Tegnap Csíkszeredában megkezdődött és ma Székelyudvarhelyen folytatódik a székelyföldi önkormányzatok nagygyűlése. Írásunkban a folytatódik szón a hangsúly, mivel azt kívánnók, hogy a két autonómiatengelyű rendezvényen érvényesüljön és a határozatokban értelmezhető legyen az az utolsó pillanatban kigyöngyözött szándék, hogy a csíkszeredai és székelyudvarhelyi rendezvény kiegészítse és ne tegyen keresztbe egymásnak.
Ez a két tábor közötti megegyezés felé hajló kompromisszum, amennyiben érvényesülhet a két megarendezvényen, hordozza azt az üzenetet, hogy külön-külön, önálló politikai entitásként a felek mekkora erőt tudnak felmutatni, s azt is, hogy együttesen mekkora eséllyel vághatnak neki az erdélyi autonómiateremtésnek. Amennyiben viszont a „felek" nem ugyanannak a rendezvénynek két napjaként tekintik a külön szervezett nagygyűléseket, amint ezt Izsák Balázs, az SZNT elnöke és az MPP háromszéki szervezete javasolta, és továbbra is a kezdeményezés elsőbbségének és az összehívások illetékességének a vitája, a kölcsönös vádaskodás uralja a terepet, akkor elviszi az ördög mindenik autonómiás elképzelést, és a harmadik „érdekelt" fél, az autonómiát ellenző román pártok és csoportosulások nevetnek a szájhősségekben jeleskedő székely magyarokon. Pedig van kapaszkodó az egységes álláspont kidolgozásához és érvényesítéséhez, mert az SZNT közigazgatási reformmal kapcsolatos állásfoglalása, amely szerint Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, a történelmileg kialakult regionális határok között többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el, amely Romániában különálló fejlesztési régiót képez, közös álláspontalapot jelent Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének azzal a megfogalmazásával, hogy „legyen személyi elvű autonómiája az erdélyi, területi autonómiája pedig a székelyföldi magyarságnak".
Új elem, illetve erőteljesebb hangsúlyt kap az az SZNT-kezdeményezés is, hogy a székelyföldi románságot is be kell vonni az autonómiateremtésbe, hisz az ebben a földrajzi térségben élők önrendelkezéséről és nem külön magyar autonómiáról van szó.
Üdvös lenne, ha az általunk kiemelt szempontokat érvényesítené az egymást kiegészítő két nagygyűlés, hisz az erdélyi magyarság meghatározó többsége ezt az egységet, az egységes fellépést követeli.
Amennyiben ez nem sikerül, a hazai magyarság a történteket közösségi kudarcként éli meg, és ennek katasztrofális társadalom-lélektani következményei lesznek a közelgő választásokon való részvételt és az erdélyi/székelyföldi autonómiateremtést illetően.
Drukkoljunk, hogy ez ne történjék meg.
