Periszkóp: Szent István élete és uralkodása

2005. augusztus 18., csütörtök, Archívum 2003–2007

A magyar állam megszervezésének és a kereszténység meghonosításának nagy mûvét Géza fejedelem kezdte meg, de ő csak az irány kijelöléséig és az ugar feltöréséig jutott el; az új élet igazi és végleges megalapozása fiára, Szent Istvánra várt.
Szent István, ki mint gyermek a pogány Vajk nevet viselte, ötéves volt, mikor atyja 974-ben elhagyta a pogány vallást. Ekkor vette fel a gyermek Vajk is a keresztség szentségét, melyben az István nevet kapta. Ettől kezdve egész fiatalkorán át volt alkalma fölkészülni az uralkodás nagy feladatára. Atyja élő példája gyakorlatban tárta eléje a nagystílû uralkodás és nemzetvezetés módját, emellett Géza arról is gondoskodott, hogy az immár európaivá váló állam új feladataival is megismerkedhessék fia, aki mellé alkalmas külföldi keresztény nevelőket állított. De István nemcsak az uralkodás tudományát igyekezett elsajátítani ez idő alatt, hanem a keresztény lelkiséget is mind mélyebben alakította ki magában egészen a szentség fokáig.
Lelkében kegyelemmel és életszentséggel telve, értelmében a zseni lángjával és akaratában a fiatalságnak a jó érdekében semmi akadálytól vissza nem riadó lendületével fogott hozzá Szent István, ,,minden idők legnagyobb magyarja? a munkához, mikor Géza fejedelem hosszú, eredményes élet után lezárta szemét.
István uralkodását nehéz belső harcokkal kezdte. Hogy ezeken aránylag könnyen győzedelmeskedhetett, ezt a nyugodt külpolitikai helyzetnek köszönhette. Géza fejedelem egész életén át békében igyekezett élni a szomszéd országokkal, mert csak így látta biztosítva azt a nyugalmat, ami az ország belső megszervezéséhez elengedhetetlen volt. Ezért szakított elődei harcos életével, ezért tiltotta el a kalandozásokat véglegesen. Legnagyobb veszedelem nyugat felől fenyegetett a hatalmas német-római császárság részéről. A német államok közül Bajorország volt szomszédos hazánkkal (ez foglalta akkor magában Ausztriát is). A jellem és mûveltségi fok tekintetében bizonyos mértékig rokon bajorokkal a magyarok már régóta jó viszonyban voltak. Ezt a jó viszonyt erős szövetséggé alakította Géza azáltal, hogy fia számára feleségül megszerezte IV. Henrik bajor herceg húgát, a szent életû Gizellát. A nyugati határ így tehát biztosítva volt. De a többi irányokban is sikerült Gézának békés viszonyokat teremteni, az új uralkodót tehát egyelőre semmiféle külső támadás nem fenyegette. Az ország belső nyugalmát azonban súlyosan megzavarta Koppány somogyi vezér lázadása.
Koppány a maga számára akarta megszerezni a trónt, és vissza akarta vinni a nemzetet az életnek alig megkezdett útjáról, a kereszténység és európai kultúra útjáról a halál ösvényére: a pogányságba és elzárkózottságba, ami pedig oly rövid idő alatt ásta meg a magyaroknál sokkal hatalmasabb hunok és avarok sírját. A lázadók és a király csapatai közt az összeütközés Veszprém közelében történt meg. István seregében küzdöttek saját magyar hívein kívül azok a külföldi keresztény lovagok is, akik még Géza korában jöttek nyugatról a kereszténység új vetésének támogatására. Szent István azonban nem elégedett meg a fegyverek kétes szerencséjével, hanem elsősorban Istennek és valószínûleg a régi római Pannoniában, Sabaria városában született Szent Márton segítségét kérte. A csata a kereszt diadalát hozta, a bajor Vencelin vezetése alatt harcoló királyi sereg szétszórta a lázadókat, maga Koppány is elesett. Tetemét a fejedelem nyégyfelé vágatta, és elrettentő például az ország négy főbb városának kapujára függesztette. Vagyonát elkobozta, és a Szent Márton tiszteletére emelt pannonhalmi bencés kolostornak adományozta.
Koppány leverése után Magyarország nyugati felében senki sem mert többé szembeszállni a törvényes uralkodóval. Mikor István így megerősödni látta hatalmát, elhatározta, hogy II. Szilveszter pápához fordul, hogy királyi címe és méltósága elismerését kérje, valamint felhatalmazást a magyar katolikus egyház megszervezésére. Asztrik pécsváradi apátot küldte Rómába ennek a feladatnak az elvégzésére. Asztrik koronával és apostoli kereszttel tért vissza a pápától, a királyi hatalom és az egyházszervezői megbízatás jeleivel. Az 1000. év karácsonyán koronázták meg a szent koronával Magyarország első királyát.
Már mint koronás király teremtett rendet István országa keleti felében, ahol Ajtony törzsfő törekedett a bolgár cár segítségével önálló uralomra. István szövetségre lépett II. Baziliosz bizánci (görög) császárral, aki ugyanakkor a bolgárok ellen harcolt, és megindult seregeivel kelet felé. Szeged táján átkeltek a Tiszán, és Szőreg, Oroszlámos és Nagyősz vidékén megütköztek az ellenféllel. A királyi csapatok István rokona, Doboka fia, Csanád vezérlete alatt teljes győzelmet arattak. Ajtony elkobzott birtokait Csanád vezér kapta meg, azóta hívják a korábban Marosvárról elnevezett területet Csanád vármegyének.
A diadal után István seregeivel benyomult a Balkánra, hogy megfenyítse az Ajtonyt támogató Sámuel bolgár cárt. Hadjárata itt is sikert aratott. Most már sem külső, sem belső bonyodalmak nem fenyegették az országot, így tehát Szent István teljes erővel foghatott hozzá az ország átszervezéséhez és a kereszténység végleges meghonosításához.
Szent István négy évtizedes békés uralma alatt a magyar nemzet és magyar állam gyökerestől átalakult. A pogány magyarok tömegesen hajtották fejüket a keresztvíz alá, akik pedig eddig erőszak hatására vagy érdekből lettek kereszténnyé, azok szívükbe fogadták Krisztus igéjét királyuk élő példája nyomán. A korábbi látszatkereszténység helyét mindinkább lelki tartalom foglalta el. Templomok, kolostorok emelkedtek mindenfelé, mind többen és többen adták gyermekeiket papi pályára, hogy immár magyarok terjesszék az új hitet. Ezek a gyermekek népesítették be az iskolákat, hol az új mûveltséget sajátították el. A társadalmi és állami berendezkedés is átalakult az európai viszonyoknak megfelelően, az országban pedig mindenfelé rend és nyugalom uralkodott.
A hosszú csendet csak Szent István uralkodásának vége felé veri fel ismét harci lárma. A nyugati határon ugyanis új viharfelők jelentkeztek. Új császár lépett a német-római császári trónra, II. Konrád, aki nem elégedett meg azzal, mint elődje, hogy szomszédaival békében éljen, hanem világuralomra törekedett. Magyarország meghódítását úgy akarta előkészíteni, hogy szövetséget köt a bizánci császárral, és hazánkat két tûz közé fogja. Követeket indított tehát Konstantinápolyba. A zarándokoknak öltözött követeket azonban István nem engedte át országán, s míg nagy kerülővel Görögországba értek, Szent Istvánnak volt módja rá, hogy Konstantinápolyban megakadályozza a szövetség létrejöttét.
Konrád császár a kudarc láttára bosszút forralt. Először fiának, a későbbi III. Henrik császárnak bajor csapataival pusztíttatta Magyarország nyugati határszélét, majd 1030 nyarán maga is nagy sereggel indult hazánk ellen. Szent István nem szállt szembe nyílt csatában a németekkel. A hatalmas páncélos lovasokból álló sereggel szemben a könnyû magyar lovasság megint az ősi harcmodort alkalmazta, amely módot nyújtott arra, hogy ,,többet ésszel, mint erővel? minél kevesebb veszteséggel arasson győzelmet. ?seink az ország határán ebben az időben úgyis széles, lakatlan, elpusztított területet hagytak, hogy már ott kikezdjék a nélkülözések az ellenséges seregeket. Ezután következett a gyepûvonal, vagyis természetes és mesterséges akadályok sorozata, folyóvizek, mocsarak, erdők, torlaszok. A magyarok tehát visszavonultak a német sereg elől, és becsalták őket erre a mocsaras, járhatatlan területre, ahol nagy részük elpusztult, mások élelem hiányában vesztek el. A császár képtelen volt serege romjaival visszavonulni; ekkor támadták hátba őket a magyarok gyors lovas csapatai és tették még teljesebbé a vereséget. Konrád császár megszégyenülten tért vissza hazájába, és többet nem merte háborgatni Magyarországot. Szent István győzelme után sem indított bosszuló hadjáratot a német tartományok ellen, hanem békét kötött legyőzött ellenfelével, aki lemondott a Lajta és Fischa közti területről, meg a Morvamezőről is, így tehát a veszedelem nemcsak elvonult hazánk fölül, hanem Magyarország még új területekkel is gyarapodott.
Most már nem maradt más gondja Istvánnak, mint hogy népe sorsát a jövőre nézve is biztosítsa, és méltó utódot állítson magának a trónon. Erre a feladatra mindenképpen méltónak ígérkezett fia, Szent Imre, akit gondosan készített elő az uralkodásra, amint a hozzá írt ,,Intelmek?-ből tudjuk. Ekkor azonban váratlan szerencsétlenség történt, Imre királyfit vadászat közben egy vadkan megölte, és István örökös nélkül maradt. Imre volt ugyanis az egyetlen, aki fiúgyermekei közül eddig életben maradt.
Az Árpád-ház egyedüli felnőtt férfi tagja Vászoly volt most már, akit Szent István eddig pogány hajlandósága és könnyelmû élete miatt fogságban őriztetett. Most, miután más választása nem volt, mégis elhatározta, hogy udvarába hozatja, megpróbál belőle komoly, keresztény uralkodót nevelni. Csakhogy Vászoly elvetemült cselekedetével egyszer s mindenkorra lehetetlenné tette ennek a reménynek a beteljesülését. Összeesküvést tervezett ugyanis a király ellen, meg akarta öletni, mert pogány babona alapján azt hitte, hogy akkor a megölt uralkodó lelke belé költözik, és őt is nagy uralkodóvá teszi. A gyilkosság azonban meghiúsult, mert a gyilkos, mikor az alvó király felé lopódzkodott, tőrét elejtette, a zajra pedig István felébredt. A bocsánatért könyörgő embernek a nagylelkû uralkodó megbocsátott, de cinkostársait, főként pedig a terv értelmi szerzőjét súlyosan megbüntette. Vászoly, akkori szokás szerint, mint lázadó szeme világának és hallásának elvesztésével bûnhődött: szemét kiszúrták, fülébe ólmot öntöttek; kiskorú gyermekeinek pedig számûzetésbe kellett menniük.
Most már Szent István kénytelen volt más utódról gondoskodni. Így esett választása nővérének és Orseolo Ottó velencei doge-nak fiára, Péterre. Tőle várta, hogy a keresztény Magyarországot az általa kijelölt irányban fogja tovább vezetni. Mikor tehát halálát közeledni érezte, híveinek Pétert ajánlotta utódul, és lelkükre kötötte, hogy őrizzék a kereszténység új ültetvényét. Nagyboldogasszony napján halt meg 1038-ban. Megnyugvással térhetett örök nyugalomra, hiszen nemzete lelkében sikerült mélyen meggyökereztetni az élet igéit, országában rendet és nyugalmat teremteni. Főként pedig az öntött bizalmat hívő lelkébe, hogy országát az Isten Anyjának, a Boldogságos Szûznek oltalmába ajánlotta.
Nemzete mélységes gyásszal helyezte örök nyugalomra nagy királyát Székesfehérvárott a tőle alapított bazilikában. Nem telt bele fél évszázad, mikor Szent László kezdeményezésére 1083-ban, Imre fiával és Gellért püspökkel együtt, az egyház szentjei sorába iktatta. Azóta Szent István Magyarország patrónusa, és nemzete sohasem felejtkezett meg arról, hogy mélységes tisztelettel környezze, és minden szorongatás idején hozzá forduljon támogatásért.
Dr. Csapody Csaba
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-08-18: Archívum 2003–2007 - :

Család: A mai osztályzatunk