A tavaly Veszprémben nagy sikert aratott, Európa kicsinyben című közös kiállításra válaszolva idén a Székely Nemzeti Múzeum sepsiszentgyörgyi székhelyén tartják meg a két testvérintézmény előadással egybekötött ikertárlatát.
A megnyitóra szeptember 19-én kerül sor. A múzeumkertben hagyományőrző mestereket vonultatnak fel, fellép a sepsiszentgyörgyi Százlábú együttes és a veszprémi táncegyüttes, majd a két igazgató megnyitja az Ünnepek és hétköznapok című vallásos néprajzi kiállítást. A főépület földszintjének egyik szárnyában a veszprémiek kapnak helyet, a ’48-as kiállítás helyén a helybeliek.
A tárlat lényege megmutatni, mi az, ami megegyezik s mi különbözik a Bakony térsége és Háromszék, tágabban Székelyföld között — mondta érdeklődésünkre Vargha Mihály igazgató, aki megnyugtatott: nem számolják fel az 1848—49-es állandó kiállítást, azt a múzeum teljes rehabilitálása után felújított formában ismét közszemlére teszik. Az igazgató hangsúlyozta, igen gyümölcsöző a több mint húsz évre visszatekintő kapcsolat a két múzeum között. Rengeteg közös képzőművészeti tárlatuk volt, s a régészeti és néprajzi részleg együttműködése kitűnő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.