
Az Erdélyi Kárpát Egyesület hét tagja - a sepsiszentgyörgyi Gáspár Lázsló Zsolt, Páll Endre, Szilágyi Péter, Zoltáni Emil, a brassói házaspár, Ghioca Bogdan és Andrea, valamint a nagybányai Szabó Levente - engedett az Elbrusz és a többi, felhők fölé nyúló hegycsúcs vonzásának, s alapos előkészületek után július 11-én útra kelt, hogy a Bukarest-Kijev-Mineralnij Vodi-Azau útvonalon eljusson a Kaukázusba, hogy emberközelbe kerüljön a vonzó magasságokkal. Négy napig tartott az út - vonattal és mikrobusszal -, míg július 15-én végre megérkeztek a Kaukázus északi oldalán fekvő Azauba, ahonnan másnap kötélpályán felvitték a csomagokat 3800 méter magasra, és tábort vertek, hogy megkezdjék az akklimatizálódást, a ráhangolást a távolból integető Elbrusz meghódítására. Naponta kisebb túrákat tettek. A napsütötte Kaukázus minden túra alkalmával újabb és újabb élmányekkel ejtette ámulatba a távolról jött hegymászókat.
Július 19-én hajnali fél négykor elindultak az 5642 méter magasra ,,nőtt? Elbrusz felé. Az idő szépnek ígérkezett, de a hideget ez sem oldotta fel. A menetelés ezért lelassult, gyakran nyúltak a csokoládéhoz, a forró teához. Nyolcat mutatott az óra, amikor felértek az 5200 méter magasan lévő nyeregbe. Karnyújtásnyira volt a csúcs, de nem rohantak fejjel a sziklafalnak. Pihentek egy jó órányit, s gyönyörködtek a csodálatosan fodrozott Kaukázusban. Kilenc órakor szedelőzködni kezdtek, és elindultak a csúcs ostromára. Alig néhány méter után a szokatlan magasság kezdte mutogatni oroszlánkörmeit, a társaságon erőt vett a szédelgés, s bizony ketten -Szilágyi Péter és Zoltáni Emil - nem mertek kockáztatni, és visszatértek az alaptáborba, a többiek viszont vállalták az ostrom nehézségeit. S jól tették, hiszen bátorságukat siker koronázta, és fél tizenkettőkor felérkeztek az Elbrusz tetejére. Leírhatatlan az öröm, mely áthatotta őket, csodás a táj, mely szemük elé tárult. Pihentek egyet, s közben falták a körülöttük kitárult természeti szépséget, az egymásba ölelkező gerinceket, az eget kémlelő csúcsokat? Na de mindennek van vége, s így készülődni kezdtek a visszatéréshez, a túra első felének lezárásához. Az alaptáborban várta őket a két lemaradt társuk, akik persze, megbarátkozva a magaslattal, már nem panaszkodtak a szédülésre.
Július 20-án útra kelt a héttagú csapat, s elindult a Skhelda tábor felé, majd továbbment a Dzsan Tugan táborba (2600 m), és a Green Hotel elnevezésû helyen tábort vertek, hogy eltölthessék az előttük álló tíz napot a maguk kalandjaival. Már nem kellett akklimatizálódniuk, így aztán 21-én egy négyes csoport - Gáspár, Páll, Szabó és Szilágyi - ,,fellépett? a Gunachi-csúcsra, hiszen mi az a 3800 méter?
22-én felfedező túrára indult a társaság, a cél a Dzsan Tugan, de nem a csúcs is, csak a környéke, a táj. Nem mintha nagyon elfáradtak volna, de úgy döntöttek, a következő napot pihenésre szánják. A felgyülemlett energia levezetésére 24-én Páll és Szabó megmászta a 3740 m magas Trapeziumot. Bemelegítésnek nem rossz, mert 25-én éjjel 2 órakor a csapat elindult a Dzsan Tugan csúcsának meghódítására. Ragyogó időre virradtak, így aztán nem okozott gondot a kőgleccser, melyen menniük kellett, hogy aztán elérjék a hóval és jéggel borított területet, melyen átvergődve eljutottak egy három kötélhossznyi árokhoz, itt aztán elő kellett szedniük minden hegymászó-felszerelésüket, csákányt, jégcsavarokat, kötelet?. Izgalmakkal teli mászás következett, valósággal araszoltak fel a csúcs felé. Nyolcat mutatott az óra, amikor mind a heten felérkeztek a Dzsan Tugan csúcsára.
Sokáig nem gyönyörködhettek a táj szépségében, mert vészesen gyülekeztek a felhők, viharra készültek. A csapat útban volt a tábor felé, amikor kitört a vihar, villámokat szórtak a sötét felhők, jeges eső verte a mogorva képet váltott Dzsan Tugant. 26-át átpihente a gárda. Rászolgált. 27-én Gáspár és Szilágyi, hogy ne unatkozzanak, felmásztak a 4045 m magas Kurmachi-csúcsra, 28-án Páll és Szabó hódította meg a 3650 m megas Via Tan-csúcsot, s ha már ott volt a szomszédban a Koiavganaus-csúcs (3572 m) is, hát megnézték, milyen is ott fent a levegő, közben Szilágyi egyedül ruccant fel a 3737 m-es Chotchat-csúcsra. S tették mindezt úgy, olyan természetesen, mint honfoglalás után a kalandozó magyarok.
Július 29-én ereszkedtek alá a hegyről a Skhelda táborba, ahol várta már őket a mikrobusz, mellyel elindultak hazafelé, meggazdagodva sok-sok élményel, a kaukázusi emberek barátságával, szeretetével. Csodálatosan szép kaland volt, derék tett, igazi férfimunka.
(áros)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.