JegyzetKözélet: Egy másik Románia

2005. július 20., szerda, Archívum 2003–2007

Kerékpárjára támaszkodva áll az emberfia a Feketeügy lécfalvi hídján, fürkészi a beláthatatlan víztengert, és bizonyára gondolkodik, miként sorstársainak százezrei teszik ebben a pillanatban: mi - és főként miért - történik ebben az országban a megvadult vizekkel? Miért mos el mindent az ár az Isten háta mögötti dél-moldvai településeken, hogyan, miként élhetnek tovább azok, akik eddig is a nyomor parcelláin tengették életüket, s most egyik percről a másikra azt a meglévő kevéske apróságot - vályogházat, csirkét, agyonkoptatott ruhát - is elvesztették?
A belpolitikai válságban levegő után kapkodó ország egy másik, rejtett arcát mutatta meg nekünk: egy olyan, megkövült Romániára zúdult rá a víz, ahol az emberek tízezrei évtizedekkel ezelőtti körülmények között élnek, mintha Vrancea, Bákó, Galac vízmosta térségeiben megállt volna az idő, s ezzel a békés körülmények között akár idillinek is tekinthető állapottal mintha ők maguk is meg lettek volna békélve. Persze, most az is kiderül, vannak falvak, hol már nagyon ráuntak az áradásra, hisz az elmúlt esztendőkben négyszer is elöntötte őket a víz, és egész egyszerûen hagynának csapot-papot, nem kívánnak már újjáépíteni semmit, az egész falut máshová szeretnék költöztetni?
Azon a vranceai településen, ahol a legnagyobb a baj, még a halottakat sem lehet eltemetni, mert elmosta az ár a temetőt. Másutt jobb napokon kedélyes, ám most csak barnásan sárgálló napraforgótáblákat áztat a víz: a tenyérnyi virágok már semerre sem forognak, csak bámulják, bámulják a komoran apadó, kávébarna vizeket. A vályogházak némelyike pedig még áll, de már annyira eláztak, hogy csak idő kérdése, mikor rogynak össze.
Ez tehát Románia, Dél-Moldva az Úr 2005. esztendejében.
Persze, van valami mélyen megható abban, ahogy a tizenötezer kitelepítetten segíteni próbál egy egész ország, lassan az egész világ. Jó ideig másra nem is számíthatnak, csupán az emberi szolidaritás még létező csíráira, hiszen sok víznek kell lefolynia még a Szereten s a Tatroson, míg helyreállítják a beszakadt hidakat, út- és vasúti szakaszokat, s miután ez meglesz, kezdődhet az újjáépítés. Ugyanakkor a mindenkori tolvajlás legfrissebb mozzanatai azt igazolják: most sincs határ, hisz az úszó épületek betörői - néhány tettest elkapott a nép, s a hatóságok alig tudják megmenteni a rablókat az elkeseredettek öklöző dühétől - és a stratégiai fontosságú m?r?cineni-i hídon szállítással üzérkedők azt bizonyítják, sokak éppen mások nyomorúságából próbálnak hasznot húzni?
Hiába, nincs gyógyszer az évezredes hitványságra.
Mint ahogy nincs ellenszer a hanyagságra s a nemtörődöm léhaságra sem. Hiszen most is kiderült - s ezt maga az államelnök tette szóvá -, hogy amikor a legnagyobb a baj, s iparkodni kellene a romhalmaz eltakarításán, van építővállalat, ahol vasárnap nem dolgoznak (bezzeg, a francia érdekeltségû cégnél nincs megállás)? És voltak olyan települések - szerencsére, nem székelyföldiek! -, ahol a falu egy része még az ár idején is szórakozott, bambult, vagy csak úgy csendesen elvolt, míg néhányan kínlódtak, szervezkedtek, s menteni próbálták a menthetőt. Azon már csak tûnődni lehet, hogy az előző évtizedek során mennyire volt hatékony az árvízvédelmi illetékesek munkája - senkinek sem szolgál mentségére, hogy a mostani esőzések mértéke meghaladta a hírhedt hetvenes vízözönét -, mint ahogy az is kérdéses, az elmúlt tizenöt év könyörtelen moldvai erdőirtása mennyiben segítette a vizek alázúdulását? A változó klímát ugyanis nehezen tudjuk akaratunk szerint alakítani, ám a rengetegek tarolása még most is megállítható lenne. Mint ahogy változtatható lenne az évtizedes gondolkodásmód is - hiszen most derül ki, ennek is isszuk a levét! -: csak egészség legyen, s a többi lesz valahogy, azaz nem kell izzadni a jobbért, megvagyunk mi a magunk langy posványában?
A jelek szerint nem lesz könnyû dolog az újjáépítés, ezt maga Traian B?sescu jelentette ki hétfő esti televíziós értékelésében. Előbb az infrastruktúra helyreállításával foglalkoznak, hiszen elsődleges a szállítás akadálytalanítása, s utána következik a házak kipofozása. Hogy az idős, hatvan, hetven év feletti, falun élő károsultak feje fölé milyen tető kerül majd, az egyelőre a jövő titka, noha a hatóságok határozottan ígérik: senkit sem hagynak magára. Csakhogy túl sokan maradtak hajlék nélkül, túl nagy a baj, és túlságosan szegény ez a fuldokló ország. És a nélkülözőket aligha vigasztalja a még tisztségben lévő miniszterelnök vasárnapi nyilatkozata, miszerint a kormány ,,nem fogja minden áron tartani magát a Nemzetközi Valutaaalap által egyeztetett költségvetési deficitcélhoz, még ha fontosak is az ország számára a makrogazdasági mutatók?, hiszen az árvízkárok nagysága már egymilliárd euró fölött van, félmillió hektár megmûvelt terület ment tönkre?
Hamarosan visszahúzódnak a vizek. De marad a sár.
Mózes László
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-07-20: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás