Képzőmûvészet: Az ismeretlen Gyárfás Jenő

2005. április 30., szombat, Archívum 2003–2007

Gyárfás Jenő-emlékkiállításra készül májusban a szentgyörgyi Képtár. Megkérdeztük Vargha Mihály igazgatót és Vinczeffy László festőmûvészt (a rossz állapotban lévő Gyárfás-képek restaurátorát), hogy mi indokolja Gyárfás hozzávetőlegesen összes, ránk maradt mûve kiállítását.
Vargha Mihály: Gyárfás Jenő-emlékkiállítás tizenöt esztendeje nem volt. Akkor sem kísérte csinnadratta, tamtam, három-négy hónapig voltak láthatóak a jobb állapotban lévő képek. Az igazi apropó nyilván halálának 80. évfordulója! De az is fontos szempont, hogy van, mit kiállítani! Vinczeffy fontos és nagy munkát végzett a képek restaurálásával. Egyébként a sepsiszentgyörgyi Képtár tulajdonában 85 munka van, de felkérésünkre, úgy tûnik, magángyûjtők is hoznak be képeket. A kiállításnak nem az az elsődleges célja, hogy a főmûveket bemutassa, ezeket nagyobb részben az érdeklődők már úgyis ismerik, hanem az, hogy hozzáférhetővé tegyük Gyárfás ismeretlen mûveit. A raktárak mélyéről zsengéi, vázlatai is előkerültek. Olyan munkák is, amelyeknek mind a két oldalára festett (ezeket nyilván úgy rakjuk ki, hogy mindkét oldal látható legyen), remélhetőleg a sok ismeretlen mû korrigálhatja a Gyárfás Jenő-képet, s nyilvánvalóan jó alkalom a kultusz felelevenítésére is. Végeredményben ez a mi ügyünk, Sepsiszentgyörgyön van a szülőháza; a Képtárban vannak nagyobb részben a munkái. Ezt senki helyettünk meg nem csinálhatja?
Vinczeffy László: Amióta restaurátor szakon is végeztem, 1984-85-től már intenzíven foglalkoztam néhány nagyon rossz állapotban lévő festményével, de keményen tulajdonképpen három éve végzem ezt a munkát, s most jutottam el oda, hogy három, nagyon rossz állapotban lévő festményt kivéve - ezekkel is foglalkozom, de nem készülhetek el velük a májusi seregszemlére, olyan ramaty állapotban vannak - a Képtár tulajdonában lévő Gyárfás-mûvek kiállíthatóak. Aki látta, hogy milyen állapotban voltak bizonyos Gyárfás-festmények, elcsodálkozhat ezen? Voltak olyan képek, mint a kapca: rongyosak, mások fel voltak hasogatva, nagyon sok festményen besárgult a festéklakk. Nem folytatom. Amúgy nem könnyû munka ez, tele vagyok vegyszerrel. Viszont az is igaz, hogy nem áll távol tőlem a világa, s ahogyan intenzíven foglalkozom vele, egyre több ,,titkára? fény derül. A felfogása természetesen akadémikus, ez elég távol áll tőlem, mondhatni, ég és föld, de tudom követni és restaurálni a festményeit, mert már ismerem a módszerét. ? sokat dolgozott a képein, állandóan javítgatta, örökösen átfestette őket. Felrajzolja a kontúrokat, a kép alaprajzát, s rögtön festeni kezd, ám festés közben rádöbben, hogy rossz, s javítgatja, módosítja. Van festmény, amelyen a festékrétegek félcentisek! Ilyenkor izgat az is, mi van alattuk? Gyárfás örökké elégedetlen volt, állandóan javította, módosította képeit, nagyon sokszor teljesen át is festette őket. Annyit el kell mondanom, nem biztos, hogy ezzel a módszerrel bizonyos festményei jobbak is lettek, nagyon sokszor elrontotta őket? Ez annál is érdekesebb, mert megrendelésre készült festményeit szemlélve - és ezek vannak többségben, nyilván, meg kellett élni valamiből - nem mondhatni, hogy különösebben vívódott volna. Nagyon sokszor fénykép után is dolgozott (!), amikor a megrendelőnek nem volt lehetősége vagy nem akart modellt ülni. Polgármesterek, helyi potentátok, bankigazgatók, politikusok. Ezeken a képein sokszor érződik nyilvánvalóan a fáradtság is, az átéltség hiánya. Van egy csendélete például, amelybe a megrendelő kérésére befestett utólag egy macskát, noha ezt a kompozíció nemhogy indokolná, de egyenesen elutasítja, a macska kimered a képből, mutatva Gyárfás szomorú helyzetét. Hogy a megrendelő óhajának, ha meg akart élni, mondhatni, elébe kellett mennie! Annál is érdekesebb a most nagy számban kiállított vázlata, apróbb munkája, csendélete. Itt kedvére játszhat, látszik, hogy eléggé megdöbbentő módon már-már a posztimpresszionizmussal is kacérkodik. Ezeket az apróbb munkáit - mivel nem megrendelésre készültek - jókedvûen festi, vidámság sugárzik róluk. Legnagyobb mûvein, például a Tetemrehíváson érzik az átéltség, s mindent összevetve elmondhatjuk, hogy sértődött vidékre húzódásával ő sem nyert, és a magyar mûvészet sem. Óhatatlanul is fölmerül az emberben a kérdés: ha nem vonul vissza teljesen, meddig juthatott volna el?!
Vargha Mihály: Számtalan dolgot újra kell itt gondolni. Egyik unokája például behozta egy eddig ismeretlen levelét, amit szintén kiállítunk. A szüleihez írta, és kiderül belőle, hogy nemcsak a sértett hiúság mozgatta, amikor a hazatérés, az ,,elvonulás? mellett döntött. Szerette szülőföldjét, szülővárosát, állandóan honvágya volt. S az is világos, nyilván alkotómûvészként veszített azzal, hogy hazatért s magányba vonult, de ugyanakkor a hely, a városka szempontjából óriási nyereség is volt a jelenléte! Az emberek felismerték életükben a mûvészet jelentőségét? Aki megengedhette, lefestethette magát, lefestethette a szeretteit. Gyárfás tagja volt a múzeum igazgatótanácsának is, sokat tett a képzőmûvészeti gyûjtemény gyarapításáért. A városban és vidékén hamar elterjedt, hogy él itt egy nagy festő. Az idők során sokan felkeresték, Vargha Nándor például, de Kós Károly is? Visszatérve a kiállításra, még egyszer hangsúlyoznám: a fő szándékunk az, hogy végre a teljesebb Gyárfás Jenőt ismertessük meg nyolcvan évvel a halála után a közönséggel, s itt bizonyára meglepetést is okozhatnak a játékosabb kisebb munkák. A szigorú portréfestő mögül előlép egy másik mûvész? Itt van például a Pulykák a havon címû képe, amiből derû árad, vidámság? Ez annál is meglepőbb - és ez csak egy példa, sokat lehetne sorolni -, hogy ugyanakkor végig megvolt benne a mûvészi sértődöttség, úgy érezte, nem méltányolják igazán, nem értik meg, gáncsolják.
B. L.: Utólagos elismerések is érik ugyan, de azt hiszem, ez már nem változtat meggyőződésén, hogy méltatlanul felejtették el. Fülep Lajos írja például A szépmûvészeti múzeum új szerzeményei címû cikkében 1917-ben: ,,?az új gyûjtésen a rendszeresség és tervszerûség látszik meg. Feledésbe merült, elkallódott, a piacnak való termelés folytán elvásáriasodott mûvészek jelennek meg itt egészen új világításban: egy-egy képük valóságos ítélet az elmúlt évtizedek szomorú magyar mûvészeti kultúrájára. Elég Gyárfás Jenőre utalni??
Vargha Mihály: Valljuk be, azért volt némi oka is a sértődöttségre. A Disznóölést nem méltatták igazán. A Pax antiklerikális hangvételét nem bocsátották meg neki. Itt is van egy őrjítő ellentmondás, ő egy békés, jóságos ember volt, ezen a festményén mégis élesen támadja a klérust?
Vinczeffy László: Ez a kép rendkívül rossz állapotban, nagyon szétmenve, roncsolva maradt ránk. Most restaurálom, mert érdemes. Itt igazi erő van, és szenvedély. Itt aztán nem hiányzik az átéltség, aminek hiánya, hangsúlyoznám, többnyire csak megrendelésre készült portréira jellemző igazán, nem a kisebb mûveire vagy a nagy képeire?
Vargha Mihály: Ismertem egy nénit, akit háromesztendős korában az öreg Gyárfás megfestett, s halála előtt a Képtárnak ajándékozta a képet. ? is azt mesélte, hogy rendkívül jóságos bácsi volt, nem idegesítette, ha szaladgál a mûteremben, amíg festi?
Vinczeffy László: A sok, nagyjából ismeretlen munka kiállításakor az is látszani fog majd, hogy ő, akitől meglehetősen távol áll az impresszionizmus, impresszionista tájélményekkel is kacérkodik!
Vargha Mihály: Igen. Ez érdekes. De azért Gyárfás alapvetően konzervatív, romantikus mûvész. Ebből nem enged, de kétségtelen, vidéki magányában meglepően sokat kísérletezik. Az is kiderül, mindenre festett, ami a keze ügyébe került, palatáblára vagy pléhre is. Amellett hangsúlyozottan önromboló alkotó, volt egy kaszája, ha nem tetszett neki a kép, egyszerûen lekaszálta! Sokat dolgozott egy-egy festményén, a Gábor Áron halálát többször is át- és megfestette. Megpróbálkozott a fényképezéssel is. Sajnos, az üvegek nem maradtak meg. Szomorú, de tény, azt a típusú festészetet, amit ő mûvelt, éppen a technika ölte meg, a fotózás elterjedése! Hiszen a célt olcsóbban és jobban elérhette az a megrendelő, aki elsősorban önmagát akarta megörökíttetni az utókornak vagy a családjának?
Vinczeffy László: Összegezve (s remélhetőleg még futhatnak be magánkézben lévő, ismeretlen festmények is): az életmûkiállítás egy nagy mûvésszel ismertet meg, bizonyos dolgok egészen revelációszerûek lehetnek?
Ui. Megjelenés előtt áll Almási Tibor új, Gyárfás Jenőről szóló monográfiája is?
Lejegyezte: Bogdán László
,,?a realizmus? nagyon különböző kiadásban jelentkezik a festők mûvein (?) Hogy ez valóban így van, bizonyítja egy nagy magyar tehetség, Gyárfás Jenő müncheni munkássága. A sepsiszentgyörgyi születésû mûvész Budapestről került 1877-ben Wagner, majd Diez osztályába. Otthon megtanulta azt, amit a Rajztanárképezdében tanulhatott, ez pedig nem elégítette ki (?), olyan lendülettel folyt a munkája, hogy akadémiai pályadíjat is nyert; egy étterem díszéül szolgáló kompozíció volt a feladata. Ekkor festette Munka után édes a nyugalom címû képét. Egy másik kép követte ezt 1880-ban: Az első fog címû. Ez az év mutatja delelőjén a fiatal mestert. Ekkor kezdett foglalkozni annak a képnek előkészítésével, amely hírt és dicsőséget szerzett neki: tanulmányokat festett a Tetemrehíváshoz? Mint annak a székelységnek a fia, amelynek ajkán annyi szép ballada született, vonzódást érzett Arany János balladájához. Kompozícióváltozatokat tervezgetett hozzá, fejtanulmányokat festett néhány alakjához?? (Lyka Károly: Magyar mûvészélet Münchenben)

,,Talán túl tehetségesnek látszott ahhoz, hogy az illetékesek megkísérelték volna őt káundká egyenruhába öltöztetni? De hiszen Benczúr Gyula és Lotz Károly sem bizonyult gyengébb képességûnek. Még negyvennyolcasabb sem volt, mint őfelsége hivatalos ellenzéke. Láttuk, stiláris újítónak sem tekinthető. Ugyanakkor viszont mélységesen átérezte mûvészi hivatásának magasztosságát, komolyan vette szakmai kötelességeit, s mint őszinte hazafiban, sok-sok mondanivaló feszült benne történelmi múltunk intéséről, népünk életének mindennapi küzdelmeiről. Különös meggyőző erővel jellemezte alakjait, arcképei, tanulmányfejei, zsánerfigurái eleven embereket örökítettek meg, igazakat, szenvedőket, nagyra hivatottakat, átlagtípusokat, félénkeket és gyanútlanokat, olyan statisztákat és modelleket, akik a kulisszák mögött is többet mondtak a lélekről, a valóságról, a világról, mint a történelem színpadának szereplői, a díszmagyarba öltöztetett excellenciák, az idegen érdekek trónállói. Az anakronisztikus és hibrid monarchia propagandistái nagyon is céltudatosan cselekedtek, amikor Gyárfás Jenőt számûzték a mûvészi élet hatóköréből, s a gyötrődő sértettség, a hamvába holt ambíciók sziszegő fúriáit szabadították szegény fejére?? (Pogány Ö. Gábor: Magyar mûvészet a XX. században)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-04-30: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás