
A sorozat itt - az országos, nemzetközi és megyei összefüggések vázlatos ismertetése után, éles kanyart véve - visszatér a gazdatársadalom mindennapjaihoz, a földdel-állatokkal küszködő és az új viszonyokhoz szabott kibontakozás útját kereső emberek törekvéseinek bemutatásához. A mutatvány, melyet épp most produkálnia kellene a székely gazdának, csöppet sem mindennapi. Valóságos salto mortale, ha úgy vesszük, hiszen miután jó negyven éven át amolyan önállósági elvonókúrának vetették alá a korábban évszázadokon át saját kényszerítő adottságai és tulajdon esze szerint gazdálkodó földmûvest, arra sarkallva, vesse sutba minden tapasztalatát, és vesse alá magát az irányított önkénynek, most hirtelen egy szabadpiaci versenybe készülnek belökni őt, hogy ott, maradék vagy új keletû vállalkozó kedvére támaszkodva, ahogy mondani szokás: saját szakállára érvényesüljön, ha tud. A kérdés tehát: kinek, vajon hányaknak fog ez sikerülni, és miben áll a sikerük titka?
Ló és traktor
Az az árkosi család, melyre most rányitjuk az ajtót, oly szépen nyergelt át az állatokról a gépre, a nosztalgiáról a korszerûnek nevezett technológiára, hogy érdemes szó szerint idézni, amit erről a 23 éves ifjabb Ördögh Zoltán mesél. A portán a nagytatával és édesapával együtt hárman viselik a közös családnév mellett a keresztnevet is, többek között alighanem annak a konok kitartásnak a jeleként, mellyel az ősök életvitelétől, a mezőgazdaságtól nem hagyják eltántorítani magukat. A kilencvenes évek legelején a középnemzedékbeli apának még megvolt a városi munkahelye egy kazánházban, a legifjabb Ördögh alighanem még az iskolapadban ült, érthető, hogy az önálló gazdálkodás azzal kezdődött, amivel lehetett:
- A régimódi menet szerint először lovakat vettünk, s az akkor talán üdvös volt. Nem azért, hogy a földet a traktor ne nyomja - neveti el magát -, hanem muszájból. Két szép lovunk volt, aztán cserélgettük, adtuk-vettük, időnként 3-4 is állt az istállóban. Mára egy maradt, miután ?94-ben megvásároltuk az első kicsi traktort. Eladtuk a lovakat, gyûjtöttük a pénzt, és megvettük - hitel nélkül. Olyan 42 millióba került akkor, másodkézből, és mivel nem volt rajta, 7 millióért egy új kabint is szereztünk hozzá. Jól szolgált, de a 45 lóerejével nem győztük a munkát, hát az idén elcseréltük nagyobbra. Előbb úgy volt, veszek nagyobbat, de nem jött össze, hát meghirdettük az újságban, és elcseréltük egy nagyobbra és egy pótkocsira. Most szerezzük be a hozzá illő gépeket. A kicsi kultivátoromat a traktorral adtam, ezért a cukorból maradt pénzből vettünk egy kultivátort 24 millióért, és 10 millióért egy nagy ekét. Azelőtt már megvolt a tárcsa. Még rendelkezünk pityókaültető géppel, egy földfrézerrel?
- ... ?
Földpuhító? Mi murkot is termesztünk. Idén is termett kb. egy vagon murkunk. S káposztát is szeretnénk. Nos, ezekhez szükséges a frézer, mert oda kultivátor és tárcsa nem elegendő. Ez felveszi, megőrli a földet, és leteríti szép simán. Van még mûtrágyaszóró, szénaforgató, kis pótkocsi, nagy pótkocsi, van körkaszánk, traktor után való. Tehát nem magánjáró kaszálógép. No és pityókakapa - nagyjából ennyi.
Ifjabb Ördögh beszámol arról, az idei pityókamizéria, -ráfizetés miatt pályakorrekciót hajtanának végre, a tehenekre fordítanának több gondot. A korábbiakhoz képest több takarmányt vetnek, herét, lucernát és kukoricát, amit majd feletetnek az állatokkal, akárcsak a répafejet. A tej utáni állami szubvenciót ,,jó segítségnek? nevezi. ,,A cukor is tartja az értékét, tárolni is könnyû.? 45 mázsát kaptak a gyártól az idén a leadott cukorrépa fejében. Pénz főleg ebből, továbbá a murokból és a tejből kerül, s tegyük hozzá: a fiatalembernek állattenyésztési technikusként állása is van a körzeti állatorvos mellett. A gazdaság a hat visszakapott hektárral és a három kaszálóval indult, további hat hektár szántót bérelnek, egyelőre földvásárlásra nem készülnek, mert Ördöghék drágállják a mai, harmincmilliót is elérő árakat. Ami murkot - ezt Árkoson csak ők termesztik, mivel nagy hozamokat érnek el, bevált e kultúra náluk - a zöldségkereskedő nem visz el, megeszik a disznók, borjúk. Nyolc tehén áll az istállóba kötve, nevelnek öt tehénborjút és öt bikaborjút. ,,Volt tíz tehenünk is, a nyáron például annyit fejtünk, de el kellett adnunk, kivénültek, és fiatalítani kívántuk az állományt. Jövőre lesz még négy tehénkénk, ha Isten is úgy akarja, s most már annyira fiatal az állomány, egy-két évig nem kell cserélnünk. A hat süldő mellett ott a nagy koca, hamarosan malacozik. Eladásra? A bikaborjúkat igen, a disznókat mi éljük fel.?
S itt érünk vissza a lovakhoz, a riporter gyönyörû, inkább paripának becézhető, mint haszonállatnak nevezhető példányt pillantott meg az istállóban. No, de miért is van rá szükség?
- Kell, mert nyáron kiviszi a napszámosokat a mezőre. Mindent nem tudunk elvégezni géppel, van, amit meg is kell kapálni. Más segítségünk? Még egy ember a tehenek mellett. A ganéjt mindennap szintén szekérrel-lóval hordja ki, hogy a ház mellett ganéjdomb ne legyen.
Az idegen munkaerő gondját a család a következőképpen oldotta meg:
- Kapálni egy népes cigány család jár hozzánk. Megvan a füzet, abban feljegyezzük, mit vesznek fel, az idén már jócskán kaptak élelmet és pénzt, azt ők lekapálják, a pityókát kiszedik, tonnára kiszámítjuk, abból mennyi jár nekik. ?sszel elszámolunk, de sokan vannak, már karácsony után előlegből élnek.
A család
Ördöghéknél hát a gazdálkodáshoz visszatért a család. Az édesanya a dudagyárból maradt ki, az apa a kazánházból került a munkanélküliek közé, még a nagytatának is van apjától örökölt, megbecsült szakmája: mészáros volt világéletében. A szülők viszonylag fiatalok, az eddigiekből is látható, nagy lendülettel és nem kis találékonysággal, vállalkozási kedvvel veselkedtek neki az új életnek, beszerezték, ami gépet muszáj volt, s most tehénfarm alapításán törik a fejüket, ehhez azonban már komolyabb tőkeinjekció, állami, netán uniós támogatás szükségeltetik, mert számottevő befektetést igényel. Idősb Ördögh Zoltán számol:
- Mikor kitettek a munkából, s nekifogtunk, egy liter tej árából egynapi abrakot, négy kiló korpát a tehénnek meg lehetett venni. A tejgyár jól fizetett, 2500 lejt kaptunk literjéért, megérte fejősteheneket tartani. Most négyezer lej a korpa kilója, a tejért 6500-at adnak, erre még jön az 1400 lej szubvenció, ezer literen fejjel pedig jár még prémium, félmillió lej.
Biztos pénz, de idősb Ördögh szerint ez bizony kevesebb a valamikori jövedelemnél. Hogy hány litert ad le?
- Tavaly a hét tehén után szinte 37 000-et adtunk le, s még vittek a falusfelek is el.
No de ha csökkent a jövedelem, mégis miért ragaszkodnak továbbra is a tejtermeléshez? A válasz közismert: ,,az igazat megmondva, abból mindennap pénzt kapunk. Sem nekem, sem a feleségemnek nincs már munkahelyünk.?
A gazda ábrándozik
- Ha legalább a magyarországi árat megkapnánk! Kiszámítottuk az ősszel, olyan 15-16 ezer lejben jönne ki. Nem kellene az állam támogasson, s vigyem a papírokat, s dobják vissza! - kesereg. S fantáziál tovább: abból ráfordítani is tudna, az uniós előírásoknak megfelelő minőségre törekedhetne.
No de végül is kifizetődő-e a tejtermelés?
- Ha aprólékosan kiszámítjuk, munkadíjjal együtt, s ahogy mondani szokás, a sót is felszámítom, sok haszon nincs rajta. De legalább valami bejön. Hogy többecske legyen, ahhoz több marhát kellene tartani. Vannak 40-45 litert adó tehenek is. Kényelmesen meg lehetne 25-ből és a velük járó borjúkból élni. A család 40-45 marhát is össze tudna adni.
Ebből már egy farm tervének körvonalai bontakoznak ki. Pillanatnyilag tehát az alacsony jövedelmezőség lenne a fő akadály, alighanem ez az igazi ,,idegen anyag? a tejben. Miként a gazda gyanúja sem alaptalan: ,,Azért a nagy uniós követelmény, hogy az ő terméküket vegyék, ne a mienket. A pályázatokat is olyanok nyerik meg, akik a villát soha meg nem fogták.?
Mást is kipróbáltak. Megkísérelték egy többet ígérő céggel üzletelni, de az végül csődbe ment, és rémálomként emlékszik arra, hogyan járták a várost, hogy az Agrostar adósaitól hajtsák be a maguk járandóságát. Most abban reménykednek, a szarvasmarhatartó egyesületen keresztül, melynek megalakításában oroszlánrészük volt, talán csak beindulhat valami uniós segélyprogram. Várakozásaikban pár éves távlatban bizonyára nem fognak csalódni, bár némileg megzavarta őket, hogy újabban szövetkezetalapításra ösztönzik őket a szaktanácsadó irodán.
Ördöghék a falu fél tucat nagyobb, már most versenyképesség irányába fejlődő gazdaságát vezetik, amit mutat az is, hogy rokonokkal közösen 22 hektár legelőt bérelnek a nagyobb tejtermelés érdekében, s a gazdasági újítás sem idegen tőlük. Kisgyörgy Béla, a vej meséli:
- Árkoson soha napraforgót nem mûvelt senki. Lekacagtak, mikor azt vetettem, kézzel kapáltuk, s valóban, jobb silót tudtunk csinálni. Lekacagtak, de a teheneken meglátszott. Most már van, aki kérdi, mikor hozok még napraforgó-vetőmagot.
A Svájcot megjárt Kisgyörgy Bélával a további megújítás ötletei és velük a vita költözött a családba. ? más utakra térne, mint a rokonok. Erről legközelebb.
B. Kovács András