Negyedik alkalommal gyűlnek össze Hollandiában a vörös hajúak; a részvétel minden korábbi rekordot megdönthet: a világtalálkozóra harminchat országból mintegy négyezer ,,vöröst" várnak. ,,Ünneplünk, és egyben megmutatjuk, hogy büszkék vagyunk megkülönböztető fürtjeinkre" — mondta a bredai találkozó szervezője, Bart Rouwenhorst.
A ma kezdődő programon a bulik mellett a résztvevők előadásokat hallgathatnak meg, és vitabeszélgetéseken is részt vehetnek a vörös hajat érintő témákban. Az eseményen többek közt pszichológusok magyarázzák el, hogy a vörösség milyen hatással van az embertársakra. A rendezvényre a világ minden sarkából várnak vörös hajúakat. A szervezők a négyezer vörös hajú mellett közel nyolcezer ,,szimpatizánsra" is számítanak. Bár a találkozó — 150 résztvevővel — négy évvel ezelőtt csak mókának indult, mára komolyabb célja is van: a szervezők így akarják felhívni a figyelmet arra, hogy a vörös hajúakkal szemben még mindig élnek előítéletek, amelyekkel ideje lenne leszámolni.
A vörös haj a 16-os kromoszóma egyik variációjának eredménye, a világ népességének mindössze két százaléka büszkélkedhet ilyen hajszínnel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.