolom, hogy azt már városi tulajdont képező telkekkel együtt kimérettetném. Telkesíteném, mert bûn úgy és akkor pénzeszsákon ülni, amikor lerobbant kórházrészek rehabilitációjára nincs, nem is lesz - mert nincs miből - anyagi forrás.
Kimérettetném, mert a mai beépíthetőségi szabályok szerint is annyi telket lehetne kialakítani, hogy euróban számolva is multimilliomos lennék.
És vajon a mentőállomásnak éppen a kórház területén van a helye?
Mentőállomás? Úgy néz ki a maga építészeti összevisszaságában, mint a háborús övezetekben ideiglenesen odagányolt szükségmûhelyek.
Vajon nem lenne ésszerûbb helye a lerobbant s most már lassan, de biztosan krimifilmhelyszínné málladozó ipari negyed táján?
Na de hát nem én vagyok a tulajdonos, én csak egy olyan, ideiglenesen hazánkban tartózkodó beteg vagyok, aki saját háza tájáért megkapta a községtől a ,,Tiszta udvar, rendes ház? plakettet, s aki nem igazán szereti a dudvás elhanyagoltságot.
Ha valaki végigsétál a felüljárótól a tetőig, s látja a negyven-ötven házhelynyi szovjetlaktanya-kerítést, a haszontalanságot, bizonyára egyetért velem.
És mit kezdenék az orvost, beteget egyaránt megalázó, de legjobb esetben is deprimáló tüdőgondozóval, hiszen az az említett telkek központ felőli részén van?
Ha én lennék a tulajdonos, a telkesítésből származó eurómilliókból az ésszerû energiatakarékosság nevében - hisz több száz méterről kapja e méltatlan sorsú épület a fûtést, meleg vizet, s esőben, hóban ugyanolyan távolságról a betegek ételét - újat építenék. És ezt a mûemlék jellegû házat eladnám banknak, irodaháznak, esetleg itt rendezném be, hiszen megyei tulajdon, azt a megyei vagy regionális központot, ahová az a több ezer ember jöhet majd, akik EU-pályázatokhoz kérnek tanácsot.
De mint mondottam, nem vagyok tulajdonos. Én csak amolyan ködszurkáló vagyok, aki a lehetőség és valóság közötti különbséget szokta firtatni.
A tulajdonos a misztikusan létező megye, az ÁLLAM, amely ha értékesítené is azt, ami eladható, előbb pártpolitikai csatározásokkal döntené el, hogy ki az a ,,független? szakértő, aki megsúghatja neki törvényes közvetítői százalékokért, hogy eladható ez, ami fölösleges.
Lehetőség és valóság?!
A lehetőség, hogy valutában számolva is sok millióval legyen gazdagabb a kórház, itt van.
A valóság viszont, hogy olyan szegény, mint a templom egere.
Vári Attila
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.