Közélet: A kenyér

2005. június 23., csütörtök, Archívum 2003–2007

A kertvárosi utcán lefelé haladva egy ismerős nyugdíjaskorú házaspár jött szembe szinte ünnepélyesen, karon fogva. Arra kértek, hogy eladó házukat hirdessem meg az interneten, úgy hátha hamarább jönne a vevő. Abban maradtunk, hogy majd, amikor hazafelé jövet benézek, elmondják, miként és hogyan költöznek ki Magyarországra.
Nem először láttam az udvart és a virágoskert fölött, az ablakban nyíló gyönyörû virágokat, de bentről nézve, ,,az otthon zöld füvén? nyugvó kerti asztal, a ház eleje udvarostól és virágoskertestől nekem arról mesélt, itt sok-sok dolgos éven át két ember egyetértésben arra törekedett, hogy majd gyermekeivel és unokáival körülvéve boldog nyugdíjaséveket éljen. Jellegzetes, székelyföldi kisebbségi állapot, amikor a házam egyúttal egy kicsit a hazám is, mert nekünk egyelőre saját erőnkből, hátszél nélkül többre nem futja. Az építkezésben jártas gazda szerint a ház azé lesz, aki többet és készpénzzel fizet. Nem így történt. Volt ugyan egy készpénzzel fizetni vágyó érdeklődő, aki messzi földről, délről vagy keletről, de mindenképpen a Szent István-i Magyarország határán túlról érkezett, és akiből azért nem lett vevő, mert a párja arra a gondolatra, hogy ő ül bele a házába, zokogni kezdett?
Az elmúlt években aki arra sétált, gyakorta megcsodálhatta, amint a ház előtt egy kártyaparti közben az itthon maradt szülők kávézgattak. Az idill egy ideje kimaradt, mert a ház ura (és építője) éppen az esztendő szebbik felében Magyarországon épít és készít el házakat. Már az is elárulja, hogy ők egyre több időt töltenek Budapesten az Eötvös utcában, ahogyan a kávé az asztalra kerül. Hajdanán, amikor a határok még átjárhatatlanabbak voltak, nem volt ritka látvány, főleg faluhelyt, hogy a házigazda a kávéval kenyeret evett. Most már M. néni tejet hoz a kávé mellé, mint Pesten. Aztán azzal szövik tovább a beszélgetés fonalát, hogy ott minden mennyire más, és hogy ez a ,,más? nekik tetszik. Egyáltalán nem lepett meg, hogy egy édesanyának ott szép és ott jó, ahol gyermekei élnek. Ott fennt, Észak-Magyarországon, a hirtelen Duna-kanyarnál akarnak gyermekeikkel közös családi házat vásárolni. Valaki azt mesélte, Trianon után, amikor a vén Duna meglátta, milyen kicsike lett a maradék ország, egy nagy sóhajtással kanyargásokba és szétágazásokba kezdett, hogy szigeteivel és kanyarjaival kárpótolja és vigasztalja a megcsonkítottan is gyönyörû kis Magyarországot.
A hegyes-erdős vidék nekik azért is fontos, mert a háromszéki ember könnyebben szóba elegyedik és barátkozik olyannal, ki ő maga is az erdők sûrû lombjaihoz és a hegygerincek panorámáihoz szokott. Ha már a lakhelyük nem lehet Háromszék, akkor legalább hasonlítson hozzá. Legyen benne fenyőaljai víz, láthatárt szegélyező, csipkézett hegygerinc, sudár fák közül rájuk mosolygó felkelő nap. Téved, ki azt hiszi, hogy Magyarországon nem maradtak hegyek, legalább egy védett nemzeti park erejéig, amit mi úgy látunk, hogy csak része az egésznek, és ezért szívünkből szólal meg Wass Albert: adjátok vissza a hegyeimet!
Ott mi együtt beláttuk, hogy nem feltétlen a sátánnal cimborál a székely, ha Magyarországra költözik. Talán ez a legfájdalmasabb mozdulat, amivel a trianoni falból egy téglát kiveszünk. Arra nem dobnak követ, aki például Kolozsvárra költözik, pedig ott a gyermekei magyarajkúsága veszélybe kerülhet. Egyazon nemzet, nyelv, kultúra, civilizáció és esetleg ország területén nem bûn a szabad mozgás. Hogyha már megszállva, természetes egyéni és közösségi jogainkat elveszítettük, jogfosztottságainkat miért tetőznénk mi magunk a szabad lakhelyválasztáshoz való jogunk megvonásával? Aki először látogat magyarhonba, kellemesen lepődik meg, amikor észreveszi, hogy a (közszolgálati) rádió ott is éppen úgy jelez, mint itthon: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.
M. néni a faliórára néz, hirtelen felugrik a székről, és gyors csomagolásba kezd. A gazda a délutáni busszal indul - talán vissza, talán haza, talán el. A két, ropogósra sült, levert héjú, piros házikenyeret gondosan összeborítja, és abroszba csomagolva teszi a táskába.
Istenem, mi lesz, ha egyszer elfogy?!
Zonda Attila
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép