Sepsiszentgyörgyön a Csíki utca második szakaszán jól haladnak a munkálatokkal, a teljes vízvezetéket, eső- és szennyvízcsatornát kicserélték a házakhoz való lecsatlakozásokkal együtt, tegnaptól dolgoznak a gázasok és a villanyvállalat emberei is.
A gázvezetéket szintén teljesen kicserélik, a villanyosok pedig a föld alá helyezik az összes vezetéket, a közvilágítást és az élelmezési kábeleket is — akár az utca első szakaszán, a Debren-patakáig, itt sem látunk több légvezetéket. A föld alatti munkálatok befejeztével következhet az úttest alapozása, s aztán a látványos műveletek, szegélykőlerakás, aszfaltozás, parkolók, járdák kövezése. S ha a második szakaszon viszonylag tudják tartani az ütemet, a tavaly félig-meddig elvégzett első részen annál lassabban haladnak: a járdák lekövezése ,,hölgybarát" járólapokkal csigalassúsággal zajlik, a parkolóké teljesen leállt. A tervek szerint az egész Csíki utcai felújítást október végéig kellene befejezni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.