
Magyarországon az európai uniós csatlakozás legnagyobb vesztese az agrárágazat volt, Románia, a Székelyföld még tehet azért, hogy ne ismétlődjék itt is meg az, ami a szomszédban megtörtént. Zala megyei önkormányzati vezetők, szakemberek, gazdálkodók, vállalkozók érkeztek arra a kétnapos konferenciára, melynek legfontosabb célja volt felhívni a figyelmet a csapdahelyzetekre, tapasztalatokat megosztani, ötletekkel szolgálni, mily módon kerülhető el, hogy a régió az integráció vesztesévé váljék. Az előadás-sorozat közvetlensége okán is különbözött a megszokott konferenciáktól, a vendégek mindenki számára érthetően, ágazatokra lebontva ismertették saját, illetve kormányzatuk hibáit, mutattak rá a helyi esélyekre.
Háromszéken a lakosság 32 százaléka mezőgazdaságból teremti elő megélhetését, a megye területének több mint fele mezőgazdasági földalap, ebből 53 százalék legelő, 46 százalék szántó és alig 0,7 százalék gyümölcsös. A terület másik felének 90 százaléka erdő. A mezőgazdasággal foglalkozók túlnyomó többsége falusi termelő, néhányan egyéni engedéllyel vagy családi vállalkozásként mûködnek, alig 40-50-re tehető a mezőgazdasággal foglalkozó cégek száma. Mivel nem árutermelő, hanem önfenntartó mezőgazdaságra berendezkedett régió, a falusi gazdaság versenyképességét és teljesítményét nagyon nehéz felmérni - összegezte a jelenlegi helyzetet György Ervin prefektus.
Kiss Bódog Zoltán, a Zala megyei közgyûlés elnöke riasztó magyarországi adatok egész sorát ismertette. Veszettül agyonkomplikált az uniós rendszer, a támogatások megszerzése a felkészültségen múlik - mondotta. Nagyon jól meg kell ismerni az EU támogatási rendszerét, hogy kapcsolódni tudjunk, egyéni kezdeményezésre, önszerveződésre van szükség. Magyarországon nagy nyugati cégek, a multik kezébe került a nagykereskedelmi hálózat, az élelmiszeripar, és jelen pillanatban az élelmiszer 49 százalékát külföldről hozzák be, pedig tíz évvel ezelőtt az ország még két és félszeresét termelte meg saját szükségletének. Most a kisebb termelőknek nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen bekerülniük a nagykereskedelmi forgalomba. Magyarországon ma a foglalkoztatottak alig 6,2 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban, ez az arány 14 százalékról csökkent ennyire, és tovább apadhat.
Az unió támogatásai folyamatosan csökkennek. A tavaly csatlakozott tíz ország lakosonként 117 euró támogatást kap, a másik tizenöt tagország fejenként 240 eurót kapott, Románia és Bulgária még a 117 eurót sem kapja meg, a versenyhelyzet nem kiegyenlített, és még súlyosabb, hogy a rendelkezésre álló összegeket sem tudjuk kihasználni. Magyarországon igen magas a sikeresen megpályázott, lekötött összeg, de majdnem nullával egyenlő a kifizetés. Romániában az előcsatlakozási alapok alig 30 százalékára nyújtottak be eddig eredményes pályázatot. A versenyképesség igen fontos, ám a verseny nem kiegyenlített, egyre nyilvánvalóbbá válik, az unió nem termelő országokat fogad be, hanem piacot vásárol, többek szerint egy új gyarmatosítás tanúi lehetünk.
- Nem arról kívántam meggyőzni a hallgatóságot, hogy az unió vakvágány, ezt a lehetőséget ez a térség sem hagyhatja ki, a rendelkezésre bocsátott forrásokat fel kell használni, mert más lehetőség nem adott - részletezte álláspontját a Zala megyei önkormányzat vezetője. - Nem kiábrándultságot óhajtok előidézni, de fel kell hívni a figyelmet, hogy az évszázadok során megőrzött tradícióban van érték is, nem csak negatívum. Ha valamilyen ügyes programmal sikerül kihasználni az állathoz, földhöz való ragaszkodást, ha olyan turisztikai és egyéb fejlesztéseket kezdeményeznek, amelyek mindezt integrálni képesek, ha azokat az ágazatokat fejlesztik, amelyekben sok munkaerő kell, van esély arra, hogy a csatalkozás nyerteseivé váljanak. Nem szabad Magyarország példáját követni, ahol nagyipari gabona- és egyéb termesztés zajlik, ez Amerikának vagy Argentínának, a nagyon nagy területekkel rendelkező államoknak lehet igazán előnyös, nem a hozzánk hasonló vidékeknek. Magyarországon a vidék, az agrármenedzsment nagy része az ipari-termelői bûvöletben élt, az amerikanizált az iparszerû termelésben látta a jövőt, és nem vette tudomásul, hogy az unió ma már nem erről szól. Az unió a fenntartható termelésről szól, az önmagát megújítani képes gazdaságról, nem a nagytáblás ipari tömeg kibocsátásáról. Szerencsére itt még nincs elrontva semmi, az embereknek megvan a föld-, az állatszeretete, a ragaszkodása a hagyományokhoz. Ezt kell ügyes megoldásokkal kihasználni.
A kis területtel rendelkező, egy-két állatos gazdák önfenntartásra fognak berendezkedni. Ha kihasználják a mikrorégiós programokat, igazodni tudnak a kereslet irányában, előnnyé válhatnak a helyi specialitások, biotermékeket állíthatnak elő, minderre rá tud épülni az idegenforgalom, és kialakítható egy Ausztria-szerû modell, amely példa előttünk, hisz hasonló természeti adottságokból jött létre. Nem szabad az elkeseredésnek munkálnia, de tudomásul kell venni, az unió semmit nem old meg. Lehetőségként kell rá tekinteni: ha megtaláltam az elképzelésemet, ahhoz partnerként bevonhatom az uniót.
A vállalkozó
A jelen levő sikeres vagy éppen csak mûködőképes vállalkozók, gazdálkodók saját példájukkal igyekeztek igen gyakorlatias tanácsokat adni. Horváth Tihamér jelentős eredményt ért el, mint kiderült, példája követhető és kitûnően modellezhető, térségünk adottságai is megfelelőek erre. 1980-ig egy szakmunkásképzőben tanárkodott, ekkor döntött úgy, hogy saját vállalkozást indít. Egy csőszerelő céget hozott létre, amely ?89-90-re jelentős mélyépítész-vállalkozássá fejlődött, 2000-ben döntenie kellett, azt fejleszti vagy más irányban próbál sikereket elérni. A Balaton partján egyértelmûen adódott a turizmusfejlesztés lehetősége, úgy gondolkodott, a fürdő- és turizmusfejlesztés munkát biztosít építkezési cégének is, társaságának pedig rendkívüli fejlődési lehetőséget teremt. 2000 decemberében tették le a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő alapjait, az 1100 lakosú Kehidakustányon ma nincs munkanélküli, a fürdő 180 személyt foglalkoztat nyáron és 150-et télen. A 2,5 milliárd forintos befektetés (ennek 30 százaléka támogatás, 25 százaléka hitel, 45 százaléka pedig önerő) eredményeként 2003-ban avatták fel a fürdőt, amely sikertörténetté vált. A fedett és szabadtéri gyógy-, illetve élményfürdők, orvosi rendelők mellett éttermek, szálloda, üzletek, konferenciatermek kaptak helyet a létesítményben. 2004-ben már több mint 400 000 turista látogatott ide, és abban az évben már 120 millió forint adót fizettek az államkasszába. Megtapasztaltuk az integráció hatását, nem vagyunk boldogok tőle, de van esély a boldogulásra. Ne várják az EU-t sült galambként, és ne várják a külföldi befektetőket, tartsák meg saját kezükben értékeiket, és hasznosítsák - hangzott Horváth Tivadar üzenete, aki sikeres vállalkozóként saját tapasztalatainak megosztását ajánlotta segítségül.
A sertéstenyésztő
Doszpoth Sándor, a Göcsei Pig sertéstenyészet vezetője saját bevallása szerint nem sikertelen vállalkozó, de eredményei a vártnál kisebbek. A 900 kocás állományból évente 18 000 disznót juttatnak piacra. Ötven főt foglalkoztatnak. Legnagyobb gondnak azt nevezte, hogy elszakadt egymástól az állattenyésztés és a növénytermesztés. Ekkora állatállományhoz legalább 150-200 hektár szántó kellene, hogy el tudja látni takarmánnyal az állatokat. Magyarország sertésállománya a ?90-es évek eleji 10 millióról 3,5-4 millióra csökkent, és a folyamat még nem ért véget. Nehézkes az értékesítés, sok sertéshúst visznek be külföldről, és az árak kiszámíthatatlanok, nem lehet előre tervezni. Csak technológiafejlesztéssel érhetik el a holland, dán, francia gazdaságok eredményeit, a nagyobb befektetések megtérülnek, mert jelentős költségcsökkentéshez vezetnek, és a helyi termelők versenyezni tudnak az alacsony nyugati árakkal. Emellett igen fontos a szövetkezés, kedvezőbb feltételeket lehet kialkudni, ha sok termelő nevében egy-egy ember tárgyal a vágóhidakkal - véli. A Göcsei Pig heti 300-400 hízót értékesít, Magyarország évente 20 000-30 000 disznót importál. Doszpoth Sándor szerint felvevőpiacnak kellettek az uniónak, a saját termékek háttérbe szorultak a minőség ellenére is.
A növénytermesztő
Nem sokkal jobb a növénytermesztők helyzete sem. Amit száz évig sikerült megőriznünk, azt tizennégy év alatt kiárusították, a magyar gazdálkodók cselédekké váltak saját földjükön - fogalmazott Kemény Ede családi vállalkozó, aki szerint a legfontosabb: megőrizni a földeket! A 300 hektáron gazdálkodó Kemény hamar megtapasztalta, hiába termel gabonát, nem tudja értékesíteni. Ezért átállt a fûmagtermesztésre, és mindenkinek ajánlja: egyharmad költséggel majdnem kétszeres hasznot sikerült kihoznia. Nem érdemes olyasmit termelni, amiből uniós szinten túltermelés van, fölösleges gabonával vagy akár burgonyával kínlódni - vélekedik. Meglátása szerint a székelyföldi adottságok igen megfelelőek gyógynövény- vagy akár fûmagtermesztésre. Nem olyan rossz az unió, jó ötletekkel, megfelelő termékkiválasztással lehet haladni. Ám szövetkezni kell, és megtartani a földeket - hangsúlyozta.
A szarvasmarha-tenyésztő
A szarvasmarha-tenyésztő Mikes József pillanatnyilag 180 tehenes családi gazdaságot vezet. Tapasztalatai keserûek, Magyarországon a 30-40 tehenes gazdáknak is fel kellett számolniuk gazdaságukat, a tejtermelésből nem tudtak megélni. Meglátása szerint a húsállat tenyésztése jelenthet esélyt, az unióban nagy a marhahúshiány, és átállva erre, egy-két állat tartása is jövedelmezővé válhat. Az lenne a jó, ha nem esnének abba a bûnbe, amelybe a magyarországiak estek - mondotta. - Senki nem mondta meg nekik, hogy a csatlakozás után megszûnnek a tejcsarnokok, bejöttek a hatalmas követelmények, és kiderült, nincs az a háztáji gazdaságokból összehordott lehetőség, amivel biztosítható az elvárt minőség. A hûtőberendezések körülbelül tíz tehénnél nagyobb gazdaságoknál jövedelmezőek, és ez csak egyik oldala a dolgoknak. Kézzel is lehet tökéletes csíraképességû tejet fejni, de az istálló levegőjének ammóniaszintje a tehén tőgye és a nyitott edény között elegendő, hogy a csíraképesség felülmúlja a követelményt. Tehát csak a fejőgéppel fejt tej megfelelő az uniós követelményeknek, ám fejőgépet nem tud vásárolni minden kisgazda. Minálunk ez ügyben sem szóltak időben, s lehet, ha megtörténik, sem hiszik el az emberek. Így nagyon sokan kiestek a tejtermelő rendszerből. Meglátásom szerint azoknak van esélyük, akik időben lépnek a húsmarhatenyésztés irányába. Kevesebb a gond, mert nem kell a fejéssel foglalkozni, a boci elszopja a tejet, az istállóban akár körömcipőben is lehet tehenet etetni. Csodálatos ez a vidék, ahogy a tejelő teheneket legeltetik falusi szinten, a húsmarhákat még haza sem kellene esténként hajtani, hisz nincs fejésgond. Egy közös karámot lehetne csinálni, egyetlen ember felügyelhetné, és amikor a borjú akkora lesz, azt hazahozzák vagy közösen értékesítik. Akkora lehetőség van ebben ennyi legelő mellett, hogy én tejben biztos, nem gondolkoznék. A tej, akárcsak Magyarországon, átkerül a 300-1500-es nagy tehenészetekbe, azok tudják majd a megfelelő berendezést biztosítani.
Lehetőségek tehát vannak, ám nagyon okosan meg kell találni azokat. A magyarországiak néhány ötletet sorakoztattak fel, érdemes figyelni rájuk, hisz az idő sürget. És fontos megszívlelni a majdmindenki által megfogalmazott üzenetet: ne adják el a földeket, és szövetkezzenek.
Farkas Réka
(folytatjuk)