
Szóváltás a családban
Az Ördögh famíliában komoly nézeteltérés dúl, a riporter előtt is hangot kap, hogy merőben eltérőek a vélemények egy alapvető kérdésben. Lévén, hogy ez korunk fő-fő problémájának tekinthető - mi kifizetődő és mi ráfizetéses üzletileg -, a látogató fülelni kezd. Mert a családfő tejtermelő - ahogy ő mondja - tanyaalapítási terveihez várna el az államtól némi segélyt, veje szerint viszont ábrándozni is homlokegyenest egyébről kellene. Az említett üzemágnak ugyanis meglátása szerint pontosan a haszonhajtó képessége hibádzik újabban, de az nagyon.
- A tej ment idáig, ahogy ment - mondja Kisgyörgy Béla, a vej -, én is eladtam, mert muszáj volt. De amilyen uniós elvárásokat most támasztanak, azokat mi képtelenek leszünk teljesíteni.
A gazda nyilván az új és korszerû istállóra, a gépi és zárt rendszerû fejésre, a hûtőtankbeli tárolásra, a tej merőben új minőségére, a takarmányozás stílusváltására és egyebekre gondol, amiket nálunk a jövő talán kellemes zenéjének nevezhetnénk, ha nem hatna már ma riasztó vészcsengőként e pénzszûke világban.
- Új istálló, a falutól legalább száz méterre? - legyint lemondóan, mint aki a részletezést nem is folytatná, olyannyira reménytelen a lépéstartás. - Ezért fordultam a hizlalda felé. Ha azt csinál az ember, nincsenek ilyen kikötések, mint a fejősteheneknél.
- Ha egy sem tart tehenet, akkor te mit hizlalsz? - vág közbe apósa.
- Hogyne tartanék tehenet! - felel meg a vej. - Ez a lényeg: tartsál negyven tehenet, melynek lesz negyven borjúja. Ezt kell csinálni.
- Az nyolcvan darab! Annak ellátás kell!
- Nyolcvan, persze! Ezt magyarázom! Negyven darabot tartana az ember, melyet nem kell olyan keményen abrakolni, olyan tíz-tizenkét literes teheneket, melyekkel a borjúkat fel lehet hizlalni. Egyszerûbb a munka, nincs annyi dolog, nincs annyi kínlódás. S mégis eladható, mert a hús örökké kell.
Nos, a nézetkülönbség és a szemléleti eltérés világos, itt érdemes hát mélyebbre ásni.
Napnyugati zarándoklat
Kisgyörgy Béla fiatal árkosi gazda titka abban áll, hogy egy LAM-ösztöndíjnak köszönhetően alkalma nyílt belekóstolni egy egészen más világ ízeibe, mikor is 1997-ben több hónapot töltött egy svájci állattenyésztő segédeként az alpesi országban. Napnyugati zarándoklata alatt töltődött fel ma is vallott eszményeivel, a baj csak az, hogy minálunk még egészen másak a feltételek. (Előrebocsátanók: az alábbiakban összehasonlítási alapunk, Svájc nem tagja az EU-nak, de a minőségi-jövedelmezőségi-normatív követelmények dolgában alkalmazkodott az európai standardokhoz, nívóhoz.) A költségmegtérülésnél maradva, jellemzőként említi:
- Nálunk az üzletben 18-19 ezer lejes tejért a termelő 6500-7200 lejt kap zsírfoktól és fajsúlytól függően. Ha belépünk az unióba, mérni fogják az idegentest-tartalmat, a fehérjéket, a baktériumszámot stb., megszabott technológiát követelnek meg. Azt mi képtelenek leszünk betartani. Ha egy tehén tizenöt litert ad, az kevés. Hogy azt felvidd huszonöt literre, annyi takarmánylisztet kell megetess vele, hogy akkor már nem éri meg eladni. Svájcban milyenek az árak? Amikor én ott jártam, az ún. hegyi tejért - a tengerszinttől számított 1800 méter fölött gazdálkodóktól e címen vették át - kaptak 4,10 frankot, azaz az átvételi átlagár, ahogy akkor kiszámítottam, olyan 65 és 85 ezer lej között mozgott. Összehasonlításképpen: egy liter tej áráért adtak egy liter benzint. Nálunk az ugye harminckét ezer ma, azaz négy liter tej árából sem lehetne megvenni azt a liter benzint.
- Államilag támogatott felvásárlási árról van szó?
- Támogatott a gazdaság. A tejár nem. A gazdák viszont hatalmas támogatást élveznek. Egy húsztehenes gazda például 180-200 ezer frankos támogatásban részesül attól függően, milyen tájon található és milyen állapotban van a gazdaság. A húsz tehén mellett ugye húsz borjat lehet nevelni. Egészen magasan az Alpokban is jobb takarmány terem, noha nem mûtrágyáznak annyit. Sokan biotrágyát használnak, amit növényekből, gyümölcsökből stb. állítanak elő, az eredmény úgyis jobb, mint nálunk a legszebben termő helyeken.
- No de az állam azért fizeti őket, hogy kinn maradjanak a hegyen?
- Amúgy sem költöznének be, ők a gazdaságukért élnek. Ahol én voltam gyakorlaton, 60 tehene volt a gazdának, s mellettük borjakat nevelt. Minden hónapban vittük a borjakat licitálni. Vásárra. Feltettük a kocsira, s bevittük a városkába, ahova feljöttek a felvásárlók. A borjakat becsapták a karámba, s kezdődött a licit. Ez a borjú ezé a gazdáé, ennyi a súlya, alapára ennyi - ki ad többet érte? Egyszer, kétszer, háromszor! Aki megvette, annak a kocsijára hajtották fel, s vitte el. Vágóhidasok, más felvásárlók. Ilanz, a kisváros amolyan elosztó központja a környező hegyekben fekvő rengeteg kis falunak. Oda behordtak mindent, amire a gazdának szüksége lehetett, ott megkapott mindent, oda feljött a vasút, mindenféle lerakat megvolt. Engem a borjúhizlalda kötött le. Ma is azt mondom, ha valaki tudna tartani 25-30-40 darab, akár kevesebb tejet adó tehenet, s annak a borjait hét hónapig hizlalva eladná, a tartás is könnyebb, s jó pénzt lehet kapni értük.
- Jobban hasznosul a takarmány?
- Úgy van. Egyszerûbb a takarmányozás. Mi egy esztendeig is tartjuk a mieinket, s alig érik el a 300 kilót, ott meg hét hónap alatt 400 kilósra szopták magukat. Persze, legelték a zöld füvet is az anyjuk mellett, vagy ették a szénát, de végig szoptak is.
- A legelők? Kaszálók?
- Mi takartunk is. Olyan meredek oldalakat takartunk, hogy itt nem kaszálná meg senki. Én annál nehezebbeket megkaszáltam és betakartam. Mégpedig géppel. ? szórakozásból kézzel is kaszált, én nem, mondottam, volt abból itthon elég részem. ? esős időben kézzel ,,élvezkedett? a hegyoldalban. Ahova géppel tényleg nem lehetett kimenni. De olyan helyeken kaszáltunk, ahol az ember megállni sem tud, ha nem kapaszkodik a gépbe. ? szénát nem vásárolt, az mind megtermett neki. Szalmát, azt igen, aljazni. Birtokában volt 27 hektár tiszta kaszáló és tíz-tizenöt hektár legelő, melyet nem kaszált. Megtehette volna, de nem kellett, mert elegendő takarmánya termett a 27 hektáron. Évente legalább háromszor kaszált, egyes helyeken négyszer-ötször is. A ganélevet ciszternával hordta ki, elspriccolta a legelőn, a kaszálón, s amikor annak három hete volt, már lehetett kaszálni.
- Ott rövid lehet a nyár.
- ? 1890 méter magasan lakott, de voltak kaszálói 1200-1300 méteren is, tehát lejjebb, ahol többször kaszált. Különben fenn, a hegyekben nincs olyan hideg, mint a völgyekben. Az állatokat május 5-10-e körül kicsapják az Alpokba, azért biztos, fizetnek. S azt gazdák társulása folytán oldják meg. ?sszel, miután a takarmányt már begyûjtötte, visszahozza az állatokat, s az övén legeltet, amíg be nem kell kötni őket. Földmûvelés? Az nincs, egy olyan három-négy áron epret, málnát láttam a ház mellett, egyebet nem. Mindent vásárolnak, az összes élelmiszert, még a tejet is. Úgy tartják, ha nem járnak boltba, ők sem várhatják el, hogy a felvásároló árujukat átvegye. Ezért hetente lement az üzletbe egy láda tejet venni. Körforgás a gazdaságban? Hogyne lett volna. Ami szénája termett, azt feletette, a ganélével trágyázott, a borjút felnevelte, eladta, s kezdte elölről. Pénzjövedelmét mire fordította? Én nem tudom, mire tudta fordítani, pedig sok pénze lehetett. Mert az istállóját, amit épített, azt kölcsönből finanszírozta. Olyan kedvező kölcsönt kapott rá az államtól, 25 éves lejárattal, hogy nem érte volna meg neki saját pénzét befektetni. Magára viszont semmit nem költött. Megüttettük az autóját - nem számít, azt mondja, nem javíttatta meg. Cipőt, ruhát nem vásárolt. Ezt az igénytelenséget nem tudtam felfogni. Napi hány órát dolgoztunk? Néha hármat, máskor hatot. De rendkívül könnyen ment a takarmányozás, reggel legtöbb egy órát tartott, este egy-másfelet. Máskor reggel kimentünk és lekaszáltunk ketten géppel hét hektárt, délben megfuttattuk, délután felszedtük a szénát s behordtuk. Ketten! Hét hektárról! Olyan fejlett a gazdálkodás. Feltakartuk. Olyan istállója volt, a meleg levegőt ventillátorral fúvatta be a széna alá, hogy száradjon. A tiszta zöld füvet szénafelfuttatóval berakodtuk, a levegőt fúvattuk. Reggelre úgy meg volt száradva, még ropogott. A szénát egy gép felszívta, tíz-tizenöt centis darabokra felvágta, s a 400 köbméteres szénaistállóba vékony rétegben béfútta.
- Ennyi gép mellett ugyan miért volt magára mégis szüksége?
- Úgy történt, hogy a felesége teherbe esett. Korábban nem volt rászorulva senkire, a feleségével mindent meg tudtak csinálni. Négy hónapot tartott a gyakorlat, pénzt is kerestem, de főleg egyebet. A gazdától függ, meg attól, ki hogyan tud alkalmazkodni. Én pénzt nem hoztam, amit lehetett, megvásároltam. ? is sok mindennel segített. A gazdálkodás szerelmesei voltak, semmi egyébben nem hittek. A felesége a szakácstanárnőséget hagyta ott a tanyáért. Nekem felszerelést, még autót is ajándékoztak. A falu? Tizenegy házból állott, olyan 100-200 méterre voltak egymástól, s körbe-kereken mindenkinek a saját gazdasága. Általában alkalmazott nélkül, családi munkaerőre utaltan. De ha építeni kell, az állami segélyt megkapja. Nekem itthon a semmiből kellett felépítenem a gazdaságom...
Kisgyörgy Béla korszerû istállójába két fajtehén van bekötve, s nyolc borjút nevel. De mindez a kezdet, a gazda nagy fába készül vágni a fejszéjét. Két másik társával nagyobb borjúhizlaldát fog nyitni, az istálló tizenegyszer hatvanméteres és ötven férőhelyes lesz, miként mondja, szabadtartásra berendezve, azaz nem kötik ki az állatokat, a borjak és anyaállatok szabadon járhatnak benne. Szakítás lesz mindez a hazai szokásokkal, tenyésztési stílussal, s azt reméli, nyolc hónap alatt sikerül a növendék állatokat kellő súlyúra gyarapítani. A gazda tehát az útkeresés évei után svájci tapasztalatait végre kamatoztatni szeretné, s erre most talán alkalma nyílik. Többet tervéről egyelőre nem tart ildomosnak elárulni. Mi egyebet kívánhattunk volna neki, mint sikert és szerencsét, mely ha befut, jövő ilyenkorra arról is tudósítani szeretnénk.
B. Kovács András