Csendesen, meghitt hangulatban tartották a tizennyolcadik alkalommal megszervezett olaszteleki falutalálkozót, illetve új nevén Olasztelek szülötteinek, lakóinak találkozóját. Tüzes Bölöni Ferenc református lelkipásztor az istentiszteletet követően elmondta, azért választották az új nevet, mert a falutalálkozó nevet nem találták megfelelőnek — hiszen a település maga nem találkozik senkivel —, s mert azt akarják, hogy kis ünnepüket azok is magukénak érezzék, akik bár nem olasztelekiek, mégis ezernyi szállal kötődnek e kis erdővidéki faluhoz.
Az ünnepség péntek délután sakk- és asztalitenisz-versennyel kezdődőtt. Szombaton a gyermekeknek és fiataloknak kézműves-foglalkozást tartottak, de sportban és ügyességi versenyeken is bizonyíthattak. Az agyagozás, nemezelés, varrás és bútorfestés alapjaiba való bevezetés osztatlan sikert aratott. A száznál több résztvevő közt óvodás és végzős középiskolás is volt. Várakozást felülmúló érdeklődés övezte — legalább ötvenen nem fértek be az amúgy igencsak tágas terembe! — A vargyasi Daniel család évszázadai Olaszteleken címmel nyílt kiállítást, illetve a Fehér János művészettörténész által tartott előadást. Kiállításmegnyitó beszédében Rácz Attila többek közt a kastély felújításáról és jövőbeni hasznosításáról is szólt.
A vasárnapi istentiszteleten Tüzes Bölöni Ferenc lelkipásztor arról beszélt: gazdagok vagyunk, amikor olyan családunk van, amelyet szerethetünk, de még gazdagabbakká válunk, ha életünk során barátokra is lelünk. Reményét fejezte ki, hogy a találkozón az otthoniak és hazalátogatók egyaránt érzik e lelki, érzelmi rokonságot. A közösség akkor erős, ha emberei a köz érdekében is képesek cselekedni. Átadta a Messzelátó Egyesület közösségi munkáját elismerő oklevelet.
Az ünnepségen köszöntötték az ötvenévesek kortárstalálkozójára összegyűlteket is. Kolumbán Alpár biztosította az egybegyűlteket, hogy nemzedéke tagjai a továbbiakban is összetartanak, majd átadta a találkozók történéseit 1999 óta rögzítő emlékkönyvet és stafétát a következő nemzedéknek.
Az eseményen fellépett a Harmonia kórus, szavalt Baló Magdolna, Geréb Kinga, Bartha Imre, Balázsi Sándor és Balázsi László. A parókia udvarán kis kínálmáció mellett megtekinthették a fiatalok által az elmúlt napokban készített tárgyakat. Délután labdarúgó-mérkőzést tartottak, este pedig a Hajnalcsillag néptánccsoport és a vasárnapi iskola furulyacsoportja lépett fel. A templomtéren Wass Albert A szentek zendülése című novellája alapján készült darabot mutatták be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.