Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetének egyik kidolgozója és reklámozója szerint ,,közel kilencven éve adósa a térség majdminden állama a nemzeti kisebbségek léthelyzetét számukra és a többség számára megnyugtatóan rendező jogszabályi keret megalkotásával?.
A sommás állítást megelőzően többen is kifejtettük, és a törvényből vett idézetekkel bizonyítottuk azt, hogy például az anyanyelvhasználat terén, a törvénytár szerint ma is hatályban levő 1945. februári, a kommunista hatalomátvételt megelőző legutolsó román demokrata kormány által szentesített Nemzetiségi Statútum törvény a jelenlegi kisebbségi törvénytervezetnél sokkal kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaz. Röviden ismertetem őket. Az igazságszolgáltatásbeli és közigazgatásbeli anyanyelvhasználatra vonatkozó rendelkezések szerint azok a hatóságok, ,,amelyek körzetében a lakosság 30 százaléka nem román ajkú, hanem egy más közös nyelvet beszél, kötelesek:
a) az illető körzet 30 százalékát kitevő lakosság tagjai által saját anyanyelvükön kiállított és benyújtott bármilyen beadványt elfogadni anélkül, hogy ezekről román nyelvû fordítást követelhetnének
b) a beadványok felett ugyanazon nyelven határozni
c) a felet saját anyanyelvén meghallgatni.?
A harminc százalékban kisebbségi körzetekben tevékenykedő bíráknak és tisztviselőknek ismerniük kell az illető nemzetiségek nyelvét is.
Miután a fentieket közzétettük, az érdekvédelmi szövetség illetékesei ahelyett, hogy e rendelkezéseket beemelték volna az új törvénytervezetbe, azzal érvelvén, hogy 2005-ben, az Európai Unió küszöbén nem szabad visszalépni 1945-höz képest, egy olyan megoldást választottak, amelyet Gheorghiu-Dej és Nicolae Ceau?escu kommunista és Ion Iliescu posztkommunista rezsimje sem mert megtenni. Vagyis kiegészítették az eredeti törvénytervezetet egy újabb szakasszal (78), miszerint minden azzal ellentétes rendelkezés hatályát veszti.
A 2005. évi törvénytervezet az anyanyelvi jogok terén nem csak 1945-höz, hanem 1868-hoz képest is visszalépést jelent! A magyar országgyûlés mindkét háza által elfogadott 1868:XLIV. Törvénycikk a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában a 2. §-ban kimondja azt, hogy a törvényhatóságok jegyzőkönyvei ,,vitethetnek mindazon nyelven is, amelyet a törvényhatóságot képviselő-testület vagy bizottmány tagjainak legalább egyötöde jegyzőkönyvi nyelven óhajt?, a 6. § szerint ,,a törvényhatósági tisztviselők saját törvényhatóságaik területén a községekkel, gyülekezetekkel, egyesületekkel való hivatalos érintkezéseikben a lehetőségig ezek nyelvét használják?, a 7. § szerint: ,,az ország minden lakosa azon esetekben, amelyekben ügyvéd közbejötte nélkül kér felperesi, akár alperesi, akár folyamodó minőségben, személyesen vagy megbízott által veszi és veheti igénybe a törvény oltalmát és a bíró segélyét:
a) saját községi bírósága előtt anyanyelvét
b) más községi bíróság előtt az illető község ügykezelési vagy jegyzőkönyvi nyelvét
c) saját járási bírósága előtt saját községének ügykezelési vagy jegyzőkönyvi nyelvét
d) más bíróságok előtt (?) azon törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvét használhatja, amelyhez az illető bíróság tartozik. A bíró a 7. § eseteiben a panaszt vagy kérelmet a panasz vagy kérelem nyelvén intézi el.?
Összehasonlításként: az RMDSZ-tervezet 34. szakasza szerint a bíróságok előtti anyanyelvhasználatot ,,a törvény által szabályozott módon? biztosítják. Vagyis a büntetőeljárásban az állam költségén, a polgári eljárásban pedig a felek (!) költségén lehet a kisebbségi nyelvet - tolmács segítségével - használni. A román bírói jogállásról szóló törvény külön előírja a román nyelv kötelező ismeretét, pedig a jogászképzés kizárólag románul folyik; a kisebbségi nyelvek ismerete pedig, mint követelmény, nem szerepel a törvényben. A törvénytervezet kimunkálóit az identitás megőrzésében oly fontos anyanyelvhasználat terén nemcsak 1945, hanem 1868 sem inspirálta a jobbításra.
A tervezet második szakasza román államalkotó tényezőként határozza meg a kisebbségeket. Sokak szerint ez a kétségtelenül pozitív, deklaratív rendelkezés ütközik az alkotmány Romániát egységes nemzetállamként meghatározó első szakaszának rendelkezéseivel. Az egységes nemzetállami meghatározást kellett volna töröltetni az alkotmány módosításkor, s akkor bizonyosan az ilyen aggályok nem merülnének fel.
A 14. szakasz (2) bekezdése megfogalmazza az etnikai összetétel megváltoztatásának tilalmát, de az nincs meghatározva, milyen közigazgatási vagy jogszabályok számítanak etnikai összetételt módosítónak, vagy hogy mit lehet tenni a katonaság, az ortodox egyház és intézményei stb. terjeszkedése ellen.
A 16. szakasz (6) bekezdése egy fontos új lehetőséget kodifikál: a román nyelvnek a kisebbségek sajátosságainak figyelembevételével való tanítását. Meg kellene viszont határozni, ki az illetékes a kisebbségi sajátosságok elbírálásának a kérdésében.
A kisebbségi szervezetekre vonatkozó harmadik fejezet súlyosan diszkriminál nem csak a többségi román néppel szemben (20 millió román 25 000 aláírással alapíthat választási részvételre jogosító pártot, ugyanezért a másfél millió magyarnak szintén 25 000 aláírást kell összegyûjtenie), hanem a nemzeti kisebbségek között is. Egyetlen választási törvényes küszöb a 25 000 fő. Ezzel szemben az autonómiatanács taglétszámát a kisebbségek népszámlálási adataitól függően 7 (hét!) törvényes létszámküszöb rendezi - az egy törvényen belüli kétféle szabályozás kizárólag az RMDSZ politikai túlsúlyát hivatott védelmezni. A fajvédő törvényekből ismert numerus clausust is előírnak: a tagok legtöbb 25 százaléka lehet egy másik etnikum tagja (a magyar cigányokat, zsidókat hova sorolják?). Ki fogja eldönteni és milyen kritériumok alapján, hogy ki tartozik egy nemzeti kisebbséghez?
Az egész kisebbségi törvény kulcsa a 40. paragrafus, amelyik a helyhatósági és parlamenti választási részvételt oly módon fogalmazza meg, hogy a magyarság ügyét gyakorlatilag csak egyetlenegy szervezet intézheti. Ez jelen esetben az RMDSZ, amelyik ilyen rendelkezések mellett kicserélhetetlen, megváltoztathatatlan. A tavaly a velencei bizottság által kifogásolthoz hasonló választásirészvétel-szabályozás a romániai magyarságon és a többi kisebbségen belül meglévő demokráciadeficitet tovább konzerválja. Ráadásul a választási részvételi jogosultságot az eddigiektől eltérően nem a Bukaresti Törvényszéknek, hanem az RMDSZ által létrehozott Interetnikus Kapcsolatok Hatóságának kell elbírálnia (49. szak., 2. bek.). Ennél etikátlanabb, jogellenesebb és cinikusabb szabályozást nemigen olvastam! A bíró és a játékos ugyanaz a személy. (Megjegyzem, a velencei bizottságnak véleményezésre kiküldött változat szerint a választási részvételt a Bukaresti Törvényszéknek és nem az Interetnikus Kapcsolatok Hatóságának kell elbírálnia.) Jogtechnikai szempontból a választási részvételt nem a kisebbségi kerettörvény, hanem a választójogi törvény kell hogy szabályozza.
A legtöbb fejtörést az ötödik fejezet, a kulturális autonómia okozhatja.
Az 57. szakasz 1. bekezdése elég jól határozza meg a kulturális autonómia fogalmát. A hatáskört és illetékességet szabályozó paragrafusokból azonban kiderül, hogy e törvénytervezet alapján a valódi kulturális autonómia létrehozása lehetetlen, hiányzik belőle a tartalom!
Olyan üres frázisokat olvashatunk, hogy a kulturális autonómia az anyanyelvi oktatás stratégiájának és prioritásainak a kidolgozását jelenti. A Nemzeti Kulturális Autonómiatanács (Consiliul Na?ional al Autonomiei Culturale) pompázatos elnevezés, ennél jóval szegényesebb viszont a hatásköre. A gyakorlati teendőket továbbra is a román állam látja el!
Ne feledjük, a kulturális autonómia elengedhetetlen feltétele lenne az, hogy a kormány bocsássa a nemzeti kisebbség tagjai által demokratikusan jelölt (pl. kopogtatócédulákkal) és megválasztott autonómiatanács rendelkezésére a költségvetésből kulturális és oktatási célokra elkülönített összeg arányos részét, és hagyja, hogy az autonómiatanács tetszése, illetve szükséglet szerint - természetesen, tiszteletben tartva a vonatkozó törvényeket - rendelkezzék ezzel az összeggel. Pl. a szórványvidékre több pénzt fordítson, mert lehet, hogy mondjuk Hunyad megyében iskolabuszt is kell venni, hogy több faluból szállítsa egy közös iskolába a tanulókat. Ez a magyarlakta városokban nem szükséges.
Az RMDSZ politikai egyeduralmát akarja megerősíteni a 71. szakasz (1) bekezdése is, amely szerint a parlament, a kormány, a helyi hatóságok egyes jogosítványokat úri tetszésük szerint átruházhatnak az autonómiatanácsokra vagy azok bizottságaira. Ezt nyilván azért fogalmazták be, hogy a kis lépések stratégiáját támasszák alá. Az RMDSZ az autonómiatanács égisze alatt újabb paktumokat köthet, anélkül hogy valódi eredményeket, igazi autonómiát csikarna ki a román hatalomtól.
Következtetés:
A törvénytervezet szövege bonyolult, nehezen áttekinthető, mintegy azt a cinikus meghatározást példázva, hogy a beszéd arra való, hogy elrejtsük vele gondolatainkat. A kulturális autonómiatanácsoknak csak a magyar magánjogi státusú oktatási és kulturális intézmények kordában tartásában biztosít valódi hatalmat. Oda jutunk, hogy a magyar magánintézmények sokkal kevesebb önállósággal fognak rendelkezni, mint a hasonló román intézmények, s visszatérnek azok az idők, amikor a szakmai karrier feltétele ismét a párt- (akarom mondani, az RMDSZ-) tagság lesz.
A kisebbségi törvénytervezet másik negatív következménye az, hogy autonómiatörekvéseinket (,,együtt az autonómiáért??) kizárólag az ún. kulturális autonómiában rögzíti, de oly módon, hogy a mindenkori román hatalomnak más autonómiaformák elutasításához hivatkozási alapot biztosít. Félő, hogy a kulturális autonómia törvénybe iktatásával a romániai magyar érdekképviselet fogja megakadályozni a területi önkormányzatiság (autonómia) megvalósítását.
Ezt a nemkívánatos következményt csak egy módon lehet elkerülni: a törvényben utalni kell az időközben meghozott európai parlamenti külügyi bizottsági ajánlásra, amelyet Pierre Moscovici romániai raportőr javaslatára fogadtak el. Ismételten idézem a határozat lényegét: ,,a magyar kisebbség védelmének biztosítása érdekében kiegészítő intézkedésekre van szükség, a szubszidiaritás és az önkormányzás elveinek tiszteletben tartásával?. Felettébb sajnálatos, hogy a nagy fontosságú ajánlásról a törvénytervezet kidolgozói egyszerûen tudomást sem vesznek.
Álláspontomat, miszerint a papíron hatályos 1945. évi Nemzetiségi Statútum törvény sokkal kedvezőbb, mint a mostani, az eredetileg közzétetthez képest kétségtelenül módosított, bővített törvénytervezet sem változtatta meg. Az előzmények nélkülinek nem nevezhető törvénytervezet jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy a romániai magyarság sorsát érdemben javítsa.
Kincses Előd
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.