TE IS, FIAM, CRIN. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu sajtótájékoztatóján kijelentette: pártja azt kéri a Legfelső Semmítő- és Ítélőszéktől, hogy indítson nyomozást a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt által Székelyudvarhelyen szervezett szombati nagygyűlés résztvevői ellen, és büntesse meg őket. ,,Mi úgy gondoljuk, hogy törvényt, alkotmányt szegtek, ami megengedhetetlen, s a legszigorúbban kell büntetni" — fogalmazott a liberális párt elnöke.
ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁST ÍRATNÁNAK KI AZ AUTONÓMIÁRÓL. A Nagyrománia Párt főtitkára, Gheorghe Funar azt javasolja, hogy az államelnöki választás napjára írják ki ezt a referendumot, és kormányrendelettel tegyék kötelezővé a részvételt. A nacionalista politikus szerint a románok akaratát ennek a népszavazásnak az eredménye fejezné ki, és nem az a nyolcszáz ember, aki részt vett a székelyudvarhelyi nagygyűlésen. Gheorghe Funar szerint az autonómiatörekvések sértik Románia egységét és oszthatatlanságát. (Erdély FM)
EGYMILLIÁRD EURÓT HAZAVITTEK. A Ziarul financiar gazdasági napilap szerint az ország hét legjobban működő multinacionális vállalata tavaly 973 millió eurót utalt át az anyacégek számlájára. A legtöbb nyereséget az Orange mobilszolgáltató termelte, közel 440 millió eurót, aminek a felét utalta át a francia anyavállalatnak. Akad azonban olyan külföldi cég is, amely nem vonta ki nyereségét az országból. Az OMV kőolajipari társaság például a tavalyi nyereségét folyamatban levő beruházásaira fordította.
ÖTSZÁZ EURÓ AZ ÚJSZÜLÖTTEKNEK. Emil Boc miniszterelnök azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy 500 eurós támogatást adna minden születendő gyermek után. A merész terv évente több mint százezer euróba kerülne az állampénztárnak. Romániában évente közel 220 000 újszülött lát napvilágot, vagyis az államnak 110 000 eurót kell elkülönítenie erre a célra. A kormány szerint a pénzt nem kézbesítenék a szülőknek, hanem számlán tartalékolnák. A gyerekek csak akkor használhatnák fel, ha elvégezték a kötelező tizenkét osztályt. A kormány azt is előírja, hogy a pénzt csak tanulmányi célokra lehet felhasználni. Ugyanakkor a szülők is hozzájárulhatnak az alaphoz éves adójuk két százalékával. (Impulzus.ro)
VALLÁSÉRETTSÉGIT KÉRNEK. A bukaresti római katolikus érsekség nyílt levélben kéri a tanügyminisztertől, hogy a jövőben a vallás legyen érettségi tantárgy. Ioan Robu érsek saját javaslatcsomagot készített és terjesztett elő az iskolai vallásoktatás reformjára. Az ortodox egyházfő is hasonló, de a katolikusnál engedékenyebb javaslatokkal élt. Nem javasolta például a vallás érettségi tantárggyá minősítését, de kérte, hogy az egyházi nevelés legyen az alaptanterv része. (Cotidianul)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.