Száz lány maradt ringben az Erdély Arca, 2009 szépségverseny középdöntőjében. A július 30-án kézdivásárhelyi kezdeményezők által útjára indított vetélkedőre összesen 657-en neveztek be, közülük 494 lány adatlapját találták megfelelőnek, a második, szeptember 2-ig tartó szakaszban pedig interneten lehetett szavazni a kedvencekre, illetve zsűri is döntött.
A fényképes adatlapokra 960 000-nél többször klikkeltek, közel 270 000 szavazatot összesítettek — olvasható a szervezők tájékoztatójában. A mostani, szeptember 24-én véget érő középdöntőből harmincan jutnak majd tovább, ők lesznek az elődöntősök. A versenyben maradt száz lány közül a legtöbben (harmincketten) sepsiszentgyörgyiek, őket követik a marosvásárhelyiek (18), illetve a kézdivásárhelyiek (10), míg Barótról és Kovásznáról csupán egy-egy lány maradt a szépségkirálynő-jelöltek között. További részletek a megmérettetés honlapján (www.erdelyarca.ro) olvashatók. (L.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.