Hernádi GyulaIrodalom: Mozgókép

2005. július 28., csütörtök, Archívum 2003–2007

Hajder D. Ferenc fiatal történész a mohácsi vész körülményeit, feltételeit, eseményeit kutatta. Szorgalmas volt, minden részletet kibányászott a könyvtárakból; tudta, milyen öltözék volt a menekülő II. Lajos királyon, és a poros levelekből azt is sikerült kiderítenie, mit reggelizett a vész napján a török fővezér.
Szomszédja, dr. Horváth Ferenc fizikus néhanapján belátogatott hozzá, sakkoztak, eldicsekedtek egymásnak eredményeikkel. Horváth kisméretû szuperfotonikus rakéta készítésével kísérletezett. Szétszedve elfér majd egy bőröndben, hajtóanyaga nem lesz több két-három liter víznél, mondogatta büszkén.
Egy nap aztán áthozta a kész rakétát, letette a szoba közepére, nem volt nagyobb egy hintalónál. Örömmel mutogatta csillogó alkatrészeit, kezelésének fortélyait. Később, a magyarázatot félbeszakítva, hazaszaladt szivarért. Nem tért vissza. Hajder várta egy darabig, aztán utánament. A fizikus arccal a szőnyegre borulva, holtan feküdt szobája közepén. Szívszélhûdés ölte meg.
A fiatal történész megrendülten állt halott szomszédja fölött.
Összehajtogatta, becsomagolta a rakétát, berakta hálószobája szekrényébe, nem nyúlt hozzá, nem beszélt róla senkinek.
Olvasni kezdett a rakétákról. Majdnem olyan aprólékos gonddal, ahogy rég a mohácsi vészről.
Egy német kutató könyvében azt olvasta, a szuperfotonikus rakétával feltehetően utol lehet érni magát a történelmet is. A történelmi események képe fotonokból áll, fénysebességgel halad valahol az ûrben, a szuperfonotikus rakétával elébe lehet vágni.
Hajder évekig tanulmányozta a rakétatechnikát, majd egy csendes nyári éjszakán kivette Horváth rakétáját a szekrényből, összeállította, üzemanyagtartályát megtöltötte a kötelező három liter vízzel, kivitte az udvarra, beleült, és felrepült vele.
Erős nyomást érzett a bal vállában, a bal lábában, aztán minden elcsendesült, egyenletesen repült a csillagok között.
A világûr gyönyörû volt.
Kétórai repülés után feltûnt a történelem. A rakéta nagyon gyors volt, alig tudta megkülönböztetni a részleteket.
A pleisztocénfelhő után a mezolitikumon is keresztülúszott, majd elérte a holocénmezőt. Összevissza cikázott, nem érdekelte a gutik háborúja Akkádban, nem érdekelte Dzsószer, Horemheb, a görögök, a rómaiak, a középkor, egyre csak a magyar 1526-ot kereste a Cisz-moll 33. csillagkép közelében.
Végre megtalálta. Lassan tûntek elő a ködből Mohács lankái, a törökök sátrai, II. Lajos nehéz vértesei.
Kissé balra kormányozta a rakétát, elővette színes filmfelvevőgépét, beállította, és megnyomta az indítógombot. Nagyot kerülve visszafelé indult, másodszor is felvette a csatajelenetet, a magyar sereg maradványainak menekülését.
Észrevette, hogy üzemanyaga rohamosan fogyni kezd.
Visszafelé indult.
*
Csendes éjszaka volt, a rakéta hangtalanul ereszkedett le a ház udvarára. Földet érve nagyot zökkent, s alighogy Hajder kilépett belőle, kigyulladt, porrá égett.
A történész, magához szorítva felvevőgépét, zokogva nézte a rakéta helyén szürkéllő kis hamucsomót.
Aztán rohant be a házba, a fürdőszobába, előhívta a filmet. Az előhívott szalagot izgatottan fûzte be vetítőgépébe, majd könnyes szemmel leült a vászon elé.
Megjelent az első képsor.
Kopár domboldalon apró, csenevész törökök rohantak felfelé, aztán magyar nehézvértesek jelentek meg előttük, megfordultak, visszafelé vágtattak. Elkezdett zuhogni az eső. Mintha dézsából öntötték volna. Díszes öltözetû magyar vitéz tûnt elő a domb mögül, széles, nagy vizû patak felé léptetett lován. A patak partján megállt, leszállt a lóról. Halott katona feküdt a füvön, lába félig a rohanó vízbe ért. A díszes öltözetû magyar lova nyugtalanul kapkodta jobbra-balra a fejét, a hátára terített vörös bársonytakarón arannyal hímzett korona fénylett. A lovas fején is aranykorona világított: II. Lajos volt.
Letérdelt a halott mellé, levetkőztette, levágta a fejét. Magára öltötte az egyszerû katonaruhát, saját királyi öltözékét pedig felhúzta a megcsonkított katonára. A levágott fejet beledobta a patak sodró vizébe.
Idegesen, sietve tett-vett, leemelte fejéről koronáját, lováról a fényes takarót, mindkét tárgyat a halott mellé, a földre helyezte, aztán szürke ruhájában felpattant dísztelen lovára, és elvágtatott.
Alacsony jobbágytanya előtt állította meg a lovakat. Bekopogtatott az ajtón, szép fiatalasszony jött ki a házból, megcsókolta, megsimogatta Lajos arcát, majd egymást átkarolva, méltóságteljesen besétáltak a pitvarba.
Vége szakadt a jelenetnek, nem volt több kép a szalagon.
Hajder reszketett a gyönyörûségtől.
Háromszázszor vetítette le magának a filmet, minden apró részletet leírt: a mohácsi síkon zöldellő fák számától kezdve a törökök, a magyarok felszereléséig, a harcosok feszült arckifejezésétől a török ágyúk, harci szekerek pontos szerkezetéig.
A legnagyobb szenzáció természetesen a király menekülése volt. II. Lajos tehát nem halt meg a Csele-patakban, gyönyörû jobbágyasszonyhoz menekült, és jobbágyként élt tovább. Kár, hogy a rakéta tönkrement, hogy Horváth meghalt, és nem lehet filmre venni II. Lajos további sorsát; de azért a felfedezés így is óriási, páratlan értékû.
Rohant az Akadémiára, benyújtotta dolgozatát.
Sokáig nem kapott választ. Aztán behívták, s megkérdezték tőle, honnét vette az adatokat, és hogy nem szédül-e. Levetítette a történelemtudósok előtt filmjét, hosszú előadást tartott Horváthról, az elégett szuperfotonikus rakétáról, a lefényképezhető történelemről.
Megkérdezték tőle, honnét vett ennyi amatőr színészt, ócska kosztümöt, és miért olyan vontatott a rendezés.
Sírt, később megvert két akadémikust.
Az Ideggyógyintézetben ma már megengedik neki, hogy hetenként egyszer levetíthesse Mohácsi vész címû filmjét. Társai, a zárt osztály lakói, nagyon hálás nézők. Tapsolnak, dobognak, amikor II. Lajos arcát megcsókolja a jobbágyasszony.

Támaszpont
A Csendes-óceán víztengerében szinte elvesző Midon-szigetcsoport neve ritkán szerepel a sajtóban. A második világháború első felében nagy tengeri csata zajlott le környékén a japán és az amerikai hadiflotta között, amelyből utóbbi erősen megfogyatkozva került ki. Legutóbb akkor olvashattunk Midonról, amikor Gordon Cooper ûrkabinja a szigetcsoport közelében szállt le az óceán felszínére.
A korallszigetcsoport azonban másról is nevezetes. Az amerikai haditengerészet ezerkilencszáznegyvenöt óta jelentős támaszpontokat épített ki ezen a vidéken. Csakhogy néhány év óta a nagy költséggel épített támaszpontok léte felettébb problematikussá vált. Mi fenyegeti őket? Kivételesen nem a helyi lakosság elemi erejû tiltakozása, mert a Midon-szigetek eredetileg lakatlanok, amerikai katonákon kívül ma sem tartózkodik errefelé senki.
Az amerikai haditengerészetnek ezúttal madarakkal gyûlt meg a baja. Szerencsétlenségére - ki tudja, hány évszázad óta - egy albatroszfajta is támaszpontjául választotta a kopár szigeteket, s ezek az ,,őslakók? - minden jámborságuk mellett - komolyan veszélyeztetik a bázisokat.
Harmincezerre becsülik számukat, és nemegyszer megbénítják a repülőterek forgalmát. A hangárok, lőszerraktárak és olajtartályok tetején, de még a légvédelmi ágyúkon is fészket vertek. A madarak számára a repülőgépek fel- és leszállása elsőrendû szenzációt jelent, melynek tiszteletére csapatosan felröppennek. Ez viszont - különösen a léglökéses gépeknek - nagy veszélyt jelent, s eddig már több szerencsétlenségnek volt okozója.
A parancsnokság először madárijesztőkkel próbálkozott. Az unatkozó, fantáziadús katonák olyan bábukat fabrikáltak, amelyek láttán Frankenstein is szörnyethalt volna. Az albatroszokkal azonban lehangoló volt az eredmény. Lelkesen gyülekeztek a madárijesztők körül, és amikor megállapították, hogy azoknak szalma- és textilanyaga használható, fészkeik számára szétszedték őket.
A második offenzíva, gumiabroncsok elégetése, szintén hatástalan maradt. Miközben az emberek rosszul lettek a förtelmes bûztől, az albatroszok nyugodtan pihentek fészkeiken.
A támaszponti lőfegyverek ötperces össztüzének az volt a következménye, hogy a közeli szigeteken tanyázó madarak - az albatrosz nagyon kíváncsi állat - a helyszínre tódultak.
Különböző állat- és madárhangok hangszórókon át történő szétsugárzása ugyancsak hasonló eredménnyel járt, a madarak szemmel láthatóan élvezték a pokoli lármát.
A magas parancsnokság ezután a kényszerköltözés mellett döntött. Kalitkába zárva hatezer albatroszt repülőgépen részben a négyezer kilométerre levő Aleut-szigetekre, részben a tízezer kilométerre fekvő Fülöp-szigetekre szállítottak. Az ellenőrzés céljából lábgyûrûvel ellátott madarak azonban már egy hét múlva kezdtek visszaszállingózni, két hónappal később pedig a Fülöp-szigeti deportáltak is hazatértek, sőt, új társakat is hoztak magukkal.
Végül megszületett a kegyetlen parancs: az albatroszokat ki kell irtani. Nem volt könnyû rávenni a katonákat, hogy vasdorongokkal felfegyverkezve agyonverjék a fészkeiken nyugodtan pihenő madarakat.
Az albatroszok pedig - mintha végül is megértették volna az őket fenyegető veszélyt - most már nem szállnak le, hanem állandóan köröznek a sziget fölött, s ezzel még jobban akadályozzák a légi közlekedést. Mit szólsz a történethez?
- Nem olyan izgalmas, mint az enyém.
- A végét még nem mondtam el - mondja Fischer.
- Mi a vége?
- Az amerikaiak nem tudtak dolgozni, kénytelenek voltak felszámolni a bázist. Miközben a madarak a sziget fölött keringtek, mindent elszállítottak. Az új támaszpontot ötezer kilométerre építették ki. Egyik százados fél év múlva hajón a Midonok közelében járt, kíváncsi volt, mi lehet a madarakkal, kiszállt, körülnézett. Egyetlen madarat sem talált a szigeteken. Minden üres volt, még a fészküket sem hagyták ott. Addig maradtak, amíg elüldözték a katonákat meg a gépeket. Senki sem tudja, hova mentek.
- Így már érdekesebb. Szerinted miért csinálták?
- Véletlen. Megunták a keringést - válaszolja Fischer.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-07-28: Archívum 2003–2007 - :

Irodalom: Barokk és geometria

2005-07-28: Archívum 2003–2007 - :

Család: A mai osztályzatunk