Az általános és szinte lebírhatatlan össznemzeti lelkesültség után, miszerint mi 2007. január elsején holtbiztosan az Európai Unió tagjává válunk, mára a reményvesztés lett úrrá tájainkon. S nem csupán a dolgokat kívülről figyelő köznép, hanem a ,,szakértők? és a politikusok körében is.
A holtbiztosból - úgy látszik - a holt igaz, a biztos nagyon messzire távolodott. Ki hibás ezért? A köznép biztosan nem, hiszen a maga álomkergető reménykedésével nagyon szeretné, hogy végre tartozzunk valahová, utazhassunk, érvényesülhessünk, élhessünk?
Mindeme remények helyett a meztelen igazság igazolódik: vajkeveset tettünk azért, hogy kebelére fogadjon a nagy európai család. És itt elsősorban megint a politikusokra, a kormányokra, az ország sorsát így-úgy irányítókra kell gondolnunk. A nép, az ,,istenadta nép? viseli, elviseli sorsát, de igazán meghatározni nem tudja.
Hol kezdődik a baj? Sokat beszélünk és írunk a korrupcióról, a törvénykezés, a közigazgatás elégtelenre vizsgázó gyakorlatáról, de Romániában a bajok igazi forrása az önáltatásban keresendő. A kiválasztott nép belénk sulykolt mítoszában, mely szerint mi mindent megérdemelnénk, de nem akar megérteni az értetlen világ. Ezt a koncepciót immáron több száz éve terjesztik Bukarestből, néha hozott is átmeneti sikereket, de a nép ettől sem boldogabb nem lett, sem nem élhetett jobban. Elgondolkodtató, hogy máig sem hagytak fel ezzel a ,,filozófiával?, s az őszinte önvizsgálat helyett tovább erőltetik a szerencsétlen sorsú nemzet ideológiai agyrémét, minden baj okát és okozóját másokban keresve, soha itthon, mibennünk. Pedig a dolog egyszerû: többet és jobban kell dolgozni, több önkritikai érzék szükségeltetne, a bajokat pedig nem istencsapásnak kell tekinteni, hanem saját tévedéseink következményeinek.
Persze, ez idáig csupa steril elméletizés! Nincs, nem is lehet kedvem humorizálni a jelenségeken, hiszen bőrömön érzem, bőrünkön érezzük az összes ,,eredményet?. Mára már csitult valamelyest az öngyilkossággal felérő nemzeti önelégültség, de nem tudjuk megoldani a gyakorlatilag voltaképpen kezelhető bajokat. Ha arra gondolok, hogy ebben az országban nincs igazi belső szolidaritás, akkor keveset mondok, mert tovább kellene menni, kimondván, hogy nincs felelősségvállalás sem. Ha a kegyetlen árvizek megtörténte után a tévék képernyőjére kiírjuk: ,,Bajban ismerszik meg a román? (miért csak ő?), azzal sokat nem oldottunk meg. Semmit, mert attól nem lesz sem korszerû vízrendészet, nem fogjuk le a bitang természetpusztítók kezét, s a reménytelenségbe taszított károsultak sem jutnak a télvíz beálltáig új otthonokhoz. Esetleg, talán-talán, külföldi segítséggel.
A dolgok megoldása nem a nemzeti érzelgősségben, hanem a szigorú felelőségvállalásban keresendő, de az érdekek összefonódása, a primitivizmus uralgása még azok kezét is megköti, akik valóban tenni szeretnének valamit.
Minket nem vigasztalhat az, hogy a velünk egy csónakban evező Bulgária sem áll minálunk jobban, hogy belpolitikai válságai őt is messzire lökdösték a csatlakozástól. A saját dolgainkkal kellene foglalkoznunk végre. Önsajnálat és ómódi siránkozás helyett.
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.