Emlékezet: Seres András néprajzgyûjtő

2005. július 9., szombat, Archívum 2003–2007

Idén lenne hetvenéves a népéletet születésétől közelről ismerő és tisztelő Seres András néprajzgyûjtő. A mindig jókedvû, az élet viharait humorral csitító, egyszerû ember nem tartotta magát kutatónak, legfennebb kutakodónak, aki a szépet, az értéket keresi és teszi az utókor számára is elérhetővé. Két néprajzi vidék szerelmese, csodálója, a Barcaságé és a moldvai csángó falvaké, amelyek gazdagságát tanulmányokban, önálló kötetekben mutatta be.
Az anyagiakban méltatlanul szûkölködő, gyûjtéseit önerőből végző Seres András ötvenhét évesen idejekorán úgy karikázott ki az életből, mint ahogy láttuk őt, valahányszor az árkosi útról befordult a Csíki utcába, és haladt a folyamatos keresés útján.
Hetven esztendővel születése után egy korrajznak is beillő interjúval emlékezünk meg a néprajzgyûjtőről, amelyet Pávai István 1992 tavaszán készített Seres András árkosi otthonában. A téma: Seres András moldvai emlékei és a Csángómagyar daloskönyv születése.
Fekete Réka
Az 1991. esztendőben a budapesti Héttorony Könyvkiadó Szervátiusz Tibor rajzaival illusztrált, szép kiállítású kottás kiadványt adott közre Csángómagyar daloskönyv címmel. A B3-as formátumban közel 600 oldalt kitevő kötet már méretei által is impozáns. A benne közölt 390 moldvai magyar dallamadat túlnyomó részét 1972 és 1988 között gyûjtötte Seres András. A teljes dallamanyagot, a szövegek tájnyelvi változatát Szabó Csaba jegyezte le. Ugyancsak ő rendszerezte és látta el jegyzetekkel a teljes gyûjteményt. Seres Andrást 1992 tavaszán kerestem föl Háromszéken, árkosi lakásában, hogy a kötet születéséről, illetve a benne közölt dallamok gyûjtésének körülményeiről kérdezzem.
*
Pávai István: Mióta jár gyûjteni a moldvai magyarok közé?
Seres András: Húsz-huszonöt éve. Engem kezdetben a moldvai népmese érdekelt, s így kerültem Szabófalvára. Motorkerékpárral mentem, a feleségemmel. Elmentünk ott egy Robu Ferenc nevezetû emberhez - azt hiszem, a püspöknek volt rokona -, a fia Brassó megyében, Szecselevárosban tanult, én ott gondozgattam, s ezért meghívott. Robu azelőtt pártaktivista volt, de aztán nem akart beállni a kollektívbe három prezsina (= 600 négyzetméter) földért, és kitették az aktivistaságból, de még mindig párttitkár volt. Hát nála voltam, s akkor mondtam neki, hogy engem érdekelne ilyen mondás - Moldvában nem ismerik a mese szót, ott azt mondják a mesének, hogy mondás -, tudna-e olyanhoz vinni, aki tud ilyent. ,,Dehogynem - mondja románul -, gyere, elviszlek Vedescu Iuliuhoz?. Mondom: ,,ne románhoz vigyél, hanem magyarhoz?. ,,Ez magyar, az ördög vigye el.? ,,Vedescu Iuliu?? ,,Igen.? Elmegyünk oda, s mondom: ,,Seres András vagyok.? Azt válaszolja: ,,Vadász Gyula vagyok.? Hát, ez volt az a Vedescu Iuliu.
Amikor a mesének úgy a felénél tartottunk, lefülelt az ottani állat-egészségügyi őr, reám küldött két milicistát állig felfegyverkezve. Rettenetes volt. Úgy kísértek be a milíciára, mint egy tyúktolvajt. Néztek az emberek, hogy ez vajon mit lopott, s valójában lejegyeztem egy mesét. Hát, ezen fogtak rajta. A vallatóban elkezdtek kérdezni, hogy ,,maga fényképezett, ugye?? ,,Igen?. ,,Mit?? ,,Hát azt a zsúpfedeles házat.? ,,De miért azt, és miért nem a szövetkezet új épületét? S még kit?? ,,Asszonyok jöttek haza népviseletben, és azokat is lefényképeztem.? De miért őket, s miért nem azokat a fiatalokat, akik bejárnak dolgozni a csőgyárba Románvásárba, miért nem azokat fényképeztem le, akik jó öltözetben vannak? Kértem-e engedélyt a párttitkártól, hogy fényképezhessek? Mondtam, hogy én brassói vagyok, de én ott nem láttam soha, hogy ha jöttek turisták, és fényképeztek, a párttitkár is ott lett volna. Kérdezték, hogy honnan van a fényképezőgépem. Mondtam, hogy magam vettem. Van-e róla számla, hogy honnan vettem? ,,Látja, uram, hogy egy Zorkim van - válaszoltam -, hát ezt nem az amerikaiak adták. Nálam nincs számla.? ,,De van-e engedélye?? Mondom: ,,De uram, én nem fényképezek pénzért, amatőr vagyok.? Jelentkeztem-e a milíciánál? ,,Én úgy tudom, hogy 24 órán belül vagyok köteles jelentkezni, de alig hat órája jöttem.? Hát ott nyekergettek egy egész este, szóval nagyon kínos volt. Később mind üzengetett Vadász Gyula, hogy mikor megyek, hogy befejezze a mesét. Hát nem tudtam, mert pár év múlva meghalt. Csodálatos mese volt.
Elmondom, hogy maradjon meg az utókornak, hogy Moldvába járni akkoriban (a Ceau?escu-rezsim idején) annyira partizánkodás volt, hogy az hihetetlen. Magyarországi nem mehetett, mert rögtön felismerték és lefülelték. A falvak át voltak szőve besúgókkal. Klézsén viszont egyszer egy ilyennel volt szerencsém. Kotyor Andrásnak hívták, a fia itt az IMASA-nál volt KISZ-titkár. Akkoriban (központi pártutasításra) két év alatt tízezer fővel kellett növelni a város (Sepsiszentgyörgy) lakosságát. S akkor Nagy Ferdinándék (a megyei pártbizottság első titkára) összedugták a fejüket, és azt mondták, hogy moldvai csángókat kéne behoznunk. Az a tízezer azért mégis moldvai csángó legyen. Jó, de azt meg kéne szervezni, s kit tudnának elküldeni? S akkor volt egy Török Áron nevezetû, az Építkezési Vállalat igazgatója, jó magyar ember, aki azt mondta, hogy ,,van nekem egy barátom, s elküldjük őt, aki oda járogat folklórt gyûjteni?. S így került sor arra, hogy engem elküldjenek. Olyan is volt, hogy adtak egy hétre egy terepjárót, benzint, amennyi kell, és egy sofőrt, menjek, hozzak be embereket.
Így jutottunk el aztán egyszer ahhoz a bizonyos Kotyor Andráshoz. Vittük a fiát, a KISZ-titkárt innen, nagy hőzöngő volt, mindig piros nyakkendőt viselt. Kotyor András, hogy a fiának a barátai jöttek, hát valami bort vett elő. Velünk volt Varga György, a személyzeti osztály főnöke, s azt mondta, hogy nem iszik, mert ő vezeti a gépkocsit. Azt feleli erre Kotyor: ,,Uram, nyugodtan ihat, itt a faluban milicista nem köt magába. Mert tetszik tudni, itt úgy van, hogy feljön a milicista hozzám, hogy eljött valaki a magyar földről, meg kell keresni, s én megkeresem. A múltkor is volt itt valaki, s megkerestem, s odaküldtem a milicistát, s aztán mit csinált, az az ő baja.? S akkor mertem mondani Kotyornak, hogy ,,hallgasson ide, nekem kellenének ilyen mondások, mesék?. Azt mondja, van itt egy Benke András nevezetû, az tud. Mondom, hogy én fel szeretném venni. Azt feleli: ,,de nem úgy, hogy maga odamegy, hanem én őt idehívom. Itt nálam aztán biztosan nem zavarja senki.? Így azután még visszajártam úgy ötször-hatszor, s a falu besúgójánál gyûjtöttem a mesét. Ott aztán tényleg nem zavart senki, ő hozta oda a mesemondókat. Persze, mindig vittem egy üveg pálinkát - ez náluk így van -, s akkor megjön az embernek a kedve, a mesemondónak is megjön a kedve, jobban mesél.
Moldvába én mesét gyûjteni indultam, de volt, aki azt mondta, hogy nem tud mesét, de tud énekelni. Így kerültem bele a népdal világába. Akkoriban például (Lőrinc Györgyné) Hodorog Luca Klézséből, Benke Gergely s Benke András Somoskáról vallásos dalokat is énekeltek. Ezek a Cantionale Catholicum hatása alatt alakultak ki, de részben folklorizálódtak. Az adatközlők írni tudtak, de úgy írtak, hogy román betûkkel magyarul, ugyanakkor át is költötték a dalszövegeket. Én felgyûjtöttem ezeket azért, hogy ne pusztuljanak el, és ha meghalnak az emberek, ne vigyék el magukkal. Így állt össze a (hang)kazetta-gyûjteményem. Soha nem gondoltam arra, hogy ebből valaha egy könyv alakul ki.
Egyszer Szabó Csaba, aki itt töltötte a szabadságát a kertemmel szomszédos telken, fölkeresett azzal, hogy madárhangutánzó szavak nincsenek-e a gyûjtésemben. Mondom, dehogy nincsenek. Elővettük a kazettákat, adtam is neki ilyeneket, de mondom neki: ,,Tanár úr, milyen jó, hogy jött. Van nekem egy moldvai dalgyûjtésem, körülbelül egyharmada vallásos. Mutattam itt (Sepsiszentgyörgyön) zenetanároknak, de nem tudják, hogy hova tegyék ezeket, népdalok-e vagy sem.? Azt mondja Szabó Csaba, hogy adjam oda, mert úgyis ráér most, s aztán egy hét múlva nézzek le hozzá, akkor megmondja a véleményét. Egy hét múlva lementem, s azt mondja: ,,Hát uram, ez egy csodálatos anyag, én már le is kottáztam az összest.? ? akkor a Színmûvészeti Főiskolán tanított Marosvásárhelyen, s tudtam, hogy zeneszerző. Így azt gondoltam, hogy nála megfelelőbb ember kezébe nem juthat ez az anyag. Persze, akkor még álmodni sem lehetett olyasmiről, hogy itt (Romániában) vallásost és moldvait ki lehessen adni.
P. I.: Mikor jelezte Szabó Csaba, hogy mégis lesz kötet ebből a lejegyzésből?
S. A.: Ezelőtt két évvel. Akkor úgy gondoltuk, hogy álnév alatt adjuk ki Magyarországon, de adatközlőt sem lehet feltüntetni, mert odamennek hozzájuk, ők megmondják, hogy kinek énekeltek, s akkor kellemetlenség lesz belőle. De aztán véletlenül - hála Istennek - jött a (1989. decemberi) változás, és ki lehetett adni. Egy darabig nem kaptunk kiadót. Mindenki száraz tudományosságot sejtett benne, gondolván, hogy nem lesz majd közönsége. Végül került egy magánkiadó, a Héttorony kiadó. De fázott tőle ez a kiadó is.
P. I.: Pedig kapott rá támogatást.
S. A.: Igen, állami támogatást. A közoktatási és közmûvelődési minisztérium támogatásával jelent meg, hárommillió forintot kapott a kiadó, ez szinte fedezte a költségeket, és mégis félt attól, hogy nem lesz ennek vásárlóközönsége, és ráfizet. Pedig idejében elfogyott. Az van belenyomtatva, hogy kiadva 1000 példányban, de valójában 4000 példányban jelent meg, és Czegő Zoltán azt mondta, hogy könyvsiker volt, tömegesen vásárolták.
P. I.: A Csángómagyar daloskönyvet Szervátiusz Tibor rajzai díszítik. Ezek nyilván megnövelték az előállítási költségeket. Nem lett volna célszerûbb a kisebb fogyasztói ár elérése érdekében a dalgyûjtemény közlésére szorítkozni?
S. A.: Én ebbe nem szólhattam bele, ezt már Szabó Csaba intézte. Szervátiusznak volt ez a metszetsorozata, amit kiállított valamikor, és neki ez eladó volt. Azt hiszem, hogy emberi alakok megjelenítése azért mégiscsak fontos. Emelt az önköltségen, de hála Istennek, hogy így megjelent. Mindenki azt mondta, hogy szép. Domokos Pál Péter például azt mondta, amikor dedikálva vittük neki, hogy ilyen szép könyv 1991-ben még nem jelent meg. Szegény Péter bácsi, úgy örvendett neki. Persze, hogy kapott a pápa is egyet. Péter bácsi akkor így próbálta megmagyarázni Andrásfalvy Bertalannak, hogy jön a pápa, s milyen jó volna ezt a könyvet kiadni, mert a pápa is megláthatná azt, hogy Moldvában még mennyi katolikus magyar van, és ezek magyarul énekelnek, és még vallásos dalokat is. Hát egy ilyen ürügy is volt, s ez hígítja egy kicsit az értékét, hogy nem azért kellett kiadni, mert olyan értékes dalok vannak Moldvában, hanem azért, mert jön a pápa, és adjunk neki is egyet belőle.
P. I.: Volt-e sajtóvisszhangja?
S. A.: Volt, az Élet és Irodalomban megjelent egy cikk, nem tudom megmondani, hogy ki írta.
P. I.: Erdélyben, Moldvában mit tudnak erről a könyvről?
S. A.: Azt hiszem, hogy semmit. Ígérték, hogy behozzák, Sepsiszentgyörgyön kétezer biztosan elkelt volna, de nem került be a forgalomba. Azt mondják, hogy a magyaroknak nem kell a lej.
Életrajzi adatok: 1935. március 23-án született Krizbán. Édesapja Seres András, édesanyja Fazakas Ilona. Elemi iskoláját Krizbán, a gazdasági szakiskolát Kézdivásárhelyen, illetve Árkoson, a középiskolát Brassóban végezte.
Volt gazdasági technikus, kazánfûtő, majd 1971-től - Sepsiszentgyörgyre költözésétől - a Népi Alkotások és Mûvészeti Tömegmozgalom Kovászna Megyei Központjának szakirányítója.
Munkái: Barcasági csángó leányingek hímzésmintái, Sepsiszentgyörgy, 1972; Barcasági csángó férfiingek, menyecskeingek, öregasszonyingek és díszkendők hímzésmintái, Sepsiszentgyörgy, 1973; Barcasági magyar népköltészet és népszokások, Kriterion, 1984; Szabó Csaba-Seres András: Csángómagyar daloskönyv, Szombathely, 1991; 1848-as emlékek, 1992; Kicsi Péter, nagy Péter, 1992, halála napján.
Cikkei és tanulmányai a Mûvelődésben, az Alutában, a Népismereti dolgozatokban, a Megyei Tükörben, valamint más heti- és napilapokban jelentek meg.
Magyarországon a Néprajzi Hírekben és Komlósi Előd néven más lapokban is jelentetett meg írásokat.
Jelentősebb, kiadásra előkészített gyûjtése a klézsei Demse Istvántól, illetve más, Moldvában gyûjtött mesék.
Elhunyt: 1992. november 27-én Árkoson.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-07-09: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás