Az ígéretek és a remények szerint 2012-re járhatóbbá válik Háromszék 265 kilométernyi úthálózata ― többek között ez derült ki a Kovászna Megyei Tanács kezdeményezésére lezajlott találkozón, amelyen az önkormányzat vezetői mellett részt vett Ioan Moldovan, az országutakat és autópályákat felügyelő országos hatóság brassói regionális igazgatója, Dorinel Umbrărescu, a 12-es országút felújítását végző UMB Spedition cég tulajdonosa, Mild Zoltán építkezési főfelügyelő, az Olt menti települések polgármesterei, valamint a csatornázási és vízvezetési munkálatokat végző vállaltok képviselői.
A megyei tanács közleménye szerint a megbeszélés célja az útjavítási és csatornázási munkálatok összehangolása volt, de szó esett az ütemtervekről, a helyi közösségek igényeiről, a bejáratok leaszfaltozásáról, a lassítók felszereléséről is.
A 12-es országút korszerűsítése során átlagosan tizennyolc centiméterrel emelkedik az úttest szintje, három réteg aszfalt kerül rá, a települések között másfél méterrel szélesebb lesz, a tervben szerepel a sáncok bebetonozása is. Megyénkben Sepsibükszád felől kezdik a munkálatokat, év végéig egy rend aszfalt kerül az úttestre. Szóba került a sepsiszentgyörgyi terelőút ügye is, az önkormányzati vezetők a kivitelezővel közösen próbálják elérni, hogy ez is bekerüljön a 12-es országút korszerűsítési tervébe. Az említett út teljes felújítását várhatóan 2010 végére fejezik be. A megbeszélésen sikerült megállapodni az útjavítási és csatornázási munkálatok összehangolásáról, így a lakosság csatlakozásakor a vízhálózatra, nem kell majd feltörni az új aszfaltréteget.
Jó hír továbbá, hogy még idén felkerül az első aszfaltréteg a DN2D út Ozsdola és Foksány közötti szakaszára. Jelenleg csak traktorral járható, megjavítása gazdaságélénkítő szereppel bír, hiszen ez a legfontosabb kereskedelmi útszakasz Háromszék és Moldva között, ezért különösen a közepes mezőgazdasági termelők számára volna hasznos a korszerűsítés ― magyarázta Klárik László megyemenedzser. Jelenleg is dolgoznak a DN13E úton (megyehatár―Előpatak―Sepsiszentgyörgy―Kovászna―Bodzaforduló), ez Földvár felé a legrövidebb bekötőút az E60-asra. Idén húsz kilométernyi aszfaltszőnyeget hagyott jóvá a minisztérium, ezt a legrosszabb szakaszokon terítik le. A tárca most tervezteti a teljes rehabilitáció megvalósíthatósági tanulmányát, a korszerűsítés azonban leghamarabb csak 2010-ben kezdődhet. A földcsuszamlások miatt megrongálódott szakaszok kapnak új aszfaltszőnyeget a DN11B, Nyergestető felé vezető úton. Háromsávosra szélesí-tenék továbbá a DN11, Kökös―Kézdivásárhely―Ojtoz―megyehatár közötti rendkívül forgalmas utat, ennek teljes felújítására szintén most készül a megvalósíthatósági tanulmány. Javításokat terveznek továbbá a DN10 Bodzaforduló és Buzău közötti szakaszán.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök szerint az elhangzott ígéretek alapján 2012 végére járhatóbbá válnak a megyét átszelő országutak, a megyei utak javításával együtt pedig végre valamelyest megfelelő szintre sikerül kiépíteni a közúti infrastruktúrát.