Czegő ZoltánKultúra: A kivénhedt Trianon

2005. június 4., szombat, Archívum 2003–2007

Nem lehet könnyû a lépted soha már.

Imádkozni jársz otthonról s idegenből
a csönd oltáraihoz, térden is kúszva,
ingbe göngyölítve a tiszta beszédet.
Föl a Kászonokba, amott is
a Kárpát-tetőre, csak föl, föl Kommandóra,
a Tolvajos-tetőig meg se állván,
onnan is, a magyari Óperencián is túl,
míg el nem jutsz a Nyergestetőig csupán a tetőkön látván a himnuszos, tiszta egeket.

Nem lehet könnyû a lépted soha már, és
szárnyaszegett a libbenő kis kabát a válladon,
amikor szorongva kérnél darab kenyérkét
magyarul Pozsony városában, s odébb, Kolozsváron,
Szabadkán, és halántékodon válik sebes-lilára
az idegen figyelmeztetés:
ott nem olyan kenyeret eszel ám,
amelyhez illene a magyar szó.

Nem lehet könnyû soha a lépted,
míg sónehéz lábakon topogsz idegenségben
a faragott kapu előtt,
hogy pohár vízzel oldanák nyelved alatt a szót:
- Isten megáldja kendteket,
meg ám a patakvízért s a krumplis kenyérért,
s meg azért is, ha a kis padon megnyugodhatna
idegenségben a nemzeti szándék.

Ki medvét látni jő ide fel,
s nem a misés áhítatot a szolgai létben,
az meg nem érintheti soha a fájdalom vulkán-födeleit.
Mert idegenségbe szerte-hanyatt kevert magyart
azt fölvetnek a temetőrengések naponta,
és ha az öregapó fûszállal a hátáról
hat pici lábára segéli a kék hátú bogarat riadalmából,
azt mondja akkor a gyerekemberkének:
- Látod-é? Ez is olyan leve, mint a magyarok országa.

Nyolcvanöt esztendeje állva gyökerezik földbe a népünk.
Nincs idő nyugovásra, hát állva kelletik halni
belé a magyar földbe csöndesen, akár a cövek,
Állva elhalni, akár a kopjafa,
ahogy megroppanva az időtől,
állva hull a sírhantra végül.

Oly távol tőlünk a megbocsátás,
mint az igazság e földi világtól.
Nemzedékek szellemei szállnak a szélben.
Csitíthatatlan haragjuk katarzisában
véres lávaként olvad szóra az idő:
- Jaj annak a népnek, melyet enfia temet.
És jaj a magzatnak,
kit anyja tentéz tétlen nyugovásra.

Nem lehet könnyû a lépted soha már,
Sivatagot virágozzon be a könny mellett a verejték.
Bazaltot gyöngyöz a mellkas,
állhatatos kősziklát az asszonyi test is.
Szív-hideget gyöngyvirágoztat a reménység,
Mert rátalál e nemzet cselekvő kedvére ismét.

Kit anyjától fosztanak meg pokolbéli hatalmak,
ne kívánjon attól vigasztalást, engesztelődést az ördög!

Lám, szárnyas léptünk a jelen.
A múlt igazsága nem lehet más, mint az, hogy élünk,
így, ahogy. De kutyáinkat se bízva többé soha idegenre.
Ercsi, 2005. május 11.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép