gRiport: Vadazdasá

2005. május 31., kedd, Archívum 2003–2007

Első ránézésre nyilvánvaló: az erdő nem csak a zöld arany miatt jelenthet gazdagságot annak, aki birtokolja, hanem az értékesíthető vadállomány miatt is. Feltéve, ha azzal a tulajdonos rendelkezik. Egyes becslések szerint az erdőgazdálkodásból származó jövedelem több mint felét is adhatja, főleg azokon a területeken, ahol úgynevezett nagyvad értékesíthető. Vagyis nálunk is, Székelyföld, Háromszék még mindég számottevő erdőrengetegeiben.
A vadgazdaság és az ebből származó gazdagság tehát számottevő lehetne mindazoknak, akik nálunkfelé visszakapták őseik jussát - legyen magángazda, közbirtokosság -, illetve az államnak. Feltéve, ha egyformán rendelkezhetnek ezzel a joggal. De nem rendelkeznek, s mindenféle jogharmonizációs ígéret ellenére a jogszabály-módosítások késnek, és maga a gyakorlat sem éppen a friss erdőtulajdonosoknak kedvez. Elvégre gazdagságról, kőkemény gazdasági érdekek érvényesítéséről, na meg régebbi beidegződések, az érdekek mentén jól összeillő, összefonódó kapcsolati háló mûködéséről van szó.
Riportunkban a magyarországi és európai vadgazdálkodást, na meg a helyi viszonyokat is jól ismerő szakember, ráadásul sportvadász szempontjait felsorakoztatva arra keressük a választ: miképpen lehetne e vagyont a szélesebb közösség, végső soron az erdő, az egész környezet hasznára fordítani?
Vadászati jog
Benedek Barna vadgazda-mérnök nem tartozik a finomkodó emberek közé. Véleményét nem rejti véka alá - még akkor sem, ha az meglehetősen húsba vágó. A Hatod magánerdészet szakembere magát csak erdészként szereti nevezni, hiszen néhány éve a soproni egyetemen ezt a szakot is elvégezte, s jól ismeri eme ágazat világát. Ráadásul málnásfürdői, így a székely észjárás, az ebből fakadó közösségi viszonyok, na meg az elmúlt évtizedek történéseinek szenvedő és figyelő alanya is. A vadgazdálkodás jelenlegi jogi és gyakorlati kereteit teljesen alkalmatlannak tartja arra, hogy a vad mint az erdőgazdálkodás alternatív jövedelmi forrása betöltse közösséggazdagító, -építő, -fejlesztő hivatását. Egyszerûen azért, mert már jogi értelemben hibás a kiindulópont.
- A vadállomány a természet része, a vadászati jog pedig egy vagyoni érték - érvel -, amely a világ majdminden országában kapcsolódik a föld vagy az erdő tulajdonjogához. Abból kiindulva, hogy a vadnak élettere van, s ennek az élettérnek létezik egy vagy több tulajdonosa, a vadászat valójában a föld és az erdő mellékhasznosítását jelenti. Itt szervesen összekapcsolódik a természetvédelem és a tulajdon védelme. S azt is figyelembe kell venni, hogy a tulajdonban a vad kárt tesz, s hogy ez a kár megtérüljön, a vadászati jog érvényesítéséből származó jövedelmek egy részét föltétlenül vissza kell fordítani az illető terület fenntartására, esetenként rehabilitálására. Ezt a jogot tehát csakis a tulajdonos adhatja el annak, aki - szintén a törvényes keretek között - gyakorolhatja: magának a vadásznak.
Állami fennhatóság
Ehhez képest a jelenleg érvényben lévő törvényes rendelkezések, de a vadászati gyakorlat is rendkívül elavult, valójában az állami tulajdon fennhatóságát, ha úgy tetszik, elsőbbségét szavatolja - állapítja meg Benedek Barna. Ez elsősorban abból fakad, hogy a vadászati jog gyakorlását szabályozó 1996-os, 103-as számot viselő törvényben a magánerdő-tulajdonosnak gyakorlatilag semmi köze a vadhoz. Legfennebb annyi, hogy a vadak által okozott károkat - hányszor hallani manapság is ilyenről! - elszenvedik. Vagyis nemhogy hasznuk, káruk származik saját tulajdonukból. Mert ugyan létezik kárpótlási jog, de nagyítóval kereshetnénk azokat a földtulajdonosokat, akik ilyen címen káruk legalább egy részét megtérülni látták.
Benedek Barna épp egy minapi, Háromszékben megjelent cikkre mutatva magyarázza, hogy mennyire fordítottak, a lényeget megkerülők immár a tulajdonosok által javasolt megoldások is. Nevezett cikkben ugyanis a kárvallottak a kilövési kvóták növelését kérték, hogy ezáltal nagyobb hatékonysággal megvédjék területeiket.
- Teljesen hibás ez a megközelítés - vélekedik Benedek -, hiszen nem a vadállomány mennyiségi korlátozásával, hanem épp a tulajdonosok javára történő hatékony hasznosításával, a vadászati jog eladásával lehet ellensúlyozni az okozott kárt, hiszen a befolyó jövedelmek a tulajdonosokat kellene hogy megillessék.
A szakemberrel együtt tehát állítsuk élére ezt a kérdést: egyáltalán milyen jogon adja el az erdő melléktermékét az az állam, amely nem is tulajdonos? Nos, ez itt és most törvény adta joga, hiába rögzítették az alaptörvényben, hogy ,,a magántulajdont, a tulajdonosoktól függetlenül, a törvény egyenlően garantálja és oltalmazza?, itt - ahogy mondani szokás - vannak egyenlőbbek. Pedig közel másfél századdal ezelőtt, a kiegyezés után vidékünkön már jogszabály rögzítette, hogy ,,a vadászati jog a földtulajdon elválaszthatatlan tartozéka?.
Jogharmonizáció és reform
Az utóbbi időben több hír szólt arról, hogy az uniós jogharmonizáció során a vadászati törvényt is módosítják. A szakemberek persze már korábban jelezték, hogy a helyzet tarthatatlan - és nem csak a vadkárok miatt. Benedek Barna egy 2003-ban megfogalmazott, a parlamentnek címzett petíciót mutat - bizonyára nem csak egy ilyen beadvány született -, amelyet a Murgó Közbirtokossági Egyesület, illetve a Hatod Magánerdészet készített. Ebben, az eddig már felvillantott alapkérdésből kiindulva, az állami vadászati rendszer fölött gyakorolt, úgynevezett jogi fennhatóságot elismerve ugyan, de konkrét, cikkelyenkénti módosításokat javasolnak a szakemberek. (Itt hadd jegyezzük meg, hogy a petícióban elvetik az EU-országok többségében alkalmazott, úgynevezett res nullius státus alkalmazását, ami szerint a vad éppen annak a tulajdonát képezi, akinek a birtokán található.) Legfontosabb természetesen az, hogy a vadállomány kezelési jogát egy adott területen az erdőgazdálkodással foglalkozó erdészet a tulajdonosok írásos beleegyezésével adhatná tovább - és korántsem az állam, illetve ennek hatósága.
Ehhez képest a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási minisztérium éppen soron lévő törvénytervezete valahogy így fogalmaz: a haszonbérbe adó az erdőgazdálkodásért felelős központi állami hivatal Románia vadállományának adminisztrátora lehet. Anélkül, hogy a részletekbe mennénk, megállapíthatjuk: a megfogalmazás aligha hoz alapvető változást a kérdésben.
A gyakorlat
Eltávolodva egy kissé a törvényes kitételektől, ám korántsem elvonatkoztatva azoktól, maga a vadásztatási gyakorlat is meglehetősen sajátos mifelénk. Benedek Barna tudja, hogy ennek a kérdésnek a ,,feszegetése? elég jól jövedelmező érdekeket sérthet. Az érdekek, természetesen, egy helyzet kiaknázásából születtek, korántsem lehet eleve törvénytelenségekről beszélni. Mégis olyan elvet és gyakorlatot honosítottak meg, amely - mert a tulajdonosok nagy részét eleve kizárja - egy korábbi időszak reflexeit viszi tovább. A vadásztatási joggal ugyanis egy nevében nonprofit és önálló, ám struktúrájában erősen centralizált egyesület rendelkezik. S ha azt is hozzátesszük, ami vadászkörökben, de a közvéleményben sem titok, hogy a megyei egyesületek annak az országos szervezetnek a részei (hogy ne mondjuk, alárendeltjei), amelynek elnöke maga a volt miniszterelnök, akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a politikai döntések szintjén az ügy eleve meghatározott pályán futhatott csupán, ráadásul a megyei egyesületek is - úgymond - maguk ellen cselekedtek volna, ha engedékenyebbek. Például több bérleti díjat fizetnek a tulajdonosoknak, vagy a vadkárok ügyében nagyobb empátiát tanúsítanak, többet fordítanak vadgazdálkodásra stb. A képbe természetesen a speciális turisztikai irodák szerepét játszó vadásztatócégek is beletartoznak, hiszen ők hozzák a jól fizető vevőt, legtöbb esetben külföldi hobbivadászt. És nem akármilyen haszonnal.
A kegyetlen számok
De mit kap ebből a tulajdonos? A haszonbérleti díjból gyakorlatilag semmit, hiszen az egyesület és a tulajdonos közötti törvényes, 70-30 százalékos elosztási arány csupán az állami erdészet esetében érvényes. A vadászati jog szabadpiaci értékesítéséről pedig - amíg nincs versenyhelyzet - aligha beszélhetünk. Az úzus szerint - tudjuk meg a szakembertől - az erdőtulajdonosoknak fizetett bérleti díj évente néhány ezer lej hektáronként. Pedig ennek akár a százszorosát is be lehetne vételezni, s ha netán a tulajdonosok saját maguk vadgazdálkodnak, akár az ezerszeresét is. Igen, érdemes a számokra is odafigyelni, hiszen már riportunk elején írtuk, hogy a fából származó jövedelem mértékével vetekedhet. Benedek Barna csak példaként említi, hogy az egyik legjobban menő közbirtokosság, az oltszemi Hatod-Somos tavalyi eredménye szerint fában és pénzben mintegy 2,4 millió lejes részesedést adott hektáronként tagjainak. A vadgazdálkodásból akár még egyszer egy ennyit nyerhettek volna. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok erdőbirtokosság a fa után egyetlen lejt sem tud osztani a társtulajdonosoknak.
Esély
Az esélyeket latolgatva aligha kétséges: a tulajdonosok érdekeit érvényesítendő, csakis a radikális váltás hozhat átfogó rendezést. Ahogy a szakember mondja: a paradigmaváltás, ami mind a törvények, mind a gyakorlat, mind a megítélés szintjén a kiindulópont megváltozását jelenti. Mert a vadállomány óriási érték, ami csak akkor hoz közvetlen és közvetett hasznot, ha megfelelő módon, a mindenkori tulajdonosok javára, tervszerûen lehet értékesíteni. Benedek Barna szerint meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy az erdőbirtokosok a vadászati jogot szabadpiaci áron tudják értékesíteni. Alapvetően két gyakorlati utat lát: a társult vadászati jogokat a magánerdészetek révén értékesítik, vagy maguk a tulajdonosok hoznak létre olyan egyesületeket, amelyek ezt megtehetik. A vadgazdálkodás minden ága-bogával, az üzemtervezéstől, a vadeltartó képesség növelésén át, a különböző szolgáltatások (vadásztatás, turizmus stb.) értékesítéséig. S így a vadkárok enyhítése, illetve kárpótlása is ugyanabban a rendszerben történhet meg.
Egy tény: a vidékünkön is jelentős vadállomány - egyes becslések szerint Háromszéken mintegy három-négyszáz medve, kétszer ennyi vaddisznó, többször ennyi szarvas él az erdőkben, nem beszélve az apróvadról vagy a vadászat révén is hasznosítható madárfajokról - ma több kárt, mint hasznot hoz az élettér, vagyis a terület tulajdonosainak. Vajon a törvények és az érdekek szövevényéből kiragadva válhat-e gazdaságossá? Utóvégre: a közösség hasznára lehet-e fordítani ezt a ma még felbecsülhetetlen (vad)gazdagságot?
Ferencz Csaba
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép