
Kommandón szálas eső paskolja a Cigány Folklórtábor futballpályányi szabadtéri ,,tánctermének? sárpadlóját. Nem esőcseppek, hanem vízből font kötelek kötik össze az eget a földdel, van zenei aláfestés is, az ég rá-rámordul a fellegekre, mély hangon küldözgeti dörgedelmeit, s a Laur magasa felől vidáman villogó villámok szolgáltatják a háttérvilágítást.
Előbb Orza C?lin táncmester szalad ki egy szál gatyában a porondra. Mezítláb. Bőrét vízből font ostorok pattogva csipkedik, hátát spriccelve csapkodja a zivatar, talpa csattogva dagasztja a cigányfolklór nélkülözhetetlen nótaelemét, a sarat, meg is csúszik, de ezt a táncos, utánozhatatlan mozdulatával a táncmozdulat elemévé rögtönözve egy csúszó-kúszó mozdulatba játssza át.
A mutatvány tapsot érdemelne, de ez elmarad, hangját amúgy is elnyomná a kempingházak tetejét, az autók bádogdobozát s a sarat paskoló zápor s a meg-megismétlődő égi dörgedelem.
A tizen- és valahány országból verbuválódott táborlakók - százhetven felnőtt, fiatal és gyerek, de táborzárásra lesznek kétszázan is -, szóval, indiai metszésû szemek sarkából szlovák, német, lengyel, holland, francia, brit, amerikai, belmagyar, külmagyar szemek kacagásra szûkülnek, majd egy ki tudja, milyen nációhoz tartozó lány áll be a sárbálba. Előbb ketten ropják, sikongva hempergőznek a síkos sárpasztában, majd egy csapat legény érkezik a porondra, mindannyian egy szál gatyában. Habfehér sortban villogó bőrû lány is érkezik, erre, mint megannyi éhes anakonda, úgy hasalnak, kúsznak feléje a legények.
Áll a sárbál, s a sár ölelésébe édesgetik a lányokat is.
A természet tervezte hepening csodálói vagyunk, Henning Jancsi, a fotós előbb remek masinájával a sátorból célozza, lövi a táncosokat, a szerényebb képességû masinával magam is a sárban tapicskolok, a sátrakban, a recepción szurkolók kacarászva kiabálnak, hogy vízhatlan-e a gépem.
Nem az, de baja sem lett.
Századszor is villan a vaku, filmesek, profi fotósok irigyelhetik ezt a sem mozgásában, sem színeiben, anyagában, hőfokában, hangulatában soha meg nem ismételhető, rendhagyó rendezvényt, amelyet divatos terminussal hepeningnek nevezünk.
A Kommandói Cigányfolklór Táborok sorában az idei a hetedik. Tudtunkkal ilyen több nincs is a világon. Az érdeklődési körre jellemző, hogy a hazai és a ,,belmagyar? túlsúly mellé idén húszfős szlovákiai csapat is társult.
Szólanom kell arról is, hogy a folklórtábor résztvevői nem cigányok, hanem a cigánytánc és cigányzene, általában a cigányfolklór, a cigány kultúra iránt érdeklődő, mindenféle nációhoz tartozó szakemberek, az ő családjaik és hozzátartozóik, baráti körük. Az autentikus cigány kultúrát a sepsiszentgyörgyi ?rkő alatti cigánytelep táncosai és a szászcsávási cigányzenekar képviseli. A cigány táncosok táncaikat előadják, szemléltetik, de ezek tanításához szakember szükségeltetik. Ezt a szerepet vállalja Orza C?lin, a Háromszék Táncegyüttes koreográfusa és csapata.
A cigány folklórtábor helyszínének kiválasztásában - azt hittem - csupán Kommandó romantikus környezete, az élsportolókat is idecsábító magashegyi, ózondús levegője, tiszta vize, hatalmas erdei játszottak szerepet. Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója mondja, hogy az említett szempontokat is érvényesítették, de elsősorban olyan helyet kerestek, amely a cigányok lakta településektől kellő távolságra van. Sepsiszentgyörgy vagy egy hasonló település azért nem jöhet számításba, mert ott van cigánytelep, és tapasztalataik szerint az ilyen rendezvényeken tömegével jelennek meg, s bármennyire abszurdnak tûnik, éppen ők akadályoznák a cigányfolklór szakszerû tanulmányozását és terjesztését.
A Kommandón elsajátított ismeretek - tánc, ének, cigányzene - majd különféle együttesek, csoportok, mûvészeti intézmények mûsorrendjéből köszönnek vissza. De érdekes az is, hogy archaikus magyar és román folklórelemek is felsejlenek a cigányfolklórként ismert dalokból, táncokból. Beszélgetőtársam egy háromszéki - nagyborosnyói - példát említ, ahonnan utoljára a 19. században lejegyzett magyar ballada került elő.
A kommandói tábor résztvevőit jellemzi az is, hogy az erdélyiek, a magyarhoniak - de a Nyugatról érkezők egy része is - családostul jönnek, a fiatalok karon ülő gyerekeiket is magukkal hozzák. A tábor programja az előadások, tánctanulás, énektanulás, tábortûz mellett elég laza ahhoz, hogy minden generáció fellelje azt, ami őt érdekli az esti bulitól a Lakóca csúcsának megmászásáig.
Engem az is meglepett, hogy az egykori erdélyi táncos és zenész ismerőseim családi közösségeit is felismerem a kommandói táborozók között. Ki Nyugatról, ki Magyarországról érkezik. Jellemző, hogy a Magyarországra áttelepedett V. Gyuri barátom, aki engem most az egykori kommandói gombászóhelyeinkre fuvarozott, s gomba nem lévén (még) ezen a magassági szinten, a ,,cigánytáborba? is bekukkintottunk, s ott, helyben megbeszélte, hogy jövőre három lánya, ezek férjei, hét unokája is kommandói táborlakók lesznek. Természetesen, a muzikalitás az ő családjukban is adott, a táborozók többsége ugyanis a Kárpát-medencei táncházmozgalmakhoz valamiképpen kötődő emberekből áll.
A tábor hangulatához tartozik a cigányfolklórra jellemző szókimondó darabosság, az álszent finomkodás-finnyáskodás hiánya. Mikor a sárral kapcsolatos cigánynóták felől érdeklődtem, kezembe nyomták az ?rkői és csávási cigány népdalok címû füzetet, s kuncogva mondták, hogy ez a szöveg nem az ő költésük:
Sáros hátú, repedt sarkú, bû kurva ?
Inkább a strófa két utolsó sorával folytatom: Meghordoztál sok esőbe, sok sárba, / Zabolát se tettél a ló szájába Sár, sár, és ismét sár. Lassan kocsis a fagyon, a fagyon, / Azt se tudom, hol lakik a galambom, / Itt lakik, egy sáros utcába, / Piros rózsa nyílik az ablakába.
Nem kerülgetik a cigány szót se, senkinek eszébe nem jutna a ,,romázás?, ez ebben a környezetben mûvinek, mesterkéltnek tûnnék.
Orza C?lin koreográfus táborjellemzése:
A tánc alkalmat teremt a Találkozásra - így, nagy T-vel mondom -, de itt önmagával is találkozik az ember. Az ittlétünk egy önmagunk felé utazás. A civilizáció ránk rakott rétegein átüt a természetes élet igénye, igenlése. Ezért érzi itt mindenki fantasztikusan magát.
Isten nem mutat meg semmit, nem rejt el semmit, csak jelez - mondta valaki az egykori görögök közül. Ha ezeket a jelzéseket figyeljük, lehet, hogy alkalmunk adódik arra, hogy erőltetés nélkül, pedagógiai kiagyalás nélkül az embereket egy tömbbe össze tudjuk hozni. Közelíteni tudjuk egymáshoz.
A mostani sártáncunk nem performance, inkább hepening, mert nem volt megtervezve. Benne volt a levegőben. Esik az eső, mit csináljunk? Ugyanazt, mint eddig. Folytatjuk a táncpróbát. Elkezdtem. Az ablakokból nézték, s egyszer, mintha egy szóra tennék, kivonultak, mert kinn, az esőben valami olyan dolog történik, amiből kár lenne kimaradni.
Az eső maga csalta ki belőlünk. Mindenki ráhangolódott a természetre.
A sártánc után a csapat elvonult a nagy árvizek után kristálytiszta Nagybászka vizéhez, és benne megmártózva, hempergőzve mint sellők, avagy krokodilok, lemosták magukról az agyagos táncplacc sarát.
A tánc beléjük épült élményét nem lehet és nem kell kimosni sem belőlük, sem a táncleső sokaságból, mert ennek belénk paskolt élménye ezen túl átcikázik rajtunk, valahányszor Kommandóra gondolunk, vagy zivatar csapkodja az arcunkat.
Budapesten és Háromszéken azon a július végi napon melegrekordokat mértek.
Kommandón üdítő eső paskolta arcunkat, hátunkat.
Sylvester Lajos
Hattyúdal (Jegyzet)
Vizsgáztak a sepsikőröspataki faipari szakképzés - többnyire roma etnikumú - végzős diákjai. Amikor két évvel ezelőtt előálltam, elsők között a megyében, az inasiskola helyi megszervezésével, nagyon sokan kételkedve fogadták az ötletet. Cinikus kritikát is sokat kaptam. Az ötlet pedig a porban hevert. Kihasználva a helyi adottságokat, a cégek munkahelykínálatát, lehetőséget teremtettem szakmai képzésre egy olyan gyermekcsoportnak, amelynek anyagi helyzete nem biztosította volna a továbbtanulást. Egy napirenden lévő szociális probléma részleges megoldását, a roma gyerekek társadalmi beilleszkedését tûztem ki célul. A munka nem volt egyszerû. Meg kellett győzni a vállalkozókat, hogy a roma gyerekek is képesek a következetes, fegyelmezett munkára. Meg kellett szervezni az oktatást a helyi sajátosságok szerint, de úgy, hogy az előírt oktatási program se szenvedjen csorbát. A szakmai képzést helyeztük előtérbe, és sikerült már az év befejezése előtt munkahelyet biztosítani jó néhány tanulónak. A szakfelügyelő Popescu Marius a tőle megszokott mérnöki pontossággal irányította és ellenőrizte a tevékenységet, és azon kevesek közé tartozott, akik mindvégig felkarolták a kezdeményezést, és bízott a sikerben. A sajtó is azonnal felfigyelt, és a főszerkesztő Farkas Árpád kezdeményezésére megfelelő teret szentelt az ügynek. Amíg eltûnnek a falak - Zsigmond Sándor, Háromszék, 2004. április 8.; A cigány gyermekek szakmát tanulnak - Fekete Réka, Háromszék, 2004. július 10.
Három ember mindvégig kitartóan támogatta erőfeszítésemet. Az ő munkájuk nélkül a mai nap sikere elmaradt volna: Bordás Piroska oktatómérnök, valamint Nagy Jenő és Bordás Attila oktatómesterek. Az iskolának nem lévén oktatómûhelye, Nagy Jenő díjmentesen a sajátját bocsátotta a tanulók rendelkezésére. Itt tartották a vizsgát is. A helyi cégvezetők mindegyike anyagilag és erkölcsileg folyamatosan támogatta a tevékenységet, és ez volt a siker egyik nagy titka is.
Azóta a szakmai képzés is hattyúdalát zengi. Érdekek vagy érdektelenség martalékává vált. Ma azonban, a végzősök boldog arcát látva, a költővel szólva elmondhatom: ,,Ez a mi munkánk, és nem is kevés.?
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak