Ennek a két évfordulónak a jegyében tartották meg tegnap a harmadik olyan szakmai konferenciát Sepsiszentgyörgyön, amelynek témája a hivatásos nevelőszülői hálózat.
A közel ezerkétszáz háromszéki állami gondozott gyermekből jelenleg háromszázötvennégyen nevelkednek hivatásos nevelőszülőknél. A százhetvenhat pótszülő és gyermekeik számára hatodik alkalommal szervez tanévkezdet előtti találkozót a megyei gyermekjogvédelmi hivatal, harmadik éve tanácskozással egybekötve. A tegnapi konferencián a házigazdákon kívül Békés, Heves és Hargita megye ellátórendszeréről, valamint miskolci és veszprémi tapasztalatokról tartottak ismertetőt.
Tekintve, hogy a háromszéki kórházakban szinte állandóan van egy-két elhagyott újszülött, akiket csak ritkán sikerül visszahelyezni a családba, megkérdeztük Vass Máriát, a megyei gyermekjogvédelmi és szociális gondozói igazgatóság vezetőjét, meddig bővíthető a nevelőszülők tábora. Az igazgató elmondta, központi utasításra minden állást befagyasztottak, nem tudnak alkalmazni, ezért egy ideje az elhagyott kisbabákat olyan hivatásos nevelőszülőknél helyezik el, akiknél csak egy gyermek van.
Ma, a hivatásos nevelőszülők napján a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza udvarán felállítják a kézművessátrakat és a kis színpadot, amelyen a hálózatban nevelkedő gyermekek mutatják be műsorukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.