Tavaly június közepétől egyre-másra jelentek meg a hazai magyar sajtóban a beszámolók arról, hogy a VIII. osztályt végzett magyar gyerekek közül feltûnően sokan buktak meg a képességvizsgán, éspedig nagy részük a román nyelv és irodalom miatt, főleg az olyan megyékben, ahol a magyarok túlnyomó magyar többségû településeken élnek. Ezek a vizsgaeredmények egy kicsit nagyobb port kavartak, mint máskor, pedig a helyzet azelőtt sem volt ennél lényegesen jobb. A tavalyi év inkább abban különbözött az előzőektől, hogy ezúttal a következmények durvábban jelentkeztek, mivel a 2003 szeptemberében kiadott 4787-es számú oktatási minisztériumi rendelet azt írta elő, hogy: ,,Az országos teszteket évente tartják, egyetlen vizsgaidőszakban.? Pótvizsga tehát nem volt, akinek pedig első nekifutásra nem sikerült ez a vizsgája, az előtt egyszer s mindenkorra bezárultak a továbbtanulás bizonyos útjai, vagyis soha nem érettségizhet, mert képességvizsga nélkül legfeljebb csak a kétéves szakiskolát végezheti el, azt meg nem folytathatja úgy, hogy a tanulmányok érettségivel záruljanak.
A ,,radikális? kezdeményezés
Talán ennek is tulajdonítható az a meglepő fejlemény, hogy tavaly végre politikai körökben is komolyabban érdeklődni kezdtek az iskolai romántanítás kérdése iránt, és megpróbáltak tenni valamit, ha nem is éppen azt, amit kellett volna. Az előző mondat pedig azért kezdődik olyan bizonytalankodva, mert volt ott még valami, ami egymagában is érthetővé tenné a politikusok hirtelen támadt érdeklődését: az, hogy a kezdeményezés ezúttal a Magyar Polgári Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete részéről jött, és egyértelmûen az MPSZ RMDSZ elleni kampányába illeszkedett. ,,Valójában rákényszerültek az ügy felvállalására [...], mert az RMDSZ (személy szerint Márton Árpád képviselő) visszautasította a hozzá forduló szülőket? - nyilatkozta Tulit Attila, a szervezet elnöke (Háromszék, 2004. július 15.). Vagyis az ,,ügy? felvállalásával meg lehetett mutatni, ki az, aki törődik ám az emberek sorsával, nem úgy, mint az RMDSZ. Persze lehet, hogy tévedek, de ha nem így lett volna, akkor meg hogy lehet az, hogy az előző években, mikor pedig ugyanúgy megbuktak a gyerekek, a politikusok mintha nem is hallottak volna róla?
Erre azt is lehetne mondani: végül is nem mindegy, milyen indíték volt mögötte? Fő az, hogy végre valaki foglalkozni kezdett az ,,üggyel?. Igen ám, de melyikkel? Mit láttak ezek az emberek egyáltalán ,,ügynek?? Mi volt szerintük a probléma? Ezt leginkább abból lehet látni, hogy mit is szerettek volna elérni, illetve milyen megoldást javasoltak. A Háromszék fentebb idézett cikkéből ezt is megtudjuk: ,,Egy hét alatt 220 aláírást gyûjtött a Magyar Polgári Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete az érintett családoktól annak érdekében, hogy a tanügyminisztérium pótképességvizsgát írjon ki az elsősorban román nyelv és irodalomból megbukott gyermekek számára. Az akciót az MPSZ kezdeményezte és bonyolította le, járt el hivatalosan a magyar gyermekek érdekében?, majd alább: ,,A megyei tanfelügyelőségnek és a tanügyminisztériumnak tegnap iktatott, illetve Bukarestbe továbbított beadványában a 220 szülő a pótképességvizsga kiírását kéri abban a reményben, hogy az átmenő jegyet szerzett diákoknak is lehetőségük lesz beiratkozni a líceumba.? (A kiemelések tőlem származnak - Sz. N. S.) Vagyis: a probléma nem az, hogy a magyar gyereknek mennyire van vagy nincs biztosítva az a lehetőség, hogy egyáltalán meg tudhasson tanulni románul az iskolában (erre is történik ugyan utalás Tulit Attila idézett nyilatkozatában, de inkább csak a pótvizsga szükségességének indoklásaként), hanem az, hogy megbukik a vizsgán, és ezt kell orvosolni valahogy.
Problémalátás tekintetében egyébként sajnos egyházfőink sem teljesítettek ennél jobban. A Háromszéknek ugyanabban a számában ezt is olvassuk: ,,Tőkés László ismertette a történelmi magyar egyházak püspökeinek közös nyilatkozatát, amelyben az egyházfők azért tiltakoznak, mert a magyar gyerekek tömegesen buknak meg a román nyelv és irodalom képességvizsgákon, mert a magyaroknak a román diákokkal azonos szinten kell teljesíteniük. A püspökök a pótvizsgák megszervezését és a kárvallott magyar tanulók újravizsgáztatását követelik? (az én kiemeléseim - Sz. N. S.).
Miért tanul a magyar gyerek románt is?
Ebben a két állásfoglalásban az a közös, hogy szánalmasan kisszerû célokat tûznek ki maguk elé. Legnagyobb hibájuk az, hogy teljességgel hiányzik belőlük a radikalizmus: nem az igazi bajt, az alapproblémát akarják megoldani, hanem a felszíni tüneteket, a következményeket próbálják enyhíteni. Ez pedig egyenesen következik abból a szemléletből, amelynek jegyében ezek megfogalmazódnak. Abban ugyanis teljesen elsikkad - éspedig következetesen (hogy ne mondjam: programszerûen) - a jövőtervezésnek egy olyan elve, amely pedig alapvető fontosságú kellene legyen akkor, ha a mi célunk csakugyan az lenne, hogy fiataljaink itthon maradjanak, és itthon lehessenek minél sikeresebbek, de amelyről én az elmúlt tizenöt esztendőben még érdemben beszélni sem hallottam (nem számítva néhány inkább illendőségből, semmint meggyőződésből tett kijelentést). Ez pedig a romániai magyarok integrációja a román - vagyis az itthoni! - társadalomba.
Márpedig ha ez elsikkad, sőt olykor egyenesen megbotránkozást kelt még a gondolata is, akkor a román nyelv megtanulásának szükségességéről és annak miértjéről is helytelen képet alakítunk ki, amint azt a fentiek is mutatják. A román nyelv megfelelő szintû tudása nem úgy fog megjelenni, ahogy kellene, vagyis mint amire nekünk, magyaroknak van és lesz elengedhetetlenül szükségünk, ha ebben a társadalomban sikeresek akarunk lenni, hanem úgy, mint amit nekünk csak a románok kedvéért kell elsajátítanunk, az ő érdekükben, hogy velünk is tudhassanak értekezni: a mi gyerekeinknek tehát azért muszáj románul tanulniuk, mert ezt a románok a maguk érdekeit szem előtt tartva kötelezően előírták számukra, és még azt is ettől tették függővé, hogy nyolcadik végén kaphat-e a magyar gyerek átmenő jegyet a vizsgán, vagy nem. A jövőbeli boldogulás esélyeit e szerint a szemlélet szerint csakis a vizsgai siker vagy sikertelenség érinti, az pedig, hogy a gyerek ténylegesen tud-e hát románul, nem.
Az integrációt nélkülöző (netán ellenző) szemléletben tehát az, hogy ,,Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek? (Mt. 22:21), így fordítódik le erre a helyzetre: ,,Adjátok meg azért ami a románoké, a románoknak (vagyis tanuljanak hát a gyerekeink románul is az ő kedvükért), és ami a magyaroké, a magyaroknak (vagyis legyen számukra biztosítva az anyanyelvû oktatás és a továbbtanulás lehetősége).? (Ez is elég egyértelmûen benne van Tőkés László egyik tavalyi nyilatkozatában: ,,Meg kell tanulni románul, viszont minden javítani szándékozónak adni kell még egy esélyt, pláne egy tizenéves gyermeknek? - Romániai Magyar Szó, 2004. július 5.)
Szilágyi N. Sándor
(folytatjuk)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.