Nyugtalanok NyugatonRiport: Legjobban a Vatikánban főznek

2005. augusztus 17., szerda, Archívum 2003–2007

(folytatás tegnapi számunkból)
A takarékoskodás trükkjei
Jakab István nem pénzt költeni, hanem keresni ment ki Olaszországba, s mivel célja az volt, hogy minél többet hozzon haza keresményéből, kiadásait iparkodott a legalacsonyabb szinten tartani. Eme igyekezetében nem áll egyedül, minden második kinn dolgozó önmegtagadó módon takarékoskodik. Akinek az itthoniakat is el kell tartania, nem is tehet mást, nagy csábítás ugyanakkor a legegyszerûbb összehasonlítással kiszámítható előny, amelyre a szegény Keleten valaki alig pár ezer euró birtokában már szert tehet. A nyugati vendégmunkás ott künn amúgy is a szociális ranglétrának valahol a legalján helyezkedik el, önmegbecsülése visszaszerzése végett is szüksége van arra a presztízsre, melyet itthon élvez, akinek sikerült Nyugaton munkát találnia. No de a havi pár száz euró, melyet félretesz, s mely fél év, egy év alatt több ezerre szaporítható, itthon összehasonlíthatatlanul többet ér, mint ott kinn. Rajta lakás vagy autó vehető, s mindaz, amitől ott a vendégmunkás meg van fosztva: jólét és társadalmi megbecsülés, mi több, szociális biztonság. Ritkább eset, mikor valaki még cégalapításig is eljut, mint Jakab István, aki egy ideig szállítást vállalt, és úgy próbált kisiparosként megélni itthon, termelőtőkeként mûködtetve megtakarított keresetét. A kudarc után ismét kőmûvesként dolgozott kinn, s másodszorra, miként mesélte, már nem ilyesmibe fektette pénzét, inkább ingatlanokat vásárolt, ez jobban feküdt neki, s jobban be is jött.
De tartsunk sort. Amíg a garas a garashoz társulva felgyûl az az összeg, sok munkanapnak kell eltelnie, és a takarékoskodásnak sok eszközét kell bevetni. Hogyan is teltek e napok?
- Nyolc órákat dolgoztunk, vagy többet, s örökké megvolt a program. Öt órakor-hatkor mentünk vacsorázni. Népkonyhákra, a Caritashoz, egyebüve. Ha egyik helyt sokan voltak, mentünk a másikra, hol finomabb volt az étel. Esténként előfordult, ha Rómán küjjel laktam, s nagy volt a forgalom, későre értem volna haza, elmentem barátokhoz, s ott aludtam náluk. Csúcsforgalom idején utaztunk, amikor alig fértünk be a buszokba. Hogy olcsóbb legyen - mosolyog. - Kevesebb volt a kiadás. Máskor, ha olyan helyt építettünk, ott aludtunk az épületben alkalmi fekhelyeken. Néha megvolt ott a kajánk is.
Bizalom, becsület? A románok munka szempontjából el vannak ismerve Olaszországban, másrészt: nem bíznak bennük. De ott mégis meglehet az ember, másutt nagyobb a szigorúság.
A fekete árnyalatai
Olyan fordulat következik, mely az edzett riportert is meglepte. Jakab István egy kudarcba fulladt kísérletét mesélte el, melyet a világ egy másik sarkában, más feltételek mellett kellett elszenvednie. Igaz, társai irigységének, a szolidaritás hiányának tulajdonítja, ami történt. A feketemunka iránti tûrésfok országonként különbözik, e leckét meg kell tanulnia annak, aki nemegyszer a kettő közt húzódó, kockázatoktól nem mentes határövezetben él és bóklászik, csempészáruként lopva át egyetlen tulajdonát.
- Mikor ?91-ben Magyarországon leestem, és eltörött a lábam, hazajöttem. Ez volt augusztusban, s novemberben feliratkoztam Izraelbe. De ott csak két hónapot voltam, mert a mûszakvezető, a mesterem elvitt feketemunkára, a románok elárultak volt, s haza kellett jöjjek.
No, ezt érdemes lesz részletezni.
- Mint szobafestő mentem Izraelbe. Persze, mindenfélét kellett csinálni, voltam ács, kőmûves, minden. De mi ott kétszer voltunk eladva. Egyszer eladtuk magunkat itt, Romániában a munkaközvetítőnek, aki küldött. Ott kinn eladtak másodszor a cégnek, aki dolgoztatott. Három dollárt kaptunk egy órára. S amikor a tíz óra után a mesterrel és a tulajdonos fiával még feketén elmentem dolgozni két órára, akkor ott megkaptam a tizenöt dollárt egy órára. Napszámosként, kérem, nem mint mesterember, megkaptam a tizenöt dollárt! Feketén. Két hónapig ment, aztán beárultak. Sok román megszökött a munkahelyéről amiatt, hogy feketén dolgozhasson. Lebuktunk, rendőrségi razzia volt. Jöttek a repülők, küldtek haza. A repülőt is ki kellett fizetni. A végén egy hónapi fizetést kaptam, a másikat visszatartották? Mindegy. De tízszer annyit kerestem Olaszországban, mint itthon, Izraelben meg tizenötször annyit lehetett volna. Persze, az ott nem sok. Ha vendéglőbe jár az ember, ott az ital s az étel drága. Ott a napi kereset könnyen elmegyen. Aki délben ott eszik, s egy bort megiszik, annak a pénze elúszik. Mi olcsó boltba jártunk Olaszországban is, mikor főztünk. Máskor a Caritashoz.
A legalitás révében
Jakab István nem mondja, de legutóbbi olaszországi tartózkodása mégis annyira különbözött az előzőektől, hogy abban mintha egyfajta törekvés is érvényesülne: a szándék, hogy a kockázatot csökkentse, s munkavállalását a törvényesség szempontjából támadhatatlanná tegye. Vagy csupán egy kínálkozó alkalmat sikerült ismét üstökön ragadnia - mint már annyiszor?
- Legutóbb karbantartó voltam három évig egy villában. Udvarmester, házmester, sofőr egy személyben. A gazdám gyáros volt, Romániában is vannak gyárai. Beajánlottak, mert anélkül nem lehet jobb munkahelyet szerezni. Egy illetőnél meszeltem, háromszor hívott el, az beajánlott. Unokatestvére volt a gyárosnak. A kertész elment, felvettek, ott laktam három évig, szolgálati autóm volt, minden. Nemhogy szolga lettem volna, de mindenes voltam! A villában volt egy szolgálónő, s én az udvaron: mi ketten. Elég nagy volt a háztartás, én jártam a piacra. Munkavállalási engedélyt kaptam, a gazdagok félnek feketén dolgoztatni. Beárulják a szomszédok, jönnek a rendőrök. Abban a nagy villában voltak a cég irodái is. Éjjel őrök jártak be az udvarra. Ott mindent meg kellett hogy csináljak: füvet nyírtam, kertészkedtem, bevásároltam, sofőr voltam? Nyolc órát dolgoztam, utána szabad voltam. Én reggel nyolckor nekiálltam az udvarnak, rendeztem a bejáratot. Nagy volt az udvar, benne tó, erdő és úszómedence. Egy óra múlva lementem meginni a kávét, tizenegykor kimentem a piacra. Ha ott a patronnővel találkoztam, nem kérdezte, miért jöttél ki vásárolni. Délután ötig voltam szolgálatban, néha egy-két órával többet. A kertbe építettem nekik faházat, a délutánokat néha ott töltötte a család. Én is ott velük, majdnem, mint egy családtag. Ausztriában is volt villájuk, 360 kilométerre, ültem kocsiba - négy óra alatt értem oda. Ott is javítottam. Mennyit kerestem? Egy hónapra 1200 eurót. Nem tettem bankba, nem volt, amitől féljek. De minden évben hoztam haza, s itthon lakást vettem rajta. Minden évben egy garzont. Hét éven át. Hat-hétezer euróba került egy garzon Szentgyörgyön. Mért hagytam ott? Makacs vagyok, több pénzt kértem, nem adott, eljöttem? Novemberben hagytam ott, de aztán visszamentem, hogy hosszabbítsam meg az iratokat. Idén is mennem kellett volna, de elmulasztottam. Elveszítettem a jogot - legyint. - Majd kimegyek kirándulni három hónapra - s dolgozom egyet. Két év múlva belépünk Európába, s mehetünk mi is. A magyarok már személyazonosságival utazhatnak. Nekik az egy év munkaszerződést abba a helybe csinálják meg, ahogy kimennek. Ott, Olaszországban munkakönyv sem kell, semmi. A munkaügy iktatja, mennyi volt a fizetése, mennyi ment nyugdíjalapra vagy egészségbiztosításra. Ha kell, mindent kinéznek a komputerből. Én három országban vagyok bejegyezve, kettőben munkakönyvem is van.
Át a határon
Jakab István talpraesettségénél legfeljebb a merészsége nagyobb. A ,,hőskorba? visszakanyarodva, a kiállt veszélyek felől faggatom. Olyan korban élünk, mikor Európa pereméről indulni még mindig hatalmas hátrány, s olyan aránytalan kockázatvállalással jár, melyben élet és szabadság is veszélybe kerülhet. Holott az ember szándéka a lehető legbékésebb, és erkölcsössége sem vonható kétségbe: munkájáért és szakértelméért szeretné megkapni azt az életszínvonalat, melyet a boldogabb nyugati féltekén az oda születetteknek természetes jussként, úgyszólván tálcán kínál a társadalom.
Előre vonattal utaztam át a határon, másodszor gyalog. Pestről Pozsonyba vonattal, s onnan gyalog mentem keresztül Ausztriába. Hogy lelőhettek volna? Nem volt határőr sem a határon. Azelőtt a szerbek felé próbálkoztak sokan, de ott erősen fogták őket. Én itt térképen kinéztem, merre menjek. Éjszaka. Egyedül, mert így biztosabb, mint két személynek együtt. A határhoz értem, széjjelnéztem, láttam, nincs senki, mentem tovább. Ilyen kavicsos út volt, felszórva, mint nálunk az udvar, s minden 50 méterre egy cövek. S minden kilométerre egy-egy őrtorony. Keresztülmentem, egész éjjel gyalogoltam, s az első vasútállomáson ültem fel a vonatra. Be Bécsbe, onnan másik vonattal Olaszországig. Ott a határ előtt ismét leszálltam, s nekiindultam gyalog keresztül. Akkor a vonaton még volt ellenőrzés, ezért. Az első vasútállomásig gyalog, ott felültem. Pénzem volt. Hogy mért nem voltam gyanús? Hát én csomag nélkül utaztam. Egy nejlonzacskóval keltem át három határon. Pénzen lehet vásárolni bármit. Mikor felültem, jött a jegycsípő - nincs jegyem! Fizetsz-e? Igen. Meddig? Padováig. Nem is volt drágább, öt százalékkal került többe, mintha pénztárnál vettem volna.
Hogy világot láttam-e? Én Olaszországban az egész északot összejártam: Genova, Torino, Milánó, Firenze, Verona - Velencében többször is. Nápolyt is megnéztem volna, de örökké oda mentem, ahol munka is volt, vagy amerre vittek. Egyszer elindultam Rómából Genovába, hogy Kanadába kijussak. Mikor megtudtam, hogy ott milyen menet van, lemondtam róla, inkább Torinóba és Milánóba mentem tovább. Kanadában nehéz. Sokan jöttek vissza, akik ott három hónapot töltöttek. Ott feketemunka kevés van, az idegeneket segélyen tartják, az kevés pénzzel jár, dolgozni nem szabad, tanulni kell. Olaszországban viszont mindenkinek kerül munka: ott az egész Románia elhelyezkedhetne!... Ha nem máma, akkor holnap. Ki kell várni. És nem küldenek vissza!
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-08-17: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás