A kedvezőtlen időjárás ellenére az erdővidéki trabantosok találkozójára látogatók nem unatkoztak — mondta a hatodik alkalommal szervezett esemény egyik főrendezője, Tókos József.
Szombaton nagy érdeklődés mellett zajlott az ügyességi verseny. A rajthoz állóknak jó térérzékkel kellett rendelkezniük, hiszen oldal- vagy háttal való parkoláskor, forduláskor könnyen ledönthették volna az akadályokat. A tizenöt versenyző közül a legjobb eredményt a brassói Szafian László érte el, a pódiumra a kolozsvári Teleki Endre és a baróti Zsigmond József is felléphetett. A szórakozáshoz nagyban hozzájárult a főtengelyhajító — fölényesen nyerte a bibarcfalvi Székely Csaba —, illetve a virslievő verseny. Utóbbiban a győzedelmeskedést nehezítette, hogy mozgó gépkocsiból szájjal kellett elvenni a felaggatott kolbászkát. Egy kilogramm virsli mellett két kiló mustár fogyott el. Este tábortűz mellett bográcsban főztek vacsorát, majd karaokéval szórakoztak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.