Ezért a felgyorsulásért elsősorban azok hibásak, akik lekezelték, semmibe vették a megye sportigazgatói tisztségét, s ezáltal hozzájárultak ahhoz, hogy felkészületlen, alkalmatlan egyének foglalják el az igazgatói széket, sőt, azt is tétlenül nézték, mint stafétáznak azzal a székkel a Brassóból kinevezett pártkatonák; akik sportéletünkben vezetői aduként kezelték a semmittevést (itt lent, mert ott fent már durvább bűnök tapadtak a legfőbb sportvezérhez).

Legyen világos, ez a mélyrepülés nem állítható meg az átgondolatlanul kidobott pénzen vásárolt sportolókkal (különösen nem, ha ez saját tehetségeink egyre fokozottabb háttérbe szorítására irányul, s e téren nem kivétel az atlétikánk, a birkózásunk, a kosárlabdánk, s nem az a falvakra költözött labdarúgásunk vagy a már megszűnt női kézilabdánk sem), az Ezeregy éjszakából kiragadott mesékkel, mint például a kacsalábon forgó sportcentrum... S közben az idő vasfoga akadálytalanul fogyasztja a még álló létesítményeinket, gátlástalanul falja fel a tegnap még örömet szerző együtteseinket; évről évre csökken, szűkül, zsugorodik az utánpótlást nevelő egységeink mozgásterülete, fogy, apad csoportjaik száma; megszűnt szinte teljesen az ifjúsági és felnőtt korosztály közötti folytonosság, hiszen nincs jóformán felnőtt divíziós csapatunk, s amelyik van, az félvállról kezeli a város tehetséges fiataljait. Akaratlanul is kikívánkozik belőlünk a kérdés: akkor hát kinek is dolgoznak például a sportiskolák kézilabda-, labdarúgó-szakosztályai, ha nincs felnőttcsapatunk, kinek dolgoznak az atlétaedzők, ha a városi klub máshonnan hozza reménytelen atlétáit? Folytassam tovább a kérdéseket? Van még egy-két tucatnyi. Nem, nem csodálkozom azon, hogy az utánpótlás-nevelésben dolgozó testnevelő tanárok, edzők lelkesedése szárnyaszegett lett. Azon viszont igenis elcsodálkozom, hogy egyesek a jövő házát nem az alap, hanem a tető építésével kezdik.

Na de menjek tovább. Nem is olyan régen a megye sportja élén álló igazgató olyan fennkölt hangon beszélt a falusi napok sportrendezvényeiről, mint az Egyiptomból menekülő zsidók az égi mannáról. Nem, nem égi csodák ezek, inkább szerény kis rendezvények, melyek ideig-óráig kielégítik az igénytelen ifjak sportolási vágyát (szent meggyőződésem, szerveznének ők nagy versenyt is, de pénz nélkül...), az ácsorgó bámészkodók kíváncsiságát. Egyébként nem sokkal különbek a városi napok sportrendezvényei sem, hiszen azok is fokozatosan szürkülnek el, süllyednek az őrkői „Zab Kupa", a zsákban futások, kötélhúzások, szekértologatások, lepényevések szintjére. Ami az idén lenyűgöző volt, az a Gáll Lajos Futónap, az a kevés lovasbemutató, a gyerekek kerékpáros bemutatója... Figyelemre méltó hagyományt a futónap mellett ez idáig a bodoki lovasbemutató teremtett. A különböző „napok" sportrendezvényei ma tökéletesen beleillenek a gazdasági válságba. Messze állnak attól, hogy általuk orvosoltnak tekintsük sportmozgalmunk elvárásait és megoldottnak sportmozgalmunk versenynaptárát.

(nagymohai)