A napokban hozzájutottunk ama bizonyos utolsó szakaszon készült felvételhez. Káprázatos és ugyanakkor hátborzongató képsor pörgött le előttünk a képernyőn. Ebből közöljük az előttünk álló képeket. Természetesen, Szabó Csongor kommentárjával egészítettük ki a látottakat.

— Száz-száztíz kilométeres sebességgel mentünk — így Csongor — ebben az egyenesben, amikor elértük azt a mesterséges ugratót. Éreztem, hogy repül a gépkocsi, aztán egy nagy koppanást hallottam, porfelhő szállt fel, ezt vágtuk át sebesen, folytatva utunkat a cél felé. A műszerfalra pillantottam, s láttam a vízórán, hogy fő a víz. Az első gondolat ez volt: Csongi, állj le, itt baj van! A második: Folytasd, hátha sikerül célba érnetek!... Folytattuk a robogást. Célba értünk. Azonnal belenéztünk a motorházba. Nem vitás, a ventilátor meghibásodott. Szerencsére a hűtőradiátor nem sérült meg a koccanáskor, s a futómű sem. Az autóban volt két félliteres palackban ivóvíz, lemondtunk róla, s az autóba öntöttük azzal a gondolattal, hátha sikerül visszaérnünk a szervizparkba, s ott orvosolni tudjuk a bajokat. Visszajutottunk, de a ventilátort nem lehetett ott megjavítani. A csapat úgy döntött, folytatja a versenyt az utolsó szakaszban is, mert úgy gondoltuk, a mozgásban a levegő hűti annyira az autót. Maximumra kapcsoltuk a fűtést, hogy nyomja ki a meleget, s így elkerüljük a víz fűtését. Nem tévedtünk. Az utolsó szakaszban javítottunk az időnkön, s ez reményt keltett bennünk, szenzációs tempóban robogtunk... Mintegy két kilométerrel a cél előtt a hátsó tengely eltörött, a jobb hátsó kerék pedig megvált a gépkocsitól. Eddig volt, s nem tovább. Megálltunk. Számunkra véget ért a Barcaság-rali. Nem maradt más hátra, mint ezúton is köszönetet mondani támogatóinknak és szurkolóinknak (áros)