„Ünneprontással" kezdődött a második forduló: Réty—Kovászna 0—3 (gólszerzők: Molnár, Clim, Butyka J.). Na persze, ezért a rétyiek sem neheztelnek, ellenkezőleg, sportszerűen köszönik a kovásznaiak részvételét a Rétyi Napokkal egybekötött pályaavatón.
Így korrekt, így sportszerű. Aztán következett a második idegenbeni győzelem — idegenbeni, de csak papír szerint, hiszen mint azt már lapunkban is közöltük, a kőröspatakiak minden hazai mérkőzésüket Sepsiszentgyörgyön az Electro-stadionban játsszák —: Kőröspatak—Kökös 1—2 (Ráduly, illetve Sáfrány, Mocanu). Maksa—Torja 2—1 (Miksán I., Kanyó, illetve Duduly), Kézdiszentkereszti Nemere—Csernáton 5—1 (Papp I. 2, Boga, Tuzson, Papp Z., illetve Handra), Kilyén—Árkos 1—0 (Vaszi), Nagybacon—Bodzaforduló 3—0 (Veres T. 2, Molnár O.), Uzon—Szotyor 6—2 (Gál 2, Zoltáni, Incze 3, illetve Kedves, Tompos). És végül pont került az első forduló megóvott mérkőzésére: Kökös—Uzon 3—1. Tehát maradt a pályán elért eredmény.
1. Kovászna 2 0 0 6—0 6
2. Kökös 2 0 0 5—2 6
3. Maksa 2 0 0 4—2 6
4. Nemere 1 0 1 5—2 3
5. Uzon 1 0 1 7—5 3
6. Nagybacon 1 0 1 3—3 3
7. Kilyén 1 0 1 2—2 3
8. Árkos 1 0 1 1—1 3
9. Szotyor 1 0 1 4—6 3
10. Bodzaf. 1 0 1 2—4 3
11. Torja 0 1 1 2—3 1
Kőröspatak 0 1 1 2—3 1
13. Csernáton 0 0 2 2—7 0
14. Réty 0 0 2 0—5 0
A következő forduló: Bodzaforduló—Kovászna, Torja—Nagybacon, Árkos—Uzon, Szotyor—Nemere, Csernáton—Kőröspatak, Maksa—Kilyén, Kökös—Réty.
A legeredményesebb játékosok: Incze (Uzon) 3 gól, Gál (Uzon), Kedves (Szotyor), Veres T. (Nagybacon), Miksán I. (Maksa), Molnár (Kovászna), Papp I. (Nemere), Tomulescu (Kökös) 2—2 gól.
Ifjúságiak
V. liga: Maksa—Torja 1—3, Nemere—Csernáton 5—2, Kőröspatak—Kökös 2—2, Réty—Kovászna 1—0, Kilyén—Árkos 4—1, Nagybacon—Bodzaforduló 1—1, Uzon—Szotyor 2—1.
1. Nemere 2 0 0 10—3 6
2. Réty 2 0 0 7—1 6
3. Torja 2 0 0 6—2 6
4. Kökös 1 1 0 7—3 4
5. Bodzaforduló 1 1 0 5—2 4
6. Kovászna 1 0 1 3—1 3
7. Kilyén 1 0 1 5—5 3
8. Csernáton 1 0 1 4—5 3
9. Uzon 1 0 1 3—6 3
10. Kőröspatak 0 1 1 3—5 1
11. Nagybacon 0 1 1 1—4 1
12. Maksa 0 0 2 1—5 0
13. Szotyor 0 0 2 2—8 0
14. Árkos 0 0 2 2—9 0
IV. LIGA: KSE—Ozsdola 1—0, Bereck—Bardoc 2—4, Hidvég—Bölön 13—1, Jövő—Perkő 1—1, Gelence—Zágon 4—1, Barót—Bodok 5—1, Papolc—Szitabodza 1—0, Illyefalva—Dálnok 22—0.
1. Papolc 3 0 0 22—1 9
2. Bardoc 3 0 0 11—2 9
3. Ozsdola 2 0 1 10—3 6
4. Szitabodza 2 0 1 8—2 6
5. Barót 2 0 1 9—5 6
6. Hidvég 2 0 1 20—21 6
7. Perkő 1 1 0 4—3 4
8. Jövő 1 1 1 8—8 4
9. Illyefalva 1 0 2 26—10 3
10. Bereck 1 0 2 10—6 3
11. Bodok 1 0 2 7—10 3
12. Gelence 1 0 2 5—10 3
13. Bölön 1 0 1 4—11 3
14. KSE 1 0 2 2—12 3
15. Zágon 0 0 3 7—12 0
16. Dálnok 0 0 3 1—35 0
Az Illyefalva—Dálnok mérkőzés óvás utáni eredménye (a pályán 1—1 volt) 3—0.
Ezek után így módosul a rangsor:
4. Illyefalva 2 1 0 10—4 7
15. Dálnok 0 1 2 3—13 1
A liga legeredményesebb játékosai: Kiss C. (Papolci FC) 8 gól, Debreczi (Zágoni FC) 6 gól, Străchinaru M. (Bereck) és Pickler (Papolci FC) 4—4 gól, Tókos Z. (Bardoc) és Dobra Alpár (Berecki FC), Dobra Sz. (Berecki FC), Rusandu (Zágoni FC) 3—3 gól.
A negyedik forduló: Dálnok—Hidvég, Szitabodza—Illyefalva, Bardoc—Papolc, Ozsdola—Bereck, Zágon—KSE, Bodok—Gelence, Perkő—Barót, Bölön—Jövő. (áros)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.