JegyzetKözélet: Nyaralunk

2005. augusztus 3., szerda, Archívum 2003–2007

Ezt vártuk: végre napsütés, és olyan meleg, mikor igazán csak vízpartra, árnyékba, magas hegyek hûvösebb levegőjére vágyik az ember. És megy. A turisztikai irodák szerint idén is a Földközi-tenger, Görögország, Törökország, Egyiptom, Tunézia a keresett cél, ahol kevesebb pénzért jobb szolgáltatásokat találni, mint a román tengerparton. Persze, ez az olcsóság viszonylagos, mert útiköltséggel, biztosítással, ilyen-olyan díjakkal, no meg az emelt költőpénzzel (hiszen külföldön az ember többet vásárol, mint itthon, sokan tartós használati cikkeket is hoznak ilyenkor, meg minden egyebet, ami itt nincs, vagy nem olyan jó, vagy nem olyan drága) mindenestől mégiscsak többe kerül - ezért maradnak sokan a kies Romániában, ahol kedvezményes árú, szakszervezeti vagy nyugdíjasjegyet is be lehet vetni, lehet a szállodaerkélyen főzőcskélni, egyszóval ki tudja nyögni valahogy a kisember is az évi egy-két hetet. Egy-két hét eltelik a meszeléssel, vagy kiül a polgár sátrazni valami erdőszélre, és megvan. Olyan is kerül, aki ezt pusztán spórlásból teszi: a forrás ugyanis ingyen adja a vizet, az erdő az ebédhez való tûzifát, a szemetet elégetik (vagy otthagyják), kisnyugdíjas, munkanélküli valamicskét megtakaríthat emígy. A gyerekeknek is jobb, mint a tömbházak között kóvályogni: mert a táborok az idén már kemény összegekbe kerültek, két gyermek egyheti nyaraltatása ötmillió lejnél keződött, ezt nem sokan tudják megfizetni - és két-három tábort a három hónap alatt még kevesebben. Falusi nagymamája sem mindenkinek van már, és a segélyszervezetek csak a legszegényebb családok gyermekeit viszik táborozni, így aztán a korlátlan nyári szabadság valójában olyan üres térré változik, amiben csak itt-ott tûnik fel egy-egy valódi kikapcsolódást jelentő sziget. Hiszen még az olvasni szerető diák sem ülhet a könyv mellett egész nap, kerékpárral veszélyes a közutak forgalmára merészkedni, és minek is, ha a könnyen elérhető rétyi és besenyői tavak fertőzött vizében tilos a fürdés? Rendezvények hét közben nincsenek, a megszokott látnivalókon kívül (amelyeket vendégeivel úgyis évente többször meglátogat a helybeli) semmit nem kínál a város. Még jó levegőt sem? Pedig turisztikából akarunk élni, ebben látjuk a jövő nagy lehetőségeit. Mégsem nagyon ragadós semmi abból, amit mások sokkal gyengébb természeti adottságokkal valósítottak meg. Asztalomon halomnyi színes füzet, szórólap, olvasni is sok, hogy a lapos magyar alföld mi mindent kínál és különböztet meg: mert nem minden falusi turizmus, ami falun van. Lehet falun tehenet fejni, de lehet kerékpár- és lovastúrára menni (ezek ára nagyságrendekkel különbözik), lehet különféle vízi ajánlatokból választani - egyszerû fürdőzéstől csónaktúráig, kenutanfolyamtól horgászatig, gyógyfürdőtől akvaparkig terjed a skála -, vannak kisgyermekes családoknak szóló ajánlatok (olyan egyszerû: csak egy homokozó és egy hinta kell az udvarra, ha két pár gólyaláb is kerül, annál jobb), zajos vagy kulturált mulatságot kínáló fesztiválok (klasszikus zenei napoktól népi és könnyû mûfajokig), gasztronómiai és sportvetélkedők, öko- és kalandtúrák, bor- és gombaismertetők, képzőmûvészeti mûhelyek, ahol bárki érdeklődő belekontárkodhat az agyagba, és ott van még a bevásárló- és konferenciaturizmus. A statisztikák szerint ez utóbbi hoz a legtöbbet - és ennek nincs híre-pora sem vidékünkön. Megjelentek viszont a kulturáltabb, környezetüket jobban féltő országokból már kitiltott erdőmotorosok: akik egy-két panziónak hoznak ugyan pénzt, de a többitől visznek, mert nem azért nyaral vidéken a városi, hogy motorberregést hallgasson. Pedig nem is mindenki a csendért utazik, ellenkezőleg: a Törcsvár fölötti Moeciura majdnem kizárólag bulizni járnak a bukarestiek. Ott van ugyan a Bucegi, de kevesen túráznak - a falusiak nagy örömére, mert a bakancsos turista nemigen költ. A félcipős viszont igen drágán megfizeti az udvarokba épített mûvízeséseket, aranyozott rámájú táj- és szentképeket, és beéri ennyivel - igaz, hogy az étel legalább igazi, házi vaj, házi tojás, házi húskészítmények várják az asztalon. Allergiásoknak, vegetáriánusoknak - pedig egyre többen vannak - még Románia-szerte gond az étkezés, és sokaknak a szállás is: kiszuperált, örökölt, gödrös és széteső ágyakon kénytelenségből még elalszik az ember, de el is viszi a hírét a foghíjas fogadónak?
Igaz, itt is fejlődött valami: megjelentek már a túraszervezők, kínálnak könnyebb, nehezebb, mûvelődési vagy beszerzési, pihenő- vagy megmozgató utakat, csak hát azok ára sem az átlagzsebhez méretezett. E vállalkozások bevallottan a külföldiekre kacsingatnak, Erdélyben kezdett is fölmenni a magyar-, német- és angolnyelv-tudás ázsiója, mert van ám egy másik szervi hibája is a hazai zöld iparnak: hiányzik az idegen nyelvû turistakalauz! Még a román nyelvû Erdély-útikönyvre is lenne vevő, nem egy bukaresti nézné meg közelről a magyarokat, és bizonyára sokkal kevésbé prüszkölne a székelyföldi autonómiatörekvésektől, ha egy általános történelmi bevezetővel - ami a magyar nyelvû kiadványokból is hiányzik! - közelebb kerülhetne e szép tájak nem emberevő lakóihoz. Az ugyanis nem sokat mond egy laikus érdeklődőnek, hogy az ott reneszánsz szószék a templomban, az meg egy barokkos palota, ha nem tudja, kik és hogyan építették, lakták, milyen tündérmeséket költöttek hozzá, és miért omlik rá ez a sok csoda a tehetetlen utódokra?
Tényleg, tud valaki valamilyen átfogó és épkézláb turisztikai koncepcióról? A Drakula-mítoszt ugyanis nem lehet annak nevezni, mert ugyan mit lát a Törcsvárba özönlő kíváncsi: a várat a maga nagyszerûségében - és kap hozzá egy roppant vázlatos és homályos ismertetést (,,épült 1377-ben?, ,,később a havaselvi vajda tulajdona volt?, ,,az első világháború után a brassóiak Mária román királynőnek ajándékozták, ez volt a zeneszalonja?), továbbá megtekinthet a különböző bútorok között egy század eleji polgári ebédlőt, valamint egy hatvanas évekbeli ülőgarnitúrát is, Vlad ?epes nagyobb dicsőségére. A borgói hágón, a Kelemen-havasokban még koporsó is van, lánccsörgéssel és kísértettel, akitől azonban legfeljebb a gyermekek riadoznak. A felnőttek inkább ettől az egésztől: mert úgy tûnik, hogy a turisztikai minisztérium tizenöt éve folyton csak nyaral, hiszen előremozdulás csak magánerőből történt, és az láthatóan nem elég. Ezért megy külföldre, aki teheti, és ezért nem jön ide sok külföldi. Na és? Fő az, hogy nyaralunk?
Demeter J. Ildikó
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép